Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-250

À nemzetgyűlés 250. illése 1924. évi március hó 5-én, szerdán. 1?3 országot ! — Folytonos zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Klárik képviselő urat ismételten figyelmeztetem, méltóztassék csendben maradni. (Folytonos zaj.) Lehetetlen igy tárgyalni, hogy egyszerre négyen-öten beszélnek. Hebelt Ede: Fel akarom egyúttal használni az alkalmat, (Rothenstein Mór: Kitüntetést fog kapni!) hogy válaszoljak a belügyminister ur egy levelére, amely a mai napon kelt és amelyet egész nyilvánvalóan ennek az incidensnek hatása alatt irt. A belügyminister ur ebben a levélben felszólit arra, hogy nevezzem meg azokat a köztisztviselőket, akik az ő ministeriuma közbiztonsági osztályában netalántán viszontszolgáltatásokat fogadtak el. E felszólítással szemben két dologra hivatkozom, Először is bátor vagyok rámutatni arra, hogy abban a beszédemben, amelynek egyes részeit sérelmezik, önönmagam korrigáltam ki azokat az élességeket, amelyek netán benne voltak. A következőket mondtam (olvassa): »Én nem általánosságban gyanusitok. Én azt mondom csak, hogy azt a rendszert, amely erre a gondolatra, a gyanúnak a lehetőségére alkalmat ad, ki kell küszöbölni. Helytelenitem, hogy kijárások^ utján lehet csak elintézni bizonyos dolgokat, még pedig egyszerű és igazságos dolgokat és hogy kijárok nélkül nem lehet ezekben eredményt elérni. Lehetőleg ugy kell a törvényeket és rendeleteket megcsinálni, hogy senki ki járóra ne szoruljon és kijárásra ne is legyen alkalom,« — Ezt mondom csak és semmi mást sem. (Felkiáltások jobbfelől: Mi is mondjuk!) Akkor ebben a kérdésben teljesen egyek vagyunk. (Felkiáltások a baloldalon: Egységespárt!) Tehát az egységespárt is helyeselte azt, amit ebben a kérdésben elmondtam. (Zaj és felkiáltások a balés a szélsőbaloldalon: Már elfelejtették!) Nádossy őméltósága ellenben fel akarta használni ezt az alkalmat arra, hogy a maga középkori várúri hajlamainak velem szemben kifejezést adjon. (Farkas István: Botosispán! — Horváth Zoltán: Reméljük, hogy haladéktalanul el fogják csapni!) A belügyminister ur felszólit arra, hogy nevezzek meg valakit. Én azokat a tisztviselőket, akik megvesztegethetők, sokkal okosabbaknak tartom, semhogy tanuk előtt fogadnák el azt, amivel őket megvesztegetik. Ilyenről nem szoktak nyugtát adni, ilyent nem szoktak tanuk előtt elfogadni. Nekem van ugyan birtokomban ilyen nyugta is, de ezt sem fogom kiadni, mert az a tisztviselő, aki ezt a nyugtát adta, ostoba kis tisztviselő és én, aki tudom, hogy itt a rendszer az, ami beteg: nem lehetek hajlandó arra, hogy ezt a kis tisztviselőt kiszolgáltassam. Nem lehetek erre hajlandó, különösen akkor, amikor egy kitűnő kormány támogató képviselőtársunkra is hivatkozhatom, aki indemnitási beszédében szintén hangoztatta ugyanezt a gyanút s akivel szemben bizonyára az országos főkapitány sem helyezkedett volna arra az álláspontra, mint velem szemben, és akihez a belügyminister ur sem intézett ilyen felszólitólevelet. Ernszt Sándor beszédéből, amelyet az indemnitási vita folyamán, decemberben tartott, leszek bátor felolvasni a következőket (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »Feltétlenül akarjuk, — mondja Ernszt képviselő ur, — hogy a közéletből valóban minden visszaélés elimináltassék, feltétlenül akarjuk és feltétlenül kivánjuk, hogy még csak beszédek se hangozzanak sehol erről, hanem hogy egészen biztos legyen mindenki afelől, hogy azok az emberek, akik a közélet élén vannak, feltétlenül kifogástalanok.« És még ezt is mondja (olvassa): »Ne méltóztassék azt kivánni, hogy az ember a közélet porondjára lépjen és ott neveket nevezzen meg; mert természetes, hogy az ilyen dolgokat a legnehezebb bizonyitani.« Én nem állok ki és nem fogok semmit sem bizonyitani. De kivánom, hogy a kormány intézkedjék, hogy az ilyen középkori, várúri gesztusok holnaptól kezdve már ne következhessenek be és hogy senki közülünk, de nemcsak a képviselők közül, hanem az állampolgárok közül általában, ilyen várúri gesztusnak ne legyen többé kitéve. (Ugy van! a szélsőbaloldalon, Zaj.) Elnök: Kiadatik a mentelmi bizottságnak. Napirendi inditványt kivánok tenni. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, március hó 6-án, csütörtökön d. e. 10 órakor tartsa s annak napirendjére tűzessék ki a korona értékcsökkenésének rneggátlásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ha igen, ily érteleinben mondom ki a határozatot. Áttérünk az interpellációkra. ( Rakovszky Iván belügyminister a terembe lép. — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Elkésett, belügyminister ur! — Farkas István: Fő-várur!) Ki az első interpelláló? Petrovits György jegyző: Hebelt Ede! Hebelt Ede : Kérem interpellációm elhalasztását. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Azt hiszem, a nemzetgyűlés hozzájárulásával kimondhatom, hogy a képviselő ur a legközelebbi interpellációs napon mondja el interpellációját (Helyeslés.) Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: Kérem interpellációm elhalasztását. (Helyeslés.) Elnök: Határozatként kimondom, hogy a nemzetgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy Kéthly Anna képviselőtársunk a legközelebbi interpellációs napon mondja el interpellációját. (Helyeslés.) Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Szabó József ! Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Két héttel ezelőtt interpellációt jegyeztem be a koronaromlással kapasolatos drágaságról és a munkabérekről. Az interpellációt a nemzetgyűlés hozzájárulásával kétszer elhalasztottam, főképen azért, mert az interpelláció bejegyzése s a mai idő között a kormány részéről ismételten nyilatkozat hangzott el. A ministerelnök ur s a volt pénzügyminister ur is nyilatkozott; minden alkalommal ugy nyilatkoztak, hogy ezt a nagy drágaságot átmeneti jellegűnek tartják; remélik, hogy hamarosan vissza fogunk menni a rendes kerékvágásba s hogy ez a drágaság csak múlékony valami. Ez a két hét meggyőzött bennünket arról, hogy a minister urak ebben a feltevésükben nagyon csalódtak. A drágaság ugyanis nem visszafelé tendál, hanem az árak — sajnos — állandóan felfelé tendálnak. így a statisztika szerint kimutatható, hogy január-február hónapban, tehát ez év elejétől az élelmiszerek ára 110%-kal emelkedett, a szükségleti cikkek átlagos ára pedig mintegy 90%-kal emelkedett. Ezzel szemben a munkabérek a legjobb esetben is mindössze 59%-kal emelkedtek. Február hónapban, tehát a legutóbbi hónapban az élelmiszerek ára 64 Vkal emelkedett, ugyanakkor pedig a munkások s általában a dolgozók munkabére mindössze 40%-kal emelkedett. A statisztika szerint február hó végén egy 5 tagú család minimális szükséglete 463.000 korona volt. A munkabérek az egész vonalon 50%-kal vannak a szükségleti cikkek árai alatt. A háború óta az élelmiszerek körülbelül 15 ezerszeresére emelkedtek, a ruházati cikkek körülbelül 14 ezerszeresére, a legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb élelmicikkek közül a burgonya 30 ezerszeresét 26'