Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-256
B30 À nemzeigyúlés 256. ülése 1924. mert bár kellő eréllyel követelte annak a tizenkettes programmeak a végrehajtását, (Erdélyi Aladár: Végre is lesz hajtva!) a kormány részéről nem látok semmiféle ilyen hajlandóságot : valahogy úgy tűnik fel nekem a dolog, mintha ez el lenne hallgatva és végeredményben ez a javaslat anélkül lesz megszavazva. (Erdélyi Aladár : M em lesz ! — Meskó Zoltán : Jönni fog, mert jönni kell! —- Erdé.yi Aladár: Külön törvényben lesz!) Legyen szabad még felemlítenem alkotmányjogi szempontból egy momentumot, amely a, javaslatban benne van, 'bár nem látszik. Erre a momentumra különösen felhívom a túloldalon ülő volt 48-as testvéreim figyelmét. Ez a momentum az, hogy a kibocsátott rendelet alapján törvénytelenül született bizottság a takarékkorona megállapításánál főleg a bécsi kurzust, a bécsi értékeket veszi figyelembe, (Baross János: Az arbitrázspapirokat !) Ezzel a ténykedéssel oda jutunk, ahol voltunk: Bécs gazdasági igájába, (Ugy van! balfe'ől.) ezzel a ténykedéssel megint gyarmatává válunk Ausztriának, a gazdasági függőség pedig előbb-utóbb a politikai függőséget hozza magával. Ez talán csak túllátás, de mégis félek attól, hogy ismét bekövetkezik az az idő, hogy fekete-sárga zászlók alatt osztrák generálisok recsegő német vezényszóval fogják vezetni magyar véreinket idegen háborúba, bennünket nem bántó népek ellen. Ez az aggodalom ébred bennem, amikor az előttünk fekvő javaslatot megelőző rendeletben ennek csiráját látom. (Meskó Zoltán: Bécs felé fújnak megint a szelek!) A javaslathoz magához szólva, érdemi tekintetben bár, mint mondám, kevés pénzügyi szakértelmem van, mégis az előttem elhangzott felszólalások folytán a valorizáció időszerűsége vagy időszerütlenségére kénytelen vagyok néhány szót — azt hiszem, haszontalanul — pazarolni, Örffy igen t. képviselőtársam tegnap nagy szaktudással fejtette ki, hogy a valorizációnak épen csak most következett el az ideje és azt káros lett volna Minekelőtte életbe léptetni, viszont nagy hiba lett volna ezen az időponton túl tovább is kitolni. Nem értek vele teljesen egyet, nem ugyan pénzügyi szempontból, hanem általános társadalmi szempontból. Szerintem, ha a valorizációt kellő időben, egy, két vagy három évvel ezelőtt megvalósították volna, akkor a magyar középosztály nem csoportosult volna a tőzsdére, ahol öszszekuporgatott kis vagyonát elvesztette (Fábián Béla: Nem passzióból ment oda, hogy a vagyonát elveszitse!) Épen azt mondom, akkor nem ment volna oda, akkor a magyar erkölcsök nem fejlődtek volna odáig, hogy ebben az országban az ember munkából meg nem keresheti a kenyerét, (Ugy vem! balfe 7 ől.) hogy azt mondják: minek dolgozzunk, mikor abból száraz kenyér sincs, megyünk a tőzsdére, befektetjük pénzünket busás nyereségre. (Fábián Béla: Ott meg elvették a pénzüket hétfőről szerdára! — Meskó Zoltán: A szerdások elvették a pénzüket! — Kiss Menyhért: Tőzsdésitették az országot!) Ha más szempontok nem is vezettek volna bennünket, ezek a dolgok kellett volna, hogy irányadók legyenek, mert ennek a valorizációnak folyományaképen az értékek arra a helyre folytak volna, ahol azoknak valóban helyük van: a termelő helyekre folytak volna, ahol gazdasági értékek támadnak, amelyek nyomán munka támad. így ebben az országban mindenki dolgozott évi március ho ié-en, pénteken, volna, értékek támadtak volna és koronánk nem romlott volna le odáig, ahol most van. A valorizáció különben nemcsak ebben a pillanatban fett szüüseges annyira, hogy szükségrendelettel kellett azt kimondani. Hogy most lett volna időszerű, ezt nagyon kétlem, (Lendvai István : Szükségtelen kormány szükségrendelete !) Látjuk, hogy az élet nagyon megcáfolta a kormány intézkedését. A javaslat a korona értékcsökkenésének meggátlásáról szól, de hova lett a koronánk a rendelet kiadása óta. Vájj on ha ezt a rendeletet nem adja ki a kormány, nem ugyanott lett volna-e a korona ? Teljes hittel mondhatom, hogy egyetlen egy ponttal sem emelte a korona értékét. De hogyan ponttal sem emelt a korona értékét. De hogyan is gyakorolhatott voln a ilyen hatást a koronára, hiszen ez a rendelet a kormánynak a rendelete, hogyne rontaná tehát a kényszerkölcsönt. Hiszen ezt a kényszerkölcsönt kivetették úgyszólván az ország legszegényebb néprétegeire is és kérdem, hogy nem látja-e a külföld, hogy ezek nem fizethetnek 1 (Erdélyi Aladár : Hát a jövedelemadónál nem volt létminimum!) A szegény ember megette már a vagyonát. (Baross János : Nincs annyi bankó forgalomban, mint amennyit kényszerkölcsön címén be kell fizetni. — Meskó Zoltán : Most már csak az hiányzik, hogy kényszermunkával ledolgozzák. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! Hogy mennyire igazságos, illetve mennyire demokratikus alapon van kivewe a jövedelemadóra alapítva ez a kényszerkölcsön, erre vonatkozólag néhány példát leszek bátor felolvasni. Az előttem szóló igen t. Görgey t. képviselőtársam felemiitette azt, hogy nagy hibája a javaslatnak, hogy tulajdonképen az 1920. évi jövedelmekre van alapítva. Tény, hogy azóta olyan vagyoni eltolódások történtek, hogy például aki 1920-ban még kellő vagyonkával és jövedelemmel rendelkezett, ma már talán koldusszegény ember, aki pedig 1920-ban kezdte a siberolást, az ma esetleges milliárdos és autón jár. (Meskó Zoltán : Kosztpénzügyi főtanácsos !) Mindenesetre elhibázott dolog tehát az 1920. évi jövedelem alapján kivetni a mai kényszerkölcsönt. Ha ezen segíteni akarunk, akkor legalább ott segítsünk, ahol ez legjobban szükséges, a kisembereknél. De az 1920. évi adókivetés, illetve jöyedelemmegállapitás sem volt igazságos. (Fábián Béla : De nem ám !) Olyan aránytalanságok vannak, olyan szembetűnő, kirívó igazságtalanságok, hogy az ember felháborodik és azt hiszi, hogy Magyarországon minden önkényes, itt nincs szabály, nincs mérték, hanem mindent tetszés szerint, mindent valakinek a pofája szerint lehet csinálni. Neveket olvasok fel erre vonatkozólag. Van egy-két képviselőtársam, aki a neveket bizonyára ismeri és körülbelül igazolhatja azokat a dolgokat, amelyeket felsorolok, mert ezek a dolgok a valóságnak mindenben megfelelnek. Itt van például Dinnyés Lajos, akinek 590 hold földje, 12 hold belsősége, 8 hold szőlleje, 5 háza van és 1923-ban 1,825.000 korona jövedelemadóval volt megterhelve. (Egy hang jobbfelöl: 1924-ben f) Nem, 1923-ban. Ez már a húszszoros szorzószám. Szécsi Samu, akinek 8 háza van, 24 hold beltelke, 24 hold szőleje és 2 hold rétje, az előbbi 1,800.000-rel szemben már 9,034.000 koronával volt megterhelve. (Erdélyi Aladár: Emellett üzleteket nem kötött?) Gabonakereskedő volt, de üzletét beszüntette. (Erdélyi Aladár: Tehát ez az igazság!) Itt van azután Csajághy Béla, akinek 600 hold földje, 12 hold beltelke, 3 háza van és 1 milliót róttak
