Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-255
"A nemzetgyűlés 255. ülése 1924. évi márciws hó 13-án, csütörtökön. 299 szikus jegyintézeti alapszabályok a termelési hitelt nem ismerik, ezért a jegyintézetek termelési hitelt nem is szoktak adni. De méltóztassék meggondolás tárgyává tenni, hogy most az átmeneti időben igen súlyos hitelkrizis előtt állunk. Magam részéről egyáltalán nem tartanám katasztrofálisnak se a magyar koronára, se a jegyintézet bonitására nézve azt, hogy átmenetileg rövidebb időre takarékkorona formájában hiteleket adunk nemcsak leszámítolási, hanem termelési célokra. A termelés különben rövidebb időre meg fog akadni és ennek ajánlott gyógyítása nem fog annyi nagy hátránynyal járni, mint amilyen előnnyel jár az, hogy az ipari és gazdasági termelés kontinuitása megmarad. (Helyeslés.) Ez egyébként óriási szociális kérdés is, hiszen nagyon kell félni attól, hogy a hitel pangása folytán bizonyos nagyobb üzemek kénytelenek lesznek munkájukat beszüntetni, amely — nem szükséges magyaráznom — igen súlyos kihatással lenne munkásviszonyainkra. Itt vagyok bátor érinteni,^ hogy Várnai t. képviselőtársam tegnapi beszédében meglepetésemre nehezményezte, hogy a valorizációt csak most és nem már előbb léptette a kormány életbe. Nem érteni szociáldemokrata t. képviselőtársam gondolkodásán ód ját. Hiszen egészen világos, hogy ha a kormány a valorizációt a képviselő ur által kivánt módon egy vagy két évvel előbb hozta volna, ez a munkásságra katasztrofális lett volna. Hiszen — amint már voltam bátor kifejteni — a valorizáció egymagában nem képes a korona romlását megakadályozni, egészen bizonyos tehát, hogy óriási krizis állott volna *be a magyar gazdasági életben. Akkor, — még a külföldi kölcsön kérdése csak mese volt — amikor arra nézve még semmi komoly igéret birtokában nem voltunk, amikor még nem tudtuk, amit ma tudunk, hogy a külföldi kölcsön perfektum, akkor tehát igazán sötétbeugrás lett volna a valorizáció, nem ugy. mint most. amikor már a valorizációra áttérni minden nagyobb megrázkódtatás nélkül módunk van. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én azért nem ringatom magamat abban a reményben, hogy a kormánytól fent kért intézkedések, — a Jegyintézet és a Pénzintézeti Központ tekintetében — továbbá egyes pénzintézeteink hazafias felbuzdulása egymagáiban elég lenne. Hiszen egészen bizonyos az, hogy hitelt csak az nyújthat és annyit nyújthat, akinek és amennyije van. Ebben az országban pedig tőke nincs kellő mennyiségben. Ha tele is volna a kormány jóindulattal és ha a nagybankok telve volnának is azzal az igyekezettel, hogy a termelés átmeneti krízisén segítsenek, egészen bizonyos, hogy többet nem fognak adhatni, mint 'amennyijük van, mert tagadom azt az inflációs tételt, amelyet igen sokan hangsúlyoznak itt a nemzetgyűlésben, mintha papirpenzből effektiv értéket lehetne létrehozni. Ezt nem tudom semmiképpen sem akceptálni és ennélfogva nagyon fontosnak tartom, és legyen szabad erről a helyről a magyar közgazdasági érdekeltségek fígvelmét felhivnom arra, hogy itt a tizenkettedik óra arra, hogy külföldi összeköttetéseink ápolása révén sürgősen nézzenek külföldi magáukölesön után. A magyar kormány tevékenysége ez irányban semmi tekintetben sem lehet olyan, amelv kiegeszithetné, sőt nótolhatná a magángazdasági tevékenységet. Ma már majdnem az összes akadáívok leomlottak előttük, hogy reális külföldi hiteleket vegyenek igénybe. Egy akadálv van csak es itt jutok logikailag a Devizaközpont kérdéséhez. Nem akarok erről a kérdésről hosszasabban beszélni, de a kérdéssel való logikai összefüggésnél fogva mégis meg kell azt tennem. A magyar közgazdasági élet tényezőinek ez az ellenvetésük: Uram, jó cég vagyok, kaptam is azelőtt külföldi hitelt, de most nem kapok, mert máris el vagyok adósodva külföldi hitelezőimmel szemben, mert nem tudok legjobb akarattal sem korrekt utón megfelelő mennyi ségü devizához jutni, hiszen a Devizaközpont nem elégíti ki devizaigényemet. Ezt a kifogást akceptálnom kell. Rá kell tehát térnem a Devizaközpont kérdésére, mely nyilvánvaló, hogy a külföldi magánhitel kérdésétől teljességgel elválaszthatatlan. (Ugy van! Ugy van!) Én a devizák teljes felszabadítását mindaddig, amig az egész szanálás biztositva nincs, abszolúte nem tartom lehetségesnek. (Beck Lajos: Amig nincs elég deviza!) Azt a lehetőséget, hogy mindenféle jöttment és nem is a nemzethez tartozó speklláns prédául dobta oda a magyar koronát, a legkönnyelmübb eljárásnak tartanám. De viszont teljesen lehetetlennek tartom azt, hogy jogos termelési igények, melyek a magyar közgazdasági életre csak erősitőleg, fokozólag hatnak, tehát semmi esetre sem. olyanok, amelyek a koronát rontanák, kielégítetlenül maradjanak csak azért, mert sokan ideges félelemből nem merik devizájukat ideadni, mert pánikszerű félelemben élnek amiatt, hogy az adott időben nem tudják majd visszaszerezni azt. Ez a pánikszerű félelem egyeseknél idegességet szül és ez arra vezet, hogy az ideg"en nemes valutát sokszor indokolatlanul magáiknál tartják. Meg vagyok róla győződve, hogy nagyiparosaink és nagybankjaink rendelkeznek a szükség'es^ mennyiségű devizákkal, s csak azért nem adják ki, — az ő szempontjukból egészen jogosan. — mert attól félnek, hogy majd akkor, amikor szükségük lesz rá, nem tudják azt kellő mennyiségben beszerezni. Ezért én a félig átmenetileg megkötött devizaforgalom életbeléptetését nagyon sürgősnek tartom és nem tartom olyan veszélyesnek, mint amilyennek azt sokan látják. Belekapcsolnám ebbe egyes teljesen életrevaló termelési ágak autonóm szervezetét, így az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, —bár, sajnos, gazdáink nem nagyon vesznek igényibe devizát — azután az Omke-t, a Gyoszt-t. stb.. amelyek saját anyagi és erkölcsi felelősségük súlya alatt vizsgálhatnák felül a benyújtott devizaigényeket. Ezáltal nem mondtunk le a kontrollról, mélyet feltétlenül gyakorolnunk kell. Igáz, hogy előbb-utóbb a spekulánsok itt is áttörnék az ellenőrzés falát, de ez az átmeneti állapot úgysem tart soká és amikor megvan az országban a szükség-es devizamennyiség, nein lehet ölhetett kézzel nézni, hogy ne tudjunk termelni, csak azért, m e rt sen ki sem mer de vi zakészletéhez nyúlni. Ezt lehetetlen állapotnak tartom. Nagyon kérem tehát a kormányt, tegye lehetővé, hogy az átmeneti időre, amig a stabilizáció be nem áll. a mérsékelten szabad, illetőleg félig kötött devizaforgalmat bevezethessék. Most jut eszembe, hogy a jegybankot illetőleg Czettler t. képviselőtársam egy észrevételt tett és annak a félelmének adott kifejezést, hogy a jegybanknál az alaptőkerészesedésnél az agráriusok szerepe nem fog kellőképen biztosíttatni. Ugy tudom, t. képviselőtársamnak ez a félelme alaptalan, Régebb jdő, óta folyik