Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-254
286 À nemzetgyűlés 254. ülése 192* erkölcsi alapon álló, nemcsak képviselő, de férfiú is:_ senkit sem sértek, mert tudom azt, hogy ahogy fáj nekem, ha engem sértenek, épen ugy fáj az, ha én sértek másokat. (Ugy van! Ugy van! Korrekt álláspont!) Azok a polgári és katonai egyének, akik ilyen magas tisztségeket töltenek be, őszintén mondom, nyugtalanságot okoznak nekem, amikor ennyire el engedik magukat ragadtatni. Nyugtalanít engem, amikor hallom és olvasom a sajtóban, hogy itt, a nemzetgyűlésen is vannak időmilliomosok, akik ebben a lehetetlen nehéz gazdasági helyzetben is ráérnek arra, hogy heteken keresztül tárgyaljanak a kaszinóban, magánházakban, pártkörökben, vagy a folyosókon és ilyen ügyeket, ilyen lappáliákat intéznek el. Hova fog ez fejlődni, ha ez tovább igy megy! Meg fogjuk érni, hogy párbaj-irodákat fognak felállítani, meg fogjuk érni, hogy jövőben akinek tógáján szenny, piszok és sár van, ki fog majd állani a jövőben azért, hogy egy tisztességes, becsületes úriemberrel megverekedvén, lovaggá üttesse magát, hogy a fórumon fehér tógában jelenhessék meg közöttük. Azoknál, akik ilyenre vállalkoznak, kétféle eset lehetséges : vagy az, hogy maguk is mániákusaivá váltak a párbajnak, vagy az, hogy provokaltatnak. Ha a párbaj mánikusaivá váltak, ott van a hivatalos felsőbbség, az illetékes í'órum, tessék, döntsön az felettük. Ha pedig provokaltatnak, akkor szerintem nem csak azt a férfit provokálják, hanem azt a poziciót támadják, — akár minister, akár ministeri tanácsos, akár tábornok, egyéb katona vagy bárki is legyen az, — amely poziciót az illető betölt; azon esik szerintem folt és a pozíció hivatásának becsületes gyakorlásában akadályozta tik meg az illető, ha — mondjuk gyengébb idegzetű ember. Itt látom igenis, a tekintélyek rombolását. A másik pedig, amire fel akarom hivni az igen t. kormány figyelmét arra, ami már szinte beidegződött a közvéleménybe, hogy kétféle becsület van: polgári és tiszti becsület. Magam is tartalékos tiszt voltam s ma is azt tartom : nem ismerek kétféle becsületet. (Helyeslés.) Egyféle becsületet ismerek, amely egy és ugyanaz, legyen akár polgári, akár tiszti, akár politikai becsület. Előttem nincs más becsület. (Felkiáltások jobbfelöl : Nagyon helyes, korrekt beszéd !) A keresztény erkölcsi alapon álló kormánj^tól azt kérem, találja meg a módját, hogy a keresztény erkölcsbe ütköző és tekintélyt romboló párbajmánia megszünteti essék. (Szilágyi Lajos: A hadsereg járhat elől jó példával !) Kérem az igen t. honvédelmi minister urat, jöjjön a nemzetgyűlés elé olyan törvényjavaslattal, amely ennek a párbajmániának egyszersmindenkorra véget fog vetni (Szilágyi Lajos : Károly király megoldotta ezt a kérdést!) Interpellációm a minister úrhoz a következő (olvassa/ : »1. Van-e tudomása a honvédelmi minister urnák arról, hogy a párbaj különösen az utóbbi hónapokban nemcsak a polgárság között, de a tisztikarban is túlteng 1 Magas hivatalokat betöltő polgári és katonai személyiségek másokat provokálnak és mások által provokaltatnak, ami az általuk betöltött állásuk tekintélyének és működésüknek rovására mehet. Hajlandó-e a honvédelmi minister ur a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel ennek a párbajmániának véget vetni? 2. Hajlandó-e a honvédelmi minister ur rövid időn belül a nemzetgyűlés elé olyan törvényjavaslatot terjeszteni, amely a párbajt lehetetlenné teszi ?« E második ponthoz legyen szabad még csak azt megjegyeznem, hogy amennyiben a kormányzatnak bármely oknál fogva más volna a véleménye és nem jönne törvényjavaslattal a nemzetgyűlés elé, ugy a magam részéről kénytelen leszek indítványt bejegyezni, megindokolásának . évi március hó 12-én, szerdán. napirendre tüzeset kérni és ezen az utón szór* galmazni a párbaj eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat mielőbbi beterjesztését. (Helyeslés.) Elnök: A honvédelmi minister ur kivan szólni. Gr. Csáky Károly hon védelemügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Némi tekintetben köszönettel tartozom az előttem szólott igen t. nemzetgyűlési képviselő urnák azért, hogy módot nyújtott nekem, hogy ebben a kérdésben nézetemet kifejtsem. Magam is ugy látom, hogy itt egy kelevény nő a nemzet testén, amely, nézetem szerint, ma már olyan genyes állapotba kezd átmenni, hogy operáció szüksége forog fenn vagy fog a legközelebbi jövőben fenforogni. Természetszerűleg a kérdést legelőször ott fogom meg, ahol az igen t. képviselő ur elhagyta, t. i. hogy a sok mindenféle folyamatban levő úgynevezett lovagias ügyek következményeként, a sajtóban mind többet szellőztetik azt a kérdést, hogy van-e külön tiszti becsület és külön polgári becsület, vagy nincs, és hogy miként van az. hogy máskép történnek az intézkedések az egyik helyen és máskép a másik helyen? Egészen határozottan és világosan kijelenthetem, hogy az én meggyőződésem szerint is, de nemcsak az enyénxszerint, hanem minden magyar katona meggyőződése szerint, becsület csak egy létezik; (Helyeslés.) egyforma az a katonára nézve és a polgári emberre nézve. (Pikier Emil: Csakhogy ezt is megértük végre!) Már most hogy lehet az, hogy ez a gondolat mégis megvan, kisórt, sőt nemcsak kisért a két különböző becsület gondolata, hanem mint valami létező dolog tárgyaltatik is és minduntalan újra felbukkan a napisajtóban. Erre tisztelettel csak azt válaszolhatom, hogy ez anakronisztikus felfogás. Érthető volt ez a felfogás akkor, amikor a nemzet testétől félig-meddig idegen katonaságról volt szó, melynek tisztikara nagyrészt idegenekből állott, s mely hadseregnek ennek következtében természetszerűleg a magyar társadalométól, a magyar nemzetétői sok tekintetben eltérő felfogásai kellett hogy legyenek. Hiszen ugyebár, ők csak félig, illetőleg nem is félig, hanem csak a kvóta arányában támaszkodtak a magyar nemzetre és Magyarországra. Ma, mondom, ez a felfogás teljesen anakronisztikus, ma — mint tudjuk — ez a kicsiny hadseregünk tisztán nemzeti, magyar, (Éljenzés.) annak tisztikara csakis magyar társadalmi osztályokból alakul ki és pedig túlnyomói-észben épen a magyar középosztályból, amely a magyar nemzet gerince még ma is. Egyáltalában lehetetlen az egész dologba belekonstruálni azt a felfogást, hogy a katonák máskép gondolkoznak a becsületről, mint én polgári kabátban. Dehogy! Hiszen már az anyatejjel együtt ugyanazt a felfogást szítták magukba, hiszen már a családi nevelésben ugyanazt tanulták az iskolában és a sajtóban is, és ugyanahhoz szoknak hozzá, mint a többi magyar ember. A becsületről vallott felfogás tekintetében tehát különbség abszolúte nincs és nem is lehet katonák és polgárok között. (Horváth Zoltán: Ez a helyes álláspont!) Mégis hogyan tartja magát ez a felfogás és hogyan mutatkozik egyes esetekben ténylegesnek látszó r ellentét ? Ez nagyon egyszerűen megmagyarázható a következőkből. A katonatiszt részére minden lovagias ügyben elő van irva, hogy a reánézve kötelező becsületügyi szabályzat vonatkozó határozmányai szerint kell eljárnia. Ezek a határozmányok akként vannak csoportosítva, hogy külön fejezet tárgyalja az esetleg felmerülő lovagias ügyeket tiszt és tiszt között, és egy második fejezet foglalkozik azzal a kérdéssel, mi történjék akkor, ha tiszt és polgári egyén között merül fel lovagias ellentét.
