Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-259

A nemzetgyűlés 259. ülése 1924. évi március hó 20-án, csütörtökön. 453 Azt kérdezem, hát nem látta a mai rendszer a maga vakságában ezeket az erkölcsi erőket, hát nem tudott számitani rájuk, nem tudott ő ezekhez a nagy erkölcsi erőkhöz fordulni, nem tudott ő ehhez az áldozatkészséghez fordulni, amely elő tudta volna teremteni azt, amit a kormányzat szükségesnek vélt Magyarország talpraállitására anélkül, hogy nekünk kézcsókra kellene járulni idegenekhez, akik nekem hiába beszélnek arról, hogy ők egy szenvedő nemzeten akarnak segíteni. Nem, t. Nemzetgyűlés, szemforgatóknak és képmutatóknak nem fogunk felülni. Ha ez a nemzet szenvedő, akkor egyesegyedül azok a felelősek ezért a sok szenvedésért, azért, hogy ez a nemzet szenvedő nemzet lett, azután, hogy hősies és szabad nemzet volt. Ezek, ne áltassuk magunkat, nem fognak és nem akarnak rajtunk segiteni. Hát miért nem fordul ez a rendszer a magyar lelkeknek, a magyar áldozatkészségnek ehhez a nagy tartályához? Azt hiszem, talán azért nem tette, mert valahogy megmozdult benne valami, aminek megmozdulását szeretnők minél sűrűbben látni, megmozdult benne az a lelkiismeret, amely megéreztette vele, hogy ahhoz, hogy a nemzet a maga nagy áldozatos erejét megfeszitse és áldozatot hozzon, bizalom kell és ez a nagy, ez az egyetlen kincs az, amelyet ez a rendszer épen a legkeresztényibb és legnemzetibb elemeknél eljátszott. T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok annak részletezésére kitérni, hogy mik ennek az okai. Kétségtelen, hogy egyfelől megvan a bizalmatlanság, ezt látjuk kinn, másfelől pedig maga az a tény, hogy ez a rendszer nem mert a nemzet erőihez fordulni, bizonyítja azt, hogy ez a kormányzat maga is tisztában van azzal, hogy ezt a nagy lelki kincset már eljátszotta. Nem kivánok itt ezzel a javaslattal hosszasabban foglalkozni. Az alkotmányjogi aggodalmakkal sem kivánok foglalkozni, hiszen annak semmi értelme sincs. Önök ép olyan tisztán látják, mint mi, hogy ebben az ülésteremben tulaj donképen bármilyen jószándékuak vagyunk jobbról vagy balról, a kapacitációnak semmi értelme, semmi eredménye nincs. (Perlaki György : Az ilyennek, mint az öné, nincs.) Tisztán látjuk ezt, épen ezért csak az annáleszek s a szigorúan itélő jövendő számára szögezzük le azt is, hogy itt már rég nincs meg az, amit ugy neveznek, hogy a nemzetgyűlés szuverenitása, felségjoga. Ha itt felségjogról beszélünk, sok mindenről beszélhetnénk, hogy mik történtek a nemzetgyűlés háta megett. Amit itt a magyar nemzetgyűlés szuverenitásának neveznek, az alapjában csak egy felséges komédia — mondhatnám, ha nem tudnám a legjobb lelkiismeretem és meggyőződésem szerint, hogy az, ami a humor érzéke számára talán komédia, ennek a nemzetnek s az eljövendő generációknak, ha még eljönnek magyar generációk a mi sirunk felett, keserves és véres tragédia. (Ugy van ! balfelől.) Én azoknak a súlyos, verhetetlen kritikáknak alapján, azok logikai következése alapján, amelyek épen a keresztény gazdasági párt illusztris tagjai részéről elhangzottak, ezt a javasatlot sem általánosságban, sem részleteiben el nem fogadom. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Szólásra következik ? Bartos János jegyző : Ulain Ferenc ! Ulain Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Ez a javaslat egyike azoknak a javaslatoknak, melyeknek materiális jelentősége is a legnagyobb, hiszen a valorizáció kérdése körülbelül 750 milliárd koronát érint, következőleg az egész magyar pénzállomány 50%-át. Mint nagy kérdésről kell tehát erről döntenünk. Ezenkívül egy másik súlyos probléma van ebben a javaslatban és pedig a kényszerkölcsön problémája, amely ha materiálisán állítom fel a tételt, közel 7 milliárd érték feletti diszpozíciót jelent, következőleg ennek a javaslatnak van olyan értéke és súlya, hogy ezzel a javaslattal objektive és komolyan kelljen foglalkozni. (Halljuk ! balfelől.) Épen ezért teljes objektivitással óhajtom ma ezt a kérdést tárgyalni, annál inkább, mert szeretnék a nemzetgyűlésnek módot adni arra — elsősorban önöknek, t. többségi párt — hogy egy közel kétesztendős politikai elvi küzdelem felett önök is ítéletet mondjanak, tekintet nélkül arra, hogy a kormánnyal szemben levonják-e a konzekvenciát vagy sem, de ítéletet mondjanak legalább elméjükben és lelkükben. Azt, hogy mi ezt az ítélkezést önöktől kérjük, az önök által támogatott kormány feje, Bethlen István gróf ministerelnök ur inszcenálta — hogy ugy fejezzem ki magamat —• akkor, amikor abban a hires szolnoki beszédben azzal az egész gazdasági politikával foglalkozott, amely bennünket érdekel, s amely ennek a mai vitának is tárgya. Szolnokon, múlt év október 16-án, gróf Bethlen István szószerint a következőket mondta a félhivatalos lap ismertetése szerint (olvassa) : »Nem tartjuk azokat a csodaszereket, melyeket a fajvédők a gazdasági élet kinövéseinek gyógyítására ajánlanak, megfelelőknek, mert a magunk részéről más politikát tartunk helyesnek, mert hiszen egyes kinövéseket mi magunk is gyógyítani kívánunk, ki akarjuk azokat operálni a nemzet gazdasági életéből, de nem hisszük, hogy azok a csodaszerek, melyeket ők ajánlanak, erre az útra vezetnének. A csodaszerek kettőt érhetnek el : vagy sirba teszik a beteget, vagy az orvost a börtönbe juttatják. Én nem akarom a nemzetet a sirban látni, de magamat és ezt a kormányt sem akarom a börtönbe vitetni. Ők, a fajvédők, az egész gazdasági életet felfogásom szerint teljesen tévesen Ítélik meg. Kénytelen vagyok kimondani, hogy az a benyomásom, hogy nem értenek a gazdasági politikához. De lássuk e csodaszerek egyikét, melyet ők ajánlanak. Itt van a valorizáció kérdése. Legyünk tisztában azzal, hogy — ezt október 16-án, négy-öt hónappal ezelőtt mondta — ha a valorizáció az egész vonalon vitetik keresztül, feltétlenül nagy drágaságot fog előidézni, de még evvel is kellene számolnunk, ha más tekintetben nagyobb veszélyektől nem kellene tartanunk. A kormánynak lelkiismeretesen kell mérlegelnie az intézkedés hatásait és nem indulhat el kipróbálatlan jelszavak után, különösen akkor nem, amikor más államokban hasonló szimptomák mutatkoznak, mint Magyarországon a korona romlása és a valuta gyengülése folytán. Sehol sem merték ezt a szakaszt alkalmazni, mert bár látták annak előnyeit, tisztában voltak annak hátrányaival is.« Négy-öt hónappal ezelőtt Bethlen István gróf, a magyar ministerelnök megállapította, hogy a valorizáció nem megvalósítandó valami, hogy ez egy csodaszer, azoknak csodaszere, akik kuruzslássai foglalkoznak a gazdasági politika-