Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-256
322 r A nemzetgyűlés 256. ülése 1924. volt. (Szilágyi Lajos : Nagy Emilnek szól ez talán I) En nem személyeskedem, ez az egyéni megállapításom. (Szilágyi Lajos : Csak érdeklődöm.) Megmondom, meg is magyarázom, miért tartom felfújt dolognak. jSem azért, mert négy vagy öt céget megfogtak és rajtacsíptek, hogy sokkal több koronát ajánlottak ki Bécsbe, mint amennyi a birtokukban, a tárcájukban volt, hanem azért volt felfujt dolog, (Meskó Zoltán : Amit Eckhardt mondott, az is felfujt dolog ? Fújták volna fel azokat az embereket ! ~— Derültség.) mert egész gazdasági életünk a korona romlására rendezkedett be. (Zaj bal felől. — Barabás Samu : Mi meghallgattunk titeket ! — Varsányi Gábor : Ne zavarjuk a szónokot ! Nagyon érdekes beszéd !) Elnök : Csendet kérek minden oldalról ! Görgey István : Azért használtam azt a kifejezést, hogy kissé felfujt vagy nagyított dolog volt, mert mint emiitettem, nemcsak az a néhány cég követte el ezt a bűnt, hanem egész gazdasági életünk nem most, hanem már négy év ota tisztára a korona romlására rendezkedett be. Tehát nem keli bűnbakot keresnünk, mert a legnagyobb bankok épugy koiitreminálták a koronát, mint a legutolsó szatócs, aki igyekezett befedezni magát akkor, amikor a külföldön vásárolt. (Pikier Emil : Maga a Devizaközpont és a kormány is kontreminált !) És az eredmény az volt, hogy amidőn a koronarontók ellen az eljárás megindult, a spekuláció a másik oldalon megint a legfantasztikusabb rémhíreket dobta be a közvéleménybe. Arról beszéltek, hogy az összes osztrák bankok koncentrációs támadást fognak intézni a magyar korona ellen, hogy erre vonatkozólag már megvannak a megállapodások, és nem vagyunk képesek megtartani a koronát és ennek következtében teljesen illuzóriusokká váltak azok a felállítások és költségvetési urogrammok, amelyeket a kölcsönt tárgyaló pénzügyminiszter ur előterjesztett. Ezek mind egyszerre felborulnak azáltal, hogy itt ilyen gazdasági krízis állott elő. Tényleg sikerült is olyan tömegpánikot előidézni, amelynek hatása alatt a magyar korona az osztrák korona nívója alá sülyedt és a pénzügyniinister ur kijelentései dacára sem lehetett többé a magyar koronát a 0.0180as árfolyamon megtartani, hanem — mint emiitettem — az osztrák korona alá sülyedt. Kérdem azoktól, akik ismerik a magyar és a jelenlegi oszlrák állam közötti különbséget, akik ismerik a mi nemzeti vagyonunkat, tőkekészségünket, termelési, gazdasági felkészültségünket, ha egybevetjük a nálunk most forgalomban levő közel másfél billió papirpénzinflációval az Ausztriában forgalomban levő papírpénz mennyiségét, ha mindezeket a tényezőket összehasonlítjuk az osztrák viszonyokkal, hogyan lehetséges, hogy a magyar korona kevesebbet érjen az osztrák koronánál 1 Ezt én egy pillanatig sem tudom elhinni és akik ismerik ezeket a gazdasági tényezőket, azt hiszem, azok sem fogják elhinni, hogy ez egészséges és valódi értéke koronánknak. Kétségtelen tehát, hogy ez a pánik, az utolsó hetekben a tömegekben megnyilvánult oszihózis és a spekuláció, amely minden ilyen konjunktúrát kihasznál, okozta ezt a lezüllést. Talán ha a pénzügyminister ur kijelentése nem hangzott volna el, amely talán csak porszem volt, de megindította a lavinát és kétségtelenül felhívta, a spekulációt erre a megiátszási lehetőségre^ talán nem lennénk ott, ahol vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk most ezt a törvényjavaslatot tárgyalni, mert akkor a még hátraéri március hó 14-én, pénteken. levő néhány hónapot, amig a külföldi kölesönt megkapjuk, sikerült volna önkéntes belföldi kölcsön, valutakölcsön és valutaelőlegek felvételével átböjtölni. Azon a bizonyos emlékezetes pénteken, február 18-án, amidőn a tőzsdén olyan pánikszerű jelenségek voltak észlelhetők, a minister tanács a késő éjjeli órákig tárgyalt és gondolkozott azon, hogy milyen intézkedésekkel, milyen ujabb radikális gyógyszerrel tudná megakadályozni a további katasztrófát. A ministertanács megfontolt, higgadt és minden részletében megbeszélt álláspontja itt van előttünk e törvényjavaslatban. Kétségtelen tehát, hegy ez a törvényjavaslat az akkori napok kényszerű hatása alatt a szükségszerüségszülte törvényjavaslat. Ebből következik az is, hogy ez a törvényjavaslat, illetve majd ha törvényerőre emelkedik, a törvény csak ideiglenes jelleggel birhat, egyéb célja nem lehet, mint hogy azon a pár hónapon át, amely bennünket a külföldi kölcsön folyósításától elválaszt, ezen a nehéz és kritikus időn átsegítsen minket. Mégis amidőn a pénzügyminister ur ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, azt voltam kénytelen tapasztalni, hogy ezt a javaslatot egyrészt megint pártpolitikai szemüvegen keresztül bírálják el, (Putnoky Sándor : Mint mindent !) másrészt pedig egy még szomorúbb jelenséget tapasztaltam, azt, amit eddig minden javaslatnál, amely a nemzet fiaira áldozatot, adót vagy valami megterhelést jelentett, hogy egyszerre csak mindenki felhördült — hogy igy fejezzem ki magam — és mindenki azt kezdte nézni, miképen lehetne a törvényjavaslat által kontemplált terhekből valamit lealkudni. A pártpolitikai szempontokat meg^ tudom érteni, különösen az ellenzék részéről, mert hiszen az ellenzéknek az a taktikája, hogyha ilyen gazdasági vagy egyéb bajok állanak elő, (Rothenstein Mór : Kötelessége !) mindenért a kormányt teszi felelőssé. Ha a kormány nem csinál semmit, az rossz ; ha csinál valamit, az eo ipso rossz. (Rothenstein Mór : Mi nem várhatunk a 12 apostolra !) Elnök : Csendet kérek ! Görgey István: Különösen kifelé ez nagyon jól hat, mert hiszen a közvélemény mindenütt avilágon sokkal szívesebben veszi a kritikát, — akár jogos kritika az, akár demagógiával fűszerezett kritika — mint azt, amikor komolyan megmagyarázzák a népnek, a tömegnek, a nemzetnek, hogy itt áldozni kell, áldozatokat kell hozni, súlyos terheket kell viselni. Ezt senki sem szokta szívesen hallani. (Rassay Károly: Csak a politikusok nem veszik szívesen a kritizálok szerepét!) Én tehát elismerem, hogy az ellenzék szempontjából egy ilyen javaslat mindig nagyon kapóra jön, mert ilyenkor ügyesen lehet a kormány ellen hangulatot csinálni. Másik szomorú megállapitásom az volt, -• amire már bátor voltam alludálni — hogy amidőn ez a javaslat benyujtatott, mindenütt azt hallottam, a sajtóban, a szaklapokban azt olvastam minden érdekkör képviselője vagy megnyilatkozója részéről, hogy ő és a mögötte álló érdekképviselet vagy osztály hailandó a legmesszebbmenő áldozatokra, de miért nem fizet a másik: az illető osztályt mindig sokkal jobban terheli meg minden ilyen törvénynél, minden ilyen állami adózásnál, mint a másik osztályt. Kitűnnek tehát ezek a rivalizmusok. Nem akarok most birája lenni annak, hogy a gazdatársadalom van-e jobban megterhelve 1 vagy az ipari társadalom, a kereskedők-e
