Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-256
320 A nemzetgyűlés 256. ülése 1924, meghalt volna. (Gaal Gaston: így is elpusztul! - Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóz t ássanak csendben maradni! Görgey István: Ma azonban ott tartunk, hogy még élünk és minden reményünk megvan arra, hogy rövidesen szebb jövő fog reánk virradni. (Propper Sándor: Miért csapták el a háziorvost most, ha jó volt!) Amidőn tehát most összegyültünk a súlyos beteg kórágya körül, ne a múlt gyóg*ykezelési hibáit keressük, hanem azzal foglalkozzunk, hogy mikép tudjuk a beteget a további gyógyulás útjára vezetni. (Helyeslés jobb felől. — Gaal Gaston: Ravatal előtt állunk, nem betegágy előtt, képviselő ur!) Az kétségtelen, hogy amikor az orvos gyógyítani kezd egy beteg szervezetet, sokszor erőszakos, sokszor fájdalmas gyógyszereket, gyógyítási módokat kell alkalmaznia, melyek egy egészséges szervezetre talán kártékony vagy mérgező hatásúak is volnának... (Klárik Ferenc: Az nem baj, csak gyógyuljon meg a beteg!) Elnök: Klárik képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Görgey István:— de a beteg szervezet általuk a gyógyulás útjára tér. Bethlen ministerelnök ur őexcellenciája egyik legutóbbi beszédében... (Szilágyi Lajos: Nem szokás igy titulálni a parlamentben! — Gr, Hoyos Miksa: ízlés dolga! — Zaj.) Ha citálom valakinek megállapítását, meg kell monda- i nom, hogy ki tette azt a megállapítást. Ö állapította meg azt a nagy tapasztalati igazságot, hogy egy beteg szervezet gyógyításánál a betegség különböző fázisaiban különböző orvosokkal, különböző gyógymódokkal kell operálni ... (Baross János: Még doktort sem tudtak találni!) Elnök: Kérem Baross képviselő urat, méltóztassék csendben maradni! Görgey István:... mert a nem kellő időben, nem kellőképen alkalmazott orvosság eltévesztené hatását. De azt is konstatálnunk kell, hogy a beteg szervezet idővel megszokja azt a gyógyító orvosságot, a narkotikumok iránt a szervezet idővel elveszíti fogékonyságait és ha még* tovább is konokul azt a gyógyszert használom, akkor az talán mérgekeserüvizet is megszokja a beteg ! Azt hiszem, hogy ez a megállapítás, mely eg3 r beteg szervezetre vonatkozik, teljesen ráillik egy beteg gazdasági szervezetre is. (Esztergályos János: És az orvosra is!) Minthogy ugyanazt az orvosságot túlsokáig* használta az orvos, az orvosság elvesztette jótékony hatását; s ha mi tovább használtuk volna ugyanazt a gyógyszert, később talán még ártalmára is vált, volna a betegnek. (Gaal Gaston: Most jön az* érvágás!) Azért jöttünk össze konzíliumra, hogy ujabb gyógymódokat és gyógyszereket találjunk ki, melyekkel a betegség további gyógyulását elösegithetjük. A beteg gazdasági életben tehát szükségszerűen olyan kényszerrendszabályokát, olyan gyógymódokat kell alkalmaznunk, amelyek egészséges gazdasági szervezetben egyáltalán nem lennének helyénvalók. Amint említettem, ezek a kormányintézkedések kétségtelenül csak bizonyos ideig hatnak, bizonyos idő múlva feltétlenül elveszítik jótékony hatásukat, mert a g-azdasági élet vérkeringése megtalálja, azokat a meg nem engedett kerülő utakat, amelyeken minden ilyen kormányintézkedést, amely a gazdasági életet bizonyos mederbe igyekszik terelni, megkerülhet Ugy vagyunk ezzel a kérdéssel, mint ha én egy fát visszametszek, amiki? mérem* hó 14-én, pénteken. kor a fában levő uedvkeringés olyan eroveí toi' utat magának, hogy fattyuhajtásokat bocsát a visszametszett fa, és ha ezeket a fattyuhajtásokat tovább engedem gyarapodni és fejlődni, ezek nemcsak visszasorvasztják a fát, hanem idővel ki is ölhetik. Ugyanígy vagyunk, nézetem szerint, a gazdasági élet beteges tüneteivel szemben alkalmazott gyógyszerekkel is. Ha ezeket a gyógyszereket a kelleténél erősebb adagolásban vagy a kelleténél hosszabb ideig tartjuk alkalmazásban, akkor ezek is visszahatással lesznek a beteg szervezetre. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Nálunk ezt a beteg állapotot, ezt az egész gazdasági tetszhalottságot, élettelenséget a háborús idők okozták. A háború teremtette meg először a kényszergazdálkodást s azokat a szigorú kormányintézkedéseket, amelyek nemcsak a termelőt kötötték gúzsba, hanem végigmentek a kereskedőn és a fogyasztón is s mindenütt rekvirálás okkal és maximálásokkal kellett dolgozni. Kétségtelen, hogy a háború első idejében beváltak ezek a gyógymódok. Mit látunk azonban a későbbi időben? Azt látjuk, hogy _ a spekuláció a gazdasági életnek — mondjuk — beteges vérkeringése igyekezett megkerülni ezeket a kormányintézkedéseket, s eg'yre nagyobb lábra kapott az árufelhalmozás, a lánckereskedelem, az áruuzsora. Ekkor ujabb orvosságot kellett alkalmazni és szigorú uzsoratörvényeket kellett a lánckereskedelem ellen életbeléptetni; majd fel kellett állitani az árvizsgáló bizottságot, hogy a háború alatti gazdasági élet beteges elfajulásainak valami módon gátat vessünk. Rájövünk arra, hogy a betegség további fázisában a kormányhatalom kénytelen volt ujabb orvosszert kitalálni, hogy a betegség ne hatalmasodjék el a szervezeten. Mindnyájunknak el kell ismerni, hogy az akkori időkben ezeknek a kormányintézkedéseknek volt bizonyos jótékony hatásuk, ha egyéb nem, a spekuláció egyidőre visszatorpant, elalélt. (Baross János: De csak rövid időre!) Később azonban újra keresett valami más utat arra, hog*y hogyan lehet ujabb spekulatív lehetőségekre szert tenni. És amikor befejeződött a háború, amikor tapasztalhattuk itt azt a nagy gazdasági anarchiát, amelynek a forradalmak, a megszállások és az ország megcsonkítása voltak az indító okai, amikor termelő erőink jelentékeny részét elvesztettük, a 7 , itt maradt termelő erők pedig teljesen megbénítva maradtak meg, akkor újból mit láttunk? Azt, hogy a spekuláció ujabb tápot talált, ujabb módot keresett arra hogy miképen tudna lehetőleg könnyen, munka nélkül, a gazdasági élet beteges tüneteit^ kihasználva, vagyonra szert tenni. Megkezdődött az ország* kifosztása. A korona belső vásárlóértéke nem állott még összhangban a korona zuhanásával, úgyhogy az idebent megmaradt csekély mennyiségű nyersanyagainkat, iparcikkeinket potom pénzen lehetett összevásárolni, kiszállitani. Horribilis, fantasztikus jövedelmeket biztosított minden ilyen kiviteli vállalkozás. Magam tudok olyan esetről, amikor állítólagos romlott bőröket szállítottak ki Triesztbe és e néhány vagon bőrön többszázmilliós nyereség mutatkozott, ami az^ akkori időben fantasztikus nyereséget jelentett. Ugyanakkor azonban láttuk azt is, hogy azok; ban a cikkekben, amelyekből a háború alatt teljesen kifogytunk, a behozatali lehetőségek is nagyon szép konjunkturális nyereséget biztosítottak és a spekuláció itt is csak kihasz-