Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-252
22i A nemzetgyűlés 252. ülése 1924. fizessenek. (Pikler Emil : A kincstárra fizetnek rá, nem a lakókra! — Esztergályos János: Milyen jó szive van a minister urnák!) Meg 1 vagyok róla győződve, hogy erre az álláspontra ennek a Háznak egyetlen egy tagja sem fog helyezkedni. (Ugy van! jobb felől.) Ennek következtében nekem semmi kifogásom sincs az ellen, hogy a parlamentnek a drágaság leküz- • désére kiküldött bizottsága a mai délután folyamán foglalkozzék ezzel a kérdéssel, (Rothenstein Mór: Milyen kegyes!) bár a most megjelölt és most kijelentett alapgondolaton túl ; alig tudok valami vitaanyagot a parlamenti bizottság elé terjeszteni, mert hiszen adva van a mérték a novembertől februárig történt koronaleromlás révén. Másról pedig egyelőre nines szó. Ami most már a lakásbérek rendezését illeti, erre vonatkozólag* őszintén megvallom, hogy én a magam részéről nagyon szeretném elhárítani magamról és tárcámról azt az ódiumot, hogy minden negyedesztendőben külön kelljen nekem és tárcámnak állni a. vihart itt a parlamentben is, de kint a közvélemény előtt és a sajtóban is. Ennek következtében a kormány elé azzal az inditvánnyal járultam, hogy a pénzügyi programmot felölelő törvényjavaslatba vétessék he egy vagy két paragrafus, amely a lakbéreknek egészen a szabadforgalom végső terminusáig' történő fokozatos, szukcesszív emelését fogja tartalmazni. (Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Dollárokban tessék megállapítani! Ajánlom szives figyelmébe!) T. képviselőtársaim, én nagyon tudok hallgatni, ha más beszél. Semmi kifogásom sincs az ellen sem, hogy beleszóljon valaki a beszédembe, de ezzel engem nem zavarnak meg a t. képviselő urak, hanem elnyújtják a dolgot, pedig ig*azán kár az időért. (Propper Sándor: Nem is zavarni akarjuk!) Ismétlem tehát, én azzal az inditvánnyal járultam a kormány elé — és gondolom, a kormány el is fogja fogadni indítványomat — hogy illesztessék be abba a törvényjavaslatba az imént emiitett rendelkezés. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Propper Sándor: Tessék az indexről is, a munkabérekről is bevenni egy paragrafust!) Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak a minister urnák lehetővé tenni, hogy azt, amit el akar mondani, elmondhassa. Nem a képviselő urakat illeti a szó, hanem a minister urat. Ne méltóztassanak őt örökösen zavarni ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Azt hiszem, hogy a kormány elfogadja az én indítványomat és a parlament ele kerülő úgynevezett komplexum-javaslatban tényleg belyet foglal majd ez a tervezet. Én ezzel módot akarok nyújtani magának a nemzetgyűlésnek, hogy ezt a kérdést minden részletében letárgyalhassa s ez abban a formában emeltessék törvényerőre és abban az anyagban, amely forma megnyeri majd a nemzetgyűlés bölcs mérlegelésének tetszését és abban a részében, amely természeténél fogva alkalmas arra, hogy törvényhozás tárgya legyen. Azt hiszem, hogy most már a kérdésnek idefejlődésé folytán az az egyetlen helyes lépés, amelyet én tehetek, hogy a nemzetgyűlés tárgyalási anyagává kivánom tenni ezt a kérdést. Nagyon kérném a közvéleményt innen, f ebből a teremből is, hogy most, amikor t kizárólag árról van szó, hogy a korona romlásának novembertői februárig történt mértékig a háztulajdonosok egy pótlékot kapjanak, a közvélemény ne keverjen bele ebbe a kérdésbe semmi évi március hó 7-én, péntekért. más momentumot, sem a lakás felszabadítás kérdését, sem a lakbérek emelésének kérdését, sem pedig az egész kérdéskomplexum likvidálásának kérdését, mert erről ebben a pillanatban szó sincsen. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Napirend előtti felszólalás vita és határozathozatal tárgyát nem képezi. Fábián Béla képviselő ur a házszabályokhoz kivan szólni. Fabian i>eia: Tiszteit Nemzetgyűlés! A házszabályok 1Ö4. es lótí. $-a eionga azt, nogy a nemzetgyűlés által kikuiaotx egyes oizotisagOK a&ár konkret esetekooi küoiyoiag ai a im ta mais meg, akar pedig áiianaó bizottságok, az anaiuK vaiasztott emació utján a Háznak jelentest tenni kötelesek. Ez meg is törteink a toDDi bizottságoknál, van azonuan a naznak egy bizottsága, amelynek tuiajdonképen a legtontosabb 'bizottságnak kellene lennie, mert az egész nemzetnek legiontosabb életkérdésével foglalkozik, a drágaság kérdésevei es ez a bizottság az, amely a Jbiázat egyáltalában nem tisztelte meg meg azzal, hogy a riaznak az ő működéséről, amelynek, sajnos, semmiiéle konkrét következménye nem volt, (Farkas István: Csak komédia!) mert hiszen, amint képviselőtársam mondja, az egész drágasági bizottság, amely tulajdonképen konkrét végrehajtható határozatokat nem hozhat, tulaj donképen egy játék, amelynek semmi következménye nincsen, tehát, hogy konkrét határozatokat hozhasson, itt volna már az ideje annak, hogy ez a drágasági bizottság a nemzetgyűlés elé tényleg konkrét javaslatokkal járuljon, hogy itt azokkal a kérdésekkel, amelyek jelenleg a drágasági bizottság hatáskörében biráltatnak el, végre konkrété foglalkozhassunk. Minthogy én a minister urnák megnyugtató nyilatkozatai után is, amelyek szerint a lakások egyáltalában nem lesznek felmondhatok, sőt ki fognak tolatni a lakásfelmondási határidők, kénytelen vagyok a minister ur figyelmét felhívni arra, hogy egészen kaotikus rendelkezések jönnek ki és a rendelkezésekben kaotikus határozmányok vannak, mert például különbséget tesz a rendelet a régi és uj trafikosok között, nem ugy azonban, hogy az uj frankosokra szigorúbb határozmányok alkalmaztatnának, hanem ugy, hogy akik például 1915 előtt trafikengedéllyel bírtak, azokra nézve 1925 után a magúnjog határozmányai irányadók, tehát rájuk nézve kivétel nem kreálta tik; azokra nézve tehát, akik régi trafikosok, többszörös az emelés,, mint az uj trafikosokra vonatkozólag. Tehát ilyen kétoldalú intézkedések történnek: egyrészt a régi joggal és másrészt az uj joggal birokkal szemben. (Esztergályos János: A minister urnák jó szive van!) Ha nézzük a drágaság* egész káoszát és a lakáskérdést is, a minister ur például kiemelte azt, — ami teljesen helyes és azt hiszem a Háznak minden egyes tagja osztja a minister ur e véleményét — hogy eltekintve a vagyonnak a valorizációjától, háziúrnak sem túlságosan érdemes és kellemes ma lenni. Érdekes dolog, hogy a lakók és a háziurak között állandó harc folyik... Elnök: A képviselő urat, mielőtt felszólitottam volna, figyelmeztettem volt arra, hogy napirend előtti felszólalás vita és határozat tárgyává nem tehető. A képviselő ur most belekapcsolódik a minister ur nyilatkozatába. Ezt a házszabályok nem engedik meg. Kérem tehát a képviselő urat. méltóztassék kizárólag a. házszabályokhoz szólni, amely címen a képviselő ur szót kért. Fábián Béla: Meghajolok az elnök ur figyel-