Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-252
226 A nemzetgyűlés 252. ülése 192Í hatte az államhatalmat, és ezeknek a frakcióknak állásközvetítésével szemben tudott erőt kifejteni, akkor a másik végletbe esett. Látta, hogy a kitaposott utón lehet tovább haladni, Látta, hogy az akták elintézése könnyen megy, látta, hogy igazi költség-vetés és zárszámadás nélkül is lehet az ország- ügyeit vinni, tehát, ahelyett hogy mint a győztes Franciaország és a. legyőzött Németország, átmenetgazdasági ininisteriumot, vagy legalább Gazdasági Tanácsot létesített volna, hogy ugy mondjam: felelőtlen elemek időnkénti tanácskozását vette igénybe olyan kérdésekben, amely kérdések elbírálására talán kellő szakértelmet magában nem értett. (Lendvai István: Pénzű g vi bombavetőkkel tanácskoztak! — Kiss Menyhért: Bankdirektorokkal tárgyaltak! A Magyar Általános Hitelbankkal!) Ami az érdekeltek meghallgatását illeti, itt a bankdirektorokat emiitették. Akármilven érdekképviseleti lapot olvasunk, akár a Barossszövetség, akáir aZ Omge lapjait, akár a munkasok lapjait, mind arról panaszkodnak, hogy az érdekelteket nem hallgatják meg. Egvnéhány bankdirektor, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) egynéhány hangosabb érdekképviseleti titkár, ezek azok, akiket meghallgatnak, ellenben azok, akiket azért fizet az állam, hogy kritikailag vizsgálják végig a külföldnek, a jelennek és a múltnak gazdasági viszonyait, akiknek nincs semmiféle érdekeltségük, — nem akarok egész névsort elmondani, elég, ha olyan tekintélyre hivatkozom, mint a valutakérdésben egy Balázs Károly professzor vagy Heller Farkas professzor, — (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) ezek nincsenek köztük, soha nem olvastuk, hogy ezeket még csak egyetlenegy esetben is meghallgatták volna. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon, —- Ulain Ferenc: Még Pauperát sem kérdezték meg egyetlenegyszer sem!) Ezek, mint a világtól elvonatkozott professzorok stiginatizáltatnak, akiket nem lehet meghallgatni, mert túlságosan érdektelenek. És hogy van mégis az, hogy a szabadúszó szakértők, amikor nem az állam hajójáról van szó, hanem saját érdekeiről, (Zaj és felkiáltások a balközépen: 'Ez az!) mindig azokba a kis sajkákba menekülnek, amelyeket ezek a professzorok terveznek és ajánlanak? (Ugy van! Ugy van! Taps a balközépen.) így volt ez speciálisan a valorizáció kérdésénél is. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Méltóztassanak visszaemlékezni, a naplónak igen érdekes száma az, — és a kormánypárt állásfoglalásáról is tanúságot tesz — amely július 18-iki beszédemet tartalmazza, amely beszédet szívesek voltak figyelemmel hallgatni, sőt ittott helyeselni is. (Ulain Ferenc: De nem fogadták meg a tanácsot!) Ha jól emlékszem, ebben a beszédemben a valorizációt olyképen jeleztem, hogy az a gazdasági anarchia megszüntetésének kiindulási pontja, hogy azt meg kell csinálni, különben nincs takarékosság, anélkül állandóan romlani fog az állam hitele, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) anélkül a drágaság óriási hullámokat fog vetni, (Lendvai István: Szóval te is baromorvos voltál!) és mikor az igen t. kormánypárt tapsolt, Pikier képviselőtársam azt mondotta: Nem elég tapsolni, meg kell csinálni! (Felkiáltások a balközépen: Igaza van!) A napló tanúsítja. Miért kellett időközben várakoznia ennek a kérdésnek megoldásával? Hiszen minden szakértő tudta nagyon jól, hogy a katasztrófának el kell következnie, mert a svájci gabonaévi március hó 7-én, pénteken. eladás, amelyből devizát kaptunk, ideig-óráig' fel tudja tartóztatni a katasztrófát, de abban a pillanatban, amikor elfogy a deviza, ennek a katasztrófának be kell következnie. Ezt az időt kellett volna felhasználni arra, hogy a valorizációhoz, a takarékkoronához vagy más efféléhez az átmenetet megcsináljuk, s akkor nem következett volna ránk egyik napról a másikra az a válság, amely megrázta a kisemberek exisztenciáját. Mert már július 18-iki beszédemben utaltam arra, hogy ma a tőzsdézést s a kosztpénzt más szemüvegen át kell néznünk nekünk is, akik nem élünk ezekkel az eszközökkel, t. i. ez a kétségbeesett, vagyona roncsait menteni kivánó középosztálynak védekezése volt a korona végleges leromlása ellen. (Ugy van! balfelöl.) Ezek azon a bizonyos fekete kedden mind elvéreztek; elvérzett a külföldi kölcsönnel kapcsolatos kormányterveknek jó része is, s az államhitel a korona bukásával együtt ingott meg. Szükségvolt erre? Én nem nézem, hogy itt milliárdok vesztek el ez alatt az idő alatt. Hat centime-es korona helyett most 0 15-ös koronában fizetik viszsza az állami hiteleket. Tessék kiszámítani, milyen percent volt ez a nemzet vagyonából! (Igaz! ügy van! balfelől.) Én azt nézem, hogy a belföldi kölcsön integráns része volt a külföldi kölcsönnel kapcsolatos szanálási tervnek és most kénytelenek vagyunk a külföldi kölcsön megérkezéséig ezt elkölteni. Vajion nem lesz-e szükség ujabb kölcsönre? (Ulain Ferenc: Egy komoly parlamentnek vád alá kellene helyeznie őket! Tönkre tették a nemzetet! — Zsirkay János: Bethlen azt mondotta, hogy vele áll vagy bukik! — Zaj.) A szakértők pedig még ma sem tudnak megnyugodni, mert a valorizációs kormányintézkedést — melyet, én is elkésettnek tartok, és amely ennek következtében hatásában sem lehet olyan, mintha júliusban megcsinálták volna, de mégis egy ujabb betörés ellen védi ennek a nemzetnek utolsó vagyonkáját — vissza akarják csináltatni. Nagyarányú sajtópropaganda indult meg. amely a képviselőház öltözőjéig verte r fel hullámait, hogy a valorizációt visszacsinálják; ma is fűtfát Ígérnek, (Ugy van! a balközépen.) de egészen bizonyos, hogy ha a kormány ebben a kérdésben meghátrál, még egy koron apánikot fognak rendezni. (Ugy van! a jobboldalon.) Épen azért, mert a botrányoktól mindig távol állottam, nem kívánok neveket dobni a közvéleménybe, — t. i. rendesen kisül, hogy a vádak túlzottak voltak és feleslegesen izgatták a közvéleményt — de mint közgazda szeretném látni ennek a koronapániknak a lefolyását, Eddig abból, amit a nagy pánikokról olvastam, ugy tanultam, hogy azt nem lehet egy ilyen valorizációs rendelettel megszüntetni, ha az a tömegek pszichéjében gyökerezik; (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) hiába állítunk fel akkor katasztrófát és hiába fenyegetőzünk golyóval, ezzel az igazi pánikot lecsillapítani nem lehet, mig ha a pánikot tizen-tizenketten rendezik, akkor ezt papirosreudelettel is meg lehet szüntetni. (Ugy van! Taps a baloldalon.) Nagy tanulságunk volna a jövőre nézve, ha ezeket a dolgokat mind meg- tudnók állapítani, nevek nélkül, csak a metódust vizsgálva. Azt hiszem, nem nagyon tévedek, ha a következőkép gondolom ennek a koronapániknak lefolyását: A közönség előtt még mindig stabil volt a 0'3-as korona, de már az áru magasabban állott, az árak magasabbak voltak, mint ami megfelelt volna n svájci jegy-