Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-258
A nemzetgyűlés 258. ütése 1924. évi március hó 19-én, szerdán. 411 Ennek következménye természetesen nem lehet más, mint az, ami ma itt van: nem lehet más, mint gazdasági összeomlás, nem lehet más, mint az, hogy az ország dolgozó tömegei éheznek, nem lehet más, mint a gazdasági anarchia, a gazdasági nihilizmus. Ezek után egy kérdésre, illetőleg- egy vádra kell reflektálnom, amely velünk szemoen hallatszik es amely ug'y szól, hogy mi itt ezen az oldalon minden kérdést igyekszünk politikailag- kiélezni. Ezzel a váddal szivesen szembenézek, noha a vád nagyon súlyos, mert valóban nem volna szabad alapvető, gyógyító kérdéseknél az orvos kezét meglógni, (Feriaki György: Ez igaz!) nem volna szabad, ha az az orvosi kéz valóban gyógyítani akar. De meg kell kérdeznem, ki élezi ki tehát politikailag- a kérdéseket? Mi-e avagy a kormányi? A kormánypárt szónokai rendre i'elállanak és mon- * danák olyan ellenzéki beszédet, amelyet egész nyugodtan elmondhatnának ezekről a padokról is. Beszédeiknek vége az a kijelentés: a javaslatot pedig elfogadom. Mi is látjuk a hibákat, mi is konstatáljuk a hiányokat és nálunk a befejező akkord az, hogy ha tehát hiányok, hibák és bajok vannak, ha a javaslat nem jó, akkor én a javaslatot nem fogadom el. Legyünk egy kicsit tárgyilagosak, legyen egynéhány őszinte percünk. (Perlaki György: De akkor ismerjék el, hogy mindent nem lehet gyógyítani!) Tessék elismerni azt, hogy ha én látom valaminek a rosszaságát, de mégis megcsinálom, ez a politika. Ez a politika, mert akár a pártfegyelem, akár nem tudom micsoda, de valami arra ösztökéli az ellenzéki beszédet mondó és a javaslatot biráló képviselőt, hogy politikai szempontból mégis elfogadja a javaslatot, mi pedig levonjuk ennek helyes konzekvenciáját. Mi tehát a politika! Az-e, amit odaátról tapasztalunk, vagy amit mi folytatunk, hogv t. i. a hibák felsorolása után azt mondjuk, hogy ezt a javaslatot nem fogadjuk el? A politika tehát odaát van. És még egyet. A kormány és a kormánypárt részéről ezt a vádat nem vállaljuk és nem fogadjuk el. Ha igaz volna, akkor se vállalhatnék, mert ez a kormány, ez a kormánypárt és ez a szellem az, amely még egy középiskolai heiratest, vagy egy iparengedély kiállítását sem tud politikamentesen megcsinálni. (Egy hang jobbfelől: Olyan nincs!) Mi alapon tesznek nekünk szemrehányást, hogy mi politikailag kezeljük a kérdést? Mi nem kezeljük politikailag, hanem odaát kezelik igy, viszont azonban a cselekedetek, amelyeket elkövetnek, azokat vádként mifelénk hangoztatják. (Hedry Lőrinc: A Petőfi-szobornál nem politizált? — Esztergályos János: És a forgalmi adó kivetésénél nem politizálnak? — Patacsi Dénes: A vörös szalagról nem tetszik ha beszélünk!) Nagyon szivesen beszélek róla. A Petőfi-szcubornáí igenis politizáltam, talán ez tilos? Ha ezt nem szabad tenni, ha ezt ön perhorreszkálja, akkor ön szembetalálkozik saját ministerelnökével, aki demokráciát hirdetett a legutóbbi pártvacsorán. (Hedry Lőrinc: Október 31-ét nem dicsőitette!) Várjunk egy kicsit ezzel. Talán nem célszerű, hogy erre a térre szoritanak, de én szivesen állok elébe. Vállalom azt, amit a Petőfi-szobornál cselekedtem. Ha Petőfi szobránál ezt nem lehet elmondani, akkor ne tessék demokráciáról szavalna. Petőfi a forradalom költője volt. (Patacsi Dénes: De nemzeti forradalomé, nem nemzetközié! — Saly Endre: Nem ismeri a verseit, olvassa el a verseit.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék elkalandozni a tárgytól, méltóztassék a törvényjavaslat tárgyánál maradni. Propper Sándor: Nagyon szivesen megmaradnék a megszabott keretben, de ha provokálnak, kénytelen vagyok felelni. Elnök: A képviselő ur látja, hogy én az elnöki székből mindent megteszek, hogy a képviselő ur zavartalanul elmondhassa beszédét, de nincs módom megengedni, hogy minden mondatában más tárgyra térjen át. Propper Sándor: Azt is szemünkre vetik, és egészen furcsa és az ember nem tudja, hogy mire vélje, hogyha feláll valamelyik kormánypárti képviselő, vagy a kormány valamelyik tagja és mifelénk azt mondja, hogy az eseményekért mi vagyunk a felelősek. Honnan méltóztatnak ezt venni ? Hát ki felelős az állapotokért, ki intézi az ügyeket? Kinek a kezóben volt négy vagy négy és félesztendőn keresztül 100 percentig a hatalom. Ki cselekedte azt, amit akart, kritika és ellenállás nélkül? Hát ne tréfáljunk, t. Nemzetgyűlés, ne játszunk ilyen komoly időben, mert játék az vagy tréfa, vagy nem tudom micsoda, (Zaj jobbfelől.) ha a kormánypárt a hatalom teljes birtokában, az adminisztráció, a bürokrácia, a karhatalom teljes birtokában mifelénk fordul és azt mondja, hogy mi vagyunk a felelősek. Hát, t. Nemzetgyűlés, ilyen alapon nem lehet komoly parlamentarizmust elképzelni. Azt az egyet talán méltóztatnak akceptálni, hogy az eseményekért a kormány felelős. Mindenért a kormány felelős, ami a kormány léte alatt az országban történik, különösen ami hivatalosan és törvényhozásilag történik. Hogy Magyarország ma egy súlyos gazdasági válság fertőjében fetreng, ennek a kormány az oka, ezért a kormány felelős. És ha a kormány igyekszik magáról ezt a felelősséget elhárítani vagy ilyen törekvései vannak, ezzel vagy azt igazolja, hogy sejtelme sincs a parlamentarizmusról, az alkotmányosságról, a ministeri felelősségről, vagy azt hiszi, hogy még ilyen öt esztendő után is lehet frázisokkal sikert elérni a közvélemény előtt. (Patacsi Dénes: De forradalmakkal sem lehet ám! — Esztergályos János: Szarkatollas politika! — Saly Endre: Ki akar bújni a felelősség alól.) Azt látjuk, hogy a dolgozó osztályok teljesen le vannak romolva. Igen sokszor szóvá tettük itt ezt a kérdést; számokkal igazoltuk, hogy az árak és a munkabérek differenciája katasztrofális. Számokkal igazoltuk, hogy Magyarországon ma munkabérből, fixjövedelemből megélni nem lehet. Nyújtottunk be javaslatokat, kértük a kormányt és a nemzetgyűlést, hogy segítsen a munkásosztálynak abban a törekvésében, hogy az árakat és a bevételeket arányba hozza, hogy munkájáért kapjon legalább annyi ellenértéket, amennyi ahhoz szükséges, hogy az életüzemét fentartsa. A felelet mindig az volt: nem lehet; nem lehet indexet létrehozni, mert . . . stb., stb., mindenkinek életnívója lesülyedt, mindenkinek be kell érnie kevesebbet és más ehhez hasonló szólamokat hallottunk. A distancia pedig mindig nagyobb és nagyobb lett és ma azt kell megállapítanunk, hogy ez; a rendszer, ez a szisztematikus kiéheztetési hadjárat tovább nem folyhatik gazdasági, társadalmi és szociál-higiéniai veszedelmek nélkül. Ha a kormány az egész vonalon érvényt tud szerezni az árak haladásának, ha a kormány és a kormánypárt agrárius csoportja oly nagyon meg tudja védelmezni a magas búzaárakat, (Ellentmondások a jobboldalon.) ame-