Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

A nemzetgyűlés 258. ülése 1924. egy drága karperecet, mint egy oltárképet és nem merünk hozzányúlni. (Rothenstein Mór: Micsoda fa lehet ez a karperec!) A mai magyar gazdasági élet, a mai magyar nyomor és szegénység hasonlít ahhoz a Laokoón csoporthoz, amely a Vatikánban van, ahol Laokoont és fiait két kigyó fogja körül. Hiába akarnak szabadulni azok a kigyók halálos öleléséből, nem tudnak. Épigy van a magyar közgazdasági élet is. Hiába tettünk éveken keresztül bármit, hiába áldozott fel a kormány óriási érdekeket a valuta fentartása végett, hiába van ebben az országban munka, termelés, hiába van rend: ennek a liberális gazdasági iránynak halálos öleléséből kiszabadulni mégsem tudunk. T. Nemzetgyűlés! A liberalizmusnak --legyen az akár gazdasági, akár szellemi liberalizmus, — lényege az a következmény, hogy az egyén, az ember szabadittassék fel lehetőleg minél jobban minden emberi és isteni korlát alól. Épen ez a fölfogás, amely az egyén kezéről és lelkéről minden emberi és isteni korlátot, minden felelősségérzetet, minden földhöz- és éghezkötöttséget le akar kapcsolni, hozza magával azokat a további következményeket is, hogy t. i. az erkölcsi téren, különösen a közgazdasági életben tapasztalható bűncselekmények terén is az enyhébb kritizálásnak, az enyhébb elbírálásának álláspontjára helyezkedünk. íme, két közelfekvő példa. A múlt héten, amikor leleplezték ezt a legújabb valutacsempészést, két újság, az Az Újság és a Pesti Napló, amelyeket nem nevezhetek másoknak, mint Szanmelly nevelő papáinak, birálat alá vették a csempészést és magát a bűnügyet, mely ennek folytán előállott. Az Az Újság azt mondja : igaz, hogy törvény van arra, hogy nem szabad valutát kicsempészni, igaz, hogy bűncselekményt is követett el az, aki ezt kivitte, azonban mit csináljon az a szegény kereskedő, ha nincs pénze, ha nincs módja fizetni. A kényszer ráviszi arra is, •hogy csupán azért, # hogy magán segíthessen, valutát csempész. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Szabó József: Fel kell oszlatni a vámőrséget!) A másik újság pedig azt mondja: igaz, hogy a valutacsempészés bűn és azáltal romlik a korona, de ezen a koronán azonban már az Isten sem segit, hát mit jajgatunk miatta ? Itt van ennek a zsidó gazdasági liberális irányzatnak a mentalitása a köz ellen elkövetett bűncselekményeket illetőleg. Megengedi ez a mentalitás azt, hogy az egyén bűnt követhessen el akkor, amikor az egyén érdekét kell megvédeni; f megengedi, hogy a köz terhére bűncselekményt kövessen el, amikor saját érdekének, saját vagyonának megmentéséről van szó. Ez a morál, ez a hazaszeretet, ez a gazdasági erény uralkodik a magyar közgazdasági rendnek, életnek igen nagy részében akkor, amikor ennek a nyomorult országnak ministerelnöke már évek óta kénytelen a győző hatalmakhoz elmenni perselyezni, könyörögni, hogy segitsenek ezt az országot lábraállitani. Ez az erkölcsi felfogás uralkodik ezekben a zsidó lapokban, amelyeket nem tudok másnak nevezni, mint Mefisztó vörös lámpásainak akkor, amikor a magyar nép utolsó élet-halál kiáltását hallatja, amikor itt minden becsületes magyar agyvelő abban sorvad el, hogy ezt az országot valahogy kiemelje a kátyúból, a végveszedelemből s a lehetőség szerint lábraállitsa. Ez a gazdasági irányzat tehát ma, amikor az ország katasztrófa előtt áll, nem a segítésnek, nem a jóindulatnak poharát tartja a nemzet elé, hanem az ördög poharát, mintha azt mondaná Luciferrel: hiába jajgatsz, hiába kérsz, hiába könyörögsz, magyar nemzet, nekem, mert én éri március hó 19-én, szereldei. 397 »nem adhatok neked mást, csak azt, ami lényegem«, vagyis azt, amit adtam. Ez a gazdasági rend, ez a liberális gazdasági felfogás, amely ma is uralja közgazdasági életünk minden részét, napról-napra birálatot mond élők és halottak felett, ez a gazdasági rend tehát, amely gazdasági rend működésének köszönhetünk jóformán minden bajt és katasztrófát ebben az országban, akar most areopagot ülni a felett a nemzet felett, amely nemzetet épen az ő tevékenysége, az ő haszonlesése, az ő liberalizmusa és önzése tönkretett. És ez a gazdasági rendszer napról-napra megszüli a maga valutacsempészeit, megszüli a maga vesztegetéseit, megszüli a maga bűneit, hogy ezáltal is tovább köpölyözhesse ennek a szerencsétlen elsoványodott nemzetnek a testét. Meg vagyok arról győződve, t. Nemzetgyűlés, hogy a ministerelnök ur az alatt az egyéves kálváriajárás alatt, — mert nem nevezhetem másnak azt, amit ő a kölcsön keresztülvitele, illetőleg megkapása érdekében és az ezzel elérni kívánt politikai célok érdekében egy éven keresztül tett, — tulajdonképen azt a célt akarta szolgálni, hogy ennek a liberális gazdasági irányzatnak véget vessen. Én nem vagyok a kormány keresztény politikájába szerelmes, de mert egész életemben igyekeztem minden körülmények között és mindenkivel szemben az igazságot szolgálni és soha nem voltam kapható arra, hogy bárkitől is az igazságot elvonjam, és hogy bárki tényeit, ha azok a közre jók, kellően ne értékeljem, azért én ezt az eredményt, amelyet a magyar ministerelnök a külföldön ugy a kölcsön kérdésében, valamint politikai kérdésben is elért, nagyrabecsülöm, bár — mondom — nem akarom ezzel a becsüléssel glorifikálni. De nem tagadhatom le azt, hogy amikor a magyar ministerelnöknek sikerült a magyar kérdést, tehát az ország jelen és jövő kérdését belekapcsolni az európai vérkeringésbe, akkor ugy láttam, hogy ennek segítségével vissza fog térni az életpir e nemzet arcába és akkor, amikor a magyar politikai kérdés, a magyar nemzet sorsa be lett kapcsolva akár nagy, akár kis mértékben az európai kérdésbe, vagyis amikor a győző hatalmak ezt az ő kérdésükké is tették: akkor az én lelki szemeim előtt : a nagy ködgomolyban és távolságban lévő Kárpátok bércei világosabban jelentek meg és akkor, amikor a magyar ministerelnököt vallásunk földi helytartója, a római pápa Őszentsége fogadta és kitüntette, amikor a barátságos és lovagias olasz nép királya fogadta, s amikor a nagy brit birodalom uralkodója nagy pompa, fény és ősi fogadási szertartások között nyitotta meg ajtaját a magyar ministerelnök előtt, akkor ugy éreztem, hogy mint magyar embernek, büszkének kell lennem, mert ugy láttam, hogy a magyar ministerelnök azzal a munkájával, amelyet a külföldön folytatott, s amelyet én nem vagyok hajlandó lebecsülni sohasem, tulaj donképen a halál kapuját törte be, ama kapu ajtaját, amelyet a győző hatalmak és a kisentente e nemzet életének fejlődése elé dobtak. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Rothenstein Mór: Amikor Branting vele kezet fogott! — Barla-Szabó Józset : Még Peidl sem tudta tönkretenni ezt az eredményt!) Én egészen máskép gondolkodnám önökről, ha önök is ugy gondolkodnának, mint Branting. Én hajlandó vagyok önöknek a jelenlegi angol ministerelnök beszédeiből citátumokat felolvasni, melyekből önök meggyőződhetnek arról, hogy a mostani angol ministerelnök nem azt a nemzetközi szociáldemokrata politikát folytatja, mint amelyet a magyar szociáldemokrata párt folytat. (Peyer Károly: Azt bízza ránk! Azt mi jobban értjük!)