Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

258 A ut'inzet(jt)'illés 254. ülése 1924. évi március hó 12-én, szerdán. Elnök: Miután több interpelláció van bejegyezve, javaslom, hogy az interpellációk meghallgatására délután 1 J2 órakor térjünk át. Méltóztatnak e javaslatomat elfogadnil(Ioenl) Ha igen, ekként mondom ki a határozatot. Napirend szerint következik a korona értékcsökkenésének meggátlására irányuló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Csik József jegyző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt a törvényjavaslathoz hozzászólnék, erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy ridegen utaljak azokra a forrásokra, ahonnan szerencsétlen hazánk borzasztó nehézségei származnak. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a nemzetgyűlésnek egyikmásik pártárnyalata politikai tőkét akar magának kovácsolni ezekből a nehézségekből. A baj tulajdonképeni forrása az, hogy szerencsétlen hazánknak kétharmadrészét ellenség tartja megszállva, minek következtében az a tenger tisztviselői kar, niely kénytelen volt onnan kivonulni, hazánknak ezen a kis részén helyezkedett el, ahol fentartásuk a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Amikor ezt világosan látjuk, akkor nincs ok arra, hogy ebből kifolyólag egymást támadjuk, hogy ebből akár egyik, akár másik frakció magának politikai tőkét kovácsoljon. Ezen a bajon együttesen kell segiteni. Én tisztán látom és helyeslem is azt, ameddig lehetséges, ha itt általánosságban szólanak a tisztviselői kar jobb helyzetbe való juttatásáról. De bocsánatot kérek, arról még egyetlen szó nem esett, — hogy ha esett is, csupán Gaal Gaston képviselő ur részéről, mások részéről azonban nem, — hogy ezt a testületet, ezt a tisztviselői kart amennyire lehetséges, már eddig is ritkitani kellett volna és pedig azoknál, akiknél a megélhetés anélkül is biztosítva van. Nagyon sajnálnám, ha a megritkitással olyan tisztviselőket küldenének el, akik az állam életében hűséges szolgálatot teljesítettek. Elvárható egyúttal azonban az is, hogy mindazok, akiknek megélhetése biztosítva van, az állam e borzasztó nehéz helyzetében ne nehézkedjenek minden tekintetben ők is az államra, és ne legyenek hajlandók az utolsó jóléti intézménytől is elfogadni az alamizsna élelmicikkeket. Vannak olyanok, akik határozottan vagonszámra adják el a búzát, mindamellett szivesen tartják zsákjukat az állam által adott ahhoz a szerencsétlen lisztanyaghoz, amelyet maguk úgysem emésztenek fel, nem használnak fel, hanem azt jószágaikkal étetik fel. Borzasztó helyzetekálíauak elő akkor, amikor az állam a közellátás céljaira a jóléti intézmények fentartására milliárdokat áldoz és senki sem veszi fel azt a nemes tulajdonságot, hogy azt mondaná, hogy igenis én e nélkül megélhetek és nem nehézkedem ezen a téren erre a szerencsétlen államra. Ez igy van, és lehetetlen ki nem mondanunk azt, hogy ebben a földmivelő államban mégis legnagyobb százalékkal vannak azok, akik a termelést és adózást határozottan legsúlyosabban kell, hogy viseljék, hogy e szerencsétlen állam tengernyi kiadását fedezni tudja. Előttünk van ez a törvényjavaslat, melyet el kell fogadnunk abból a kényszerhelyzetünkből kifolyólag, mert más ut számunkra a jelen helyzetből való kiszabadulásra vagy a fenmaradásra nincsen. Lehetetlen ebből a helyzetből mindaddig kibontakoznunk, amíg ennek a kis országnak határozottan annyi bevétele nem lesz, amennyiből kiadásait fedezni tudja. Lehetetlen a kormányzattól is olyan költségvetést követelni, amelyben az egyes tételek tisztán fedjék egymást, mert kiadásaink olyan nagyok, hogy azokat a bevételek igazán meg sem közelithetik. Hogy a koronánk leromlik, ennek igen sok oka van. Én azt hiszem, hogy nagyon sok ember vethetne magára követ, aki ezt segitett előmozdítani. Természetes, hogy vannak nagyok, akik ezt a romlást nagyban elősegítették, de vannak kisebbek is, akik szinte törik magukat azután a könnyű haszon után, amely határozottan koronánk lerontására is eszközül szolgált. Ha mindnyájan arra vetemednénk, hogy esak nyereségből éljünk meg, — mint ahogy itt azt beállították — tőkénknek a nagybankoknál való elhelyezése vagy kosztba való adása által, természetes, hogy ez egy mezőgazdasági államban csak bukást jelenthet. Világos, hogy mivel ezek a tőkék nem helyeztettek el a vidéki kisbankokban, ez a mezőgazdasági állam — értve a mezőgazdasággal foglalkozó polgárságot — lehetetlen, hogy kölcsönhöz tudott volna jutni, bármilyen szorult helyzetben is volt. Ugyanez meg van ma is és azért van az a borzasztó ellenszenv a pénzügyi kormányzat iránt, mert nem tudja magát kisegíteni legnagyobb bajából, amikor az államhatalom milliárdokat követel tőle. Hiába minden ; annak a kisgazdának nincsen bevételi forrása, mert az ősz végével és különösen a tavasz^ folyamán eladó tárgya, portékája vagy bármije, amit gazdaságában elő kellett állítania, alig kerül. Ezért van az, hogy a vidéki gazdák határozott ellentétbe kerülnek a pénzügyi kormányzattal, üljön bár abban a pénzügyministeri székben akár Kállay, akár más, mert ha ilyen intézkedések vannak, akkor nem várhat senki semmi mást attól a gazdatársadalomtól, mely túl van terhelve, mint ellentétet. Világos dolog, hogy amikor ennyire feszitjük a hurt, ennyire erőltetjük az adóztatást, akkor nem tehet a szerencsétlen nép mást, mint hogy vagy nem fizet, vagy ha fizet, áruba bocsátja igavonó állatját is, amely nélkül pedig megáll az állapota, a gazdálkodása, megáll minden, amiből még csak több kár háramlik a szerencsétlen nemzetre. Rettentő káros dolog volt az, — ezt én máskor is felhoztam itt — hogy az ország e nyomorult helyzetében búzánkat határozottan kiszolgáltattuk a kereskedelemnek és ezzel szemben az állam kasszája teljesen üresen maradt. Ha volt valaha szükség arra, hogy a magyar föld terményeit maga az állam értékesítse és ugyancsak az állam hozza be az országba azt, amire az országnak szüksége van, akkor épen a mai időpont az. Mert nézzük csak meg, hogy mi történt. A kereskedelem nem számol azzal, hogy mi következik, csak nyerni akar, nyerni szeret és nyert is. A búzán milliókát nyert, de természetes is egyszersmind, hogy ebből a búzából reánk semmiféle előny nem származott. Az egyik kereskedő a búzán nyert, a másik pedig ha kívülről betudott hozni textilárukat, ruházati cikkeket, azok árát viszont olyan magasra hajtották fel, aminek következménye az lett, hogy szerencsétlen népünk a vidéken csaknem meztelenre van vetkőztetve. Ez olyan világos mint a nap és az ember csak fájó szívvel gondolhat arra, hogy ebben az országban, amelyben mégis van és lennie kellene ügyességgel, ügyes gondolkodással annyinak, hogy legalább az élelmicikkei és ruházati cikkei meg volnának mindenkinek, ezek még sincsenek meg, és mivel mindazok, akik esak nyerészkedésre spekulálnak és kihasználják a helyzetet, csaknem az anarhiába hajtják minden lel kiiemeret furdalás nélkül szerencsétlen népünket, Ez az, amiért mi kisgazdák nem egyszer ellentétbe jutottunk a pénzügyi kormányzattal, mert itt óriási vigyázatra és gondosságra van szükség. Ha ma egy gazda nem gondol vagyonának kezelésére és minden komoly gondolkodását erre nem fordítja, akkor könnyen elpusztul és magával rántja az egész országot is. Bennünket