Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

266 2 nemzetgyűlés 254. ülése 1924 teremt önmaga szániára, hogy ezt a lemondást a szükséges időre komolyan be is tndja tartani. Egy kiváló német közgazdász megállapította, hogy nem egyedül a járadékmárka volt az a csodatevő arkámim, mely megállította a német pénz teljes elértéktelenedését. Amint odakint megállapítják, ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a járadékmárka megvalósításával egyidejűleg törvénnyel tiltották meg a birodalmi banknak a kincstári váltók leszámítolását. De a németek általában elismerik és megállapítják, hogy a pénzérték stabilizációja csak ugy volt lehetséges, hogy a kormány lemondott a bankóprésről, mint egyetlen eszközről, amellyel mindezideig az állam gigantikus deficitjét fedezte. De egy másik szempont is érvényesült odakint Németországban, amelynek volt látható hatása és amelynek érvényesítése nélkül itt nálunk koronastabilizációról komolyan beszélni nem is lehet. Németországban az uj érték- és pénzügyi politikával együtt megkezdődött a takarékosság politikája is, még pedig megkezdődött azoknak a többékevésbé radikálisoknak mondható adótörvényeknek végrehajtásával együtt, amelyeket az elmúlt nyáron hozott meg a birodalmi gyűlés, illetőleg amelyeknek kibocsátására a birodalmi kormánynak felhatalmazást adott. Méltóztassanak csak ennek az uj német politikának eredményeit megfigyelni. A birodalmi korniány kiadása a múlt esztendő november 21-től 30-ig 258 millió aranymárka volt, december első harmadában 1-től 10-ig a kiadás már csak 179 millió aranymárka, december 11-től 20-ig pedig 165 millió aranyiuárka. Ezt természetesen ugy lehetett elérni, hogy a bevételek fokozása terén is megtettek minden tőlük tel hetőt. A bevételek ugyanekkor, november utolsó harmadában még csak 15 millió aranymárkát tettek ki; december 1-től 10-ig azonban a bevétel már 32 millió aranymárka volt és december havának második harmadában a német birodalmi kormány adóbevétele már 42,900.000 aranyroárkára rúgott fel. Természetesen ez még mindig' nem elég eredmény ahhoz, hogy a deficittel odakünn alaposan elbánhassanak, mert 1923 december második harmadában, amint látjuk, még mindig 122 millió aranymárka volt a deficit. Az ut és a mód azonban, ahogyan odakünn Németországban meg akarnak küzdeni a deficittel, nem mutatkozik kilátástalannak. Mennyire tarthatjuk azonban kilátásosnak azt az utat és különösen azt a módot, amelyet a magyar kormány választott? Mondottam már, hogy ez az ut legelső sorban is a bankópréshez biztosítja a további hozzáférkőzést. De a magyar kormánynak nagy hibája, végzetes szervi baja az, hogy túlságosan gavallérosan él. Nem tud takarékoskodni, a sok milliárdos bevételek egyszerűen szétfolynak a kezei t között. Ezt, csakis ezt látjuk azokból a kísérletekből, amelyek már eddig is megtörténtek az ál iamháztartás egyensúlyának helyreállítására, (Ulain Ferenc: Jól van ez igy! Nem kell költségvetés! így még szabadabban lehet garázdálkodni! Az államnak semmi köze hozzá! A parlamentnek sem! — Zaj bal felől.) Elnök: Csendet kérek! Várnai Dániel: Tudjuk, hogy már voltak ilyen kísérletei. (Propper Sándor: A kereskedőt becsukják, ha nem csinál zárlatot! — Ulain Ferenc: De ezek önmagukat csak nem csukhatják ibe, ezt mégsem teszik meg!) Ha meg*íigyelJük n kpronamentée történetét, PTOf-lv három évi március hó 12-én, szerdám, korszakát állapit ha tjük meg. (Propper Sándor: A kormánynak hamis bukásért már régen a vádlottak padján kellett volna ülni!) Az első volt Korányié, a másik Hegedűsé és a harmadik Kállay Tiboré. Mindjárt megállapíthatjuk, hogy a korona élettörténetében egyik korszak sem jelentett semmiféle sikert, semmiféle dicsőséget. Korányi pénzügyministersége alatt az államháztartás hiánya havonkint 29.5 millió aranykorona volt. Erre jött az 1920. év elején a pénzlebélyegzés, hogy, amint akkor mondották, az átmeneti időre megfelelő pénzkészlet álljon rendelkezésre. Az ötvenszázalékos pénzlebélyegzés 3,970.000.000 papirkoronát kitevő hatalmas összeget jövedelmezett. Ez volt az első kényszerkölcsön és mint egy hivatalos iras bevallja, csak nagyon rövid ideig volt elegendő. Jött utána újra a bankóprés, jött újra teljes erejével az a folyamat, amely a koronát tovább züllesztette egészen a mai nyomorúságos nivóig. (Ulain Ferenc: A pótolhatatlan Bethlen-kormányzat! A providenciális korniány! — Propper Sándor: Az osztrák korona nemes valuta nálunk! Ez a Bethlenkormány eredménye!) Nem láttam azonban még kimutatást arról, hogy az első kényszerkölesönnek ezt a négymilliárdos bevételét tulajdonképen mire fordították. Igaz, és ezt kényszerűen talán számításba is kell vennünk, hogy akkor 1920-at irtunk, a kurzus a virágkorát érte és elhiszem hogy ennek a négymilliárdnak felhasználásáról nem mernek a nemzetgyűlés elé kimutatást terjeszteni. Ez azonban nem tarthat vissza bennünket attól, hogy ennek a kimutatásnak előterjesztését a legerélyesebben ne követeljük mindaddig, aniig azt pontról-pontra, tét élről-tét el re elénk nem terjesztik. A második korszakot, Hegedűs koronamentő korszakát az egyszeri vagyonváltságnak leadása jellemezte. Hegedűs pénzügyministerségének kilenc hónapja alatt a deficit havanként átlagosan kilenc és fél millió aranykorona volt. Szűkség volt tehát arra, a helyzet is kényszeritette a kormányzatot, hogy meginduljon egy koronamentés, meginduljon Hegedűsnek hősies, de meddő munkája a szegény koronának megmentéséért. Ez nem kényszerkölcsön volt. Hegedűs az ingó és ingatlan vagyon értékének átlag 20 százalékát kívánta az állam részére igénybe venni. Nézzük meg részletesen, mi lett az eredménye ennek a másik koronamentő akciónak, mert ennek az eredménynek mérlegeléséből, ennek az eredménynek jó megfigyeléséből meríthetjük azt, hogy mennyi bizalommal lehetünk az iránt a kormány iránt, * . . (Ulain Ferenc: Tessék rájuk bizni!) amely ezt a másik koronamentő akciót lefolytatta (Szomjas Gusztáv: Amelyet mi elrontottunk!) és ugy folytatta le, hogy olyan eredménye lett, amelyről nemsokára beszélni fogok. Az ingóvagyoiiváltságról szóló első törvény alapján 1923 június végéig befolyt készpénzben magyar koron a értékben 3,083.577.149 korona, befolyt továbbá ugyancsak az ingóváltságról szóló első törvény alapján készpénzben is, a magyar vállalatok válságrészvényeiben is, külföldi értékpapírokban is bizonyos öszszeg, úgyhogy az ingóvagyonváltság összesen 3,683.000.000 koronát tett ki. A százezreseket elhagyom. Különböző levonások következtében megmaradhat 3,456.000.000 korona. Ami az ingóvagyonváltság felhasználását illeti, erre nézve a következő elszámo'• lás áll rendelkezésünkre; a magyar