Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

442 A nemzetgyűlés 258. ülése 192 kőzik mindaddig', inig esetleg exeesszusokra nem kerül a sor. De még el kell mondanom valamit ezzel a kérdéssel kapcsolatban, bár — mondom — nem térhetek ki mindenre. A Népszava március 18-iki számában olvastam egy cikket. Ez a cikk őszinte iras, s minden őszinte irás akaratlanul is bevilágit a lélek rejtelmeiben. Most azt mondom, pártkülönbség nélkül minden képviselőtársamnak: ha nem akarják megengedni, hogy még ezt a 14 vármegyét is, a vörös forradalom bűnét és maradványát is elpusztítsa egy ujabb forradalom, mit méltóztatnak szólni ahhoz, hogy a Népszava nyugodtan, minden jogrendi üldözés nélkül a következőket irja: (Olvassa.) »A régen látott kép újra felderült« — pedig nem is olyan régen, 1918-ban volt, — »Az ezrek, tizezrek tömege újra végig hömpölygött a pesti utcán, a paloták mély árkában, mint valami királyi folyam.« (Propper Sándor: Ez fáj!) Örülök, hogy egyszer legalább stilisztikai legitimitást találok a Népszava soraiban. (Derültség a jobboldalon.) Csodálatos módon ezt a »királyi« jelzőt épen a néppel és Petőfi Sándorral kapcsolatban olvasom, mert a következő mondat igy szól: (Olvassa.) »Petőfi szobránál,ahova ment és ahonnan zúgó árként újra elindult a tömeg, voltaképen találkozó volt. »Elhiszem t. szociáldemokrata párt, (Farkas István: Találkoztunk Petőfi szellemével!) hogy egy megalkuvó, megbékülő, arany középutas politika után természetes, hogy önök Kun Béla jegyében találkoznak. {Derültség jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Petőfi Kun Béla !) Itt van az önök lapja. Ne tagadják, amit irnak (olvassa): "Nem is egyfajta találkozó. Nemcsak a régi, a megmaradt bajtársak találkoztak össze« ... igen, azok akik még Kun Béla hadseregéből a jogrend oltalma alatt itt megmaradtak — »... egyetlen nagy tömegben, hanem a múlt és a jövendő, az emlékezés ós a dobogó, viharzó, küzdelmes mai és holnapi élet találkoztak az érctitán közül.« Az a múlt, amelyre ez a cikk vonatkozik, — bár lenne egy ügyész, aki ezt jószemmel tudná olvasni — a Szamuellieknek és a Kun Béláknak múltja, és az a jövendő, amelyre ez a cikk gondol és az önök mentalitása, az a jövendő, amelyet önök szeretnének megvalósítani, de többé nem fog sikerülni, mert erről felelős és felelőtlen elemek majd gondoskodni fognak. (Esztergályos János: A magyar nép szabadságának jövendőjére gondolunk! Ezt jegyezze meg magának a képviselő ur!) Azt mondja továbbá: »Ez a tömeg egyetlen óriási sziv.« Hát, ha egyetlen óriási sziv volt az a tömeg, nem értem, hogy van önöknek szivük utólag megtagadni ennek a szivnek azt a részét, amely Kun Bélát merte éltetni? (Derültség jobbfelől.) Azt mondja továbbá ez a cikk: »Ez a tömeg egyetlen óriási agyvelő.« Hát, ennek az agy velőnek a kérdését én már csak rábizom Lombrosora. (Derültség jobbfelől. — Mozgás a szélsőbaloldalon. — Patacsi Dénes: Amely elnyeléssel fenyegeti a nemzetet! — Farkas István: Patacsi és a nemzet két különálló dolog l) Azt mondja: »és ez a tömeg, ez a balsorstól megkorbácsolt, üldözöttjeit sirató, de örök hitben és kiapadhatatlan lelkesedésben egybeforrott tömeg ezen a márciusi vasárnapon kitárta a szivét.« Hogy kik azok az üldözöttek, nagyon jól tudjuk. (Ugy van! jobbfelől.) Nem a mi üldözötteink, nem ez a mi nemzetünk, amelyet ők a pokolba üldöztek, hogy Vázsonyi Vilmos szavával éljek: a szenvedélynek ebbe a tüzes katlanába; az üldözöttek azok a bécsi, párisi szökevények. (Ugy van jobbfelöl.) De még erőteljesebben árulja el magát az a . évi mâreius hó 19-én, szerdán. március 16-iki gondolkozás. Azt mondja: . . . (Rothenstein Mór : Miért nem olvassa fel azt a cikket, amelyet az Emberbe irt!) Felolvastam, mindig örömmel olvasom fel és vállalom ! (olvassa): »Ott a téren 30.000 homlok mögött piroslott ez a gondolat.« Ez valami színtani óvatosságra mutat. (Derültség.) Az a gondolat ott vöröslött Ök azonban ma még nem merik ugy irai, dacára ennek a mai rendszernek, amely olyan udvarias velük szemben; mert sejtik, hogy ma még sem lehet olyan vörös uralmat csinálni, tehát ma csak »pirosodnak« a gondolatok. (Továbbolvas): ». . . harmincezer boldog szempár fénye ragyogott föl az égre,... dinamikus erők feszülnek ebben a tömegben — dinamikus erők — (Hebelt Ede: De nem bombák !) és jaj lenne a politika vakjainak, ha egyszer ezt az erőt, amelyet az elkeseredés jés a harag, a gyász és a gyűlölet robbanóvá gőzölt, nem zárná körül az öntudat, a történelemismeret és a fegyelem hármas páncélja.« Mit jelent ez a finoman felpirosló fenyegetés, t. Nemzetgyűlés ? (Hebelt Ede : Azt jelenti, hogy nem lesz többé bolsevizmus!) Azt jelenti, hogy jaj lesz majd a politika vakjainak, ha egyszer az öntudat, a történelemismeret és a fegyelem hármas páncélját szét fogják dobni. Hát, én azt mondom, t. Nemzetgyűlés, ezt nekünk van eminenter jogunk mondani a mai rendszernek, nem mint támadást, hanem csak mint mementót, de mélyen szivrehatót: Igen, jaj lesz a politika vakjainak, ha a keresztény nemzeti irányzatra felesküdött, annak jegyében elindult politikusok mégegyszer olyan vakok lesznek, mint amilyen vaksággal az Úristen 1918-nak talán jóhiszemű, talán jószándéku politikusait épen ebben a teremben, amely akkor még az országgyűlés ülésterme volt, megverte! T. Nemzetgyűlés! Azt mondja ez a cikk tovább: »És jaj lesz a politika vakjainak, ha megint elkésnek, — ezt mondjuk mi is, — ha az óriási kazánt megint túlfütik, ha ezt a hatalmas szivet, ezt a roppant alkotó erőt, ezt a végtelen gátakat szaggatni tudó energiát megint nem értik meg...« Igen, itt is itt van a fenyegetés, ők tudnak gátakat szaggatni! (Esztergályos János: Önök tudnak ágyúval lőni!) Azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, ezekből a szemelvényekből ma elég volt. (Rothenstein Mór : Magából is elég volna !) Én interpellációm végén azt a kérdést intéztem a m. kii*, kormányhoz : hajlandó-e egyfelől komoly szociális intézkedésekkel, másfelől, ha kell, erőteljes cselekedetekkel megakadályozni, hogy ezek a fenyegetések valóra váljanak ! Mert, mélyen t. nemzetgyűlés, ne áltassuk magunkat. Nagyon sokan lehettek abban a tömegben, amely Kun Bélát éljenezte s a mely az Internacionálét énekelte s nagyon sokan vannak azok között, akik abban a vörös táborban vannak megint, olyanok, akik 1919 tanulságai után nem szivesen vannak ott. A magyar munkásságnak komoly és okulni tudó része, épen a vörös uralom teljességében, amikor ő koplalt és a szovjetvezérek hiztak, (Ugy van jobbfelől) tanulta meg azt, hogy ez a tábor és ez a marxi gondolat nem alkalmas a munkásság vezetésére. De ne áltassuk magunkat, négy esztendő keresztény nemzeti uralma, sajnos, nem hozta meg azokat a szociálpolitikai intézkedéseket, (Felkiáltások a szélső baloldalon : Ez igaz!) amelyek lehetetlenné tették volna, hogy a tömegeket mégegyszer forradalmasítani lehessen. Én nem elsősorban az ököl politikáját kivánom, hanem tisztelettel kérem épen a keresztény dolgozó tömegek nevében a kenyér politikáját, a kenyérnek, a becsületes megélhetésnek azt a politikáját, amely egyesegyedül alkalmas arra, hogy azok a kiábrándult tömegek megint vissza ne bolonduljanak a vörös vezetők karjai közé. (Ugy