Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-250
162 r Á nemzetgyűlés 250. ülése 1924. évi március hé 5-én, szerdán. ezzel a szomorú és — akkor is konstatáltam — rendkivüí lehangoló képpel szemben, hogy a most előttünk fekvő adatok rendkívüli haladás tanujeleit adják. (Dénes István: T. i. igen sok búzát vittek ki !) Mint t. képviselőtársam helyesen utal rá, ennek oka részben — és mindjárt be fogom igazolni, hogy csak részben — az 1923. évi szerencsés termés volt. (Meskó Zolíán: Amelyen Feingold ur keresett!) Hiszen 1923-ban 18'5 millió métermázsa búzát termeltünk, szemben az 1921. évi 11*4 millió métermázsa búzatermésünkkel, cukorrépa-term esünk pedig csaknem 9 millió métermázsa volt, mig 1921-ben csak 5*5 millió métermázsa. Ami széntermelésünket illeti, 76 millió métermázsa a szénprodukciónk, mely, eltekintve a magas kaloriáju szénfaj ok tó], egész belső szükségletünket fedezi, úgyannyira, — és ez rendkivüí érdekes adat — hogy vasutaink épen karácsony előtt, amikor pedig normális időkben, legnagyobb lévén a vasúti forgalom, legnagyobb a szénszükséglet is, lemondta azokat a megrendeléseket, amelyeket előzőleg tett, mert olyan nagy rezervák állottak rendelkezésére, hogy azokkal szükségleteit fedezhette. (Farkas István : Később drágábban akart venni, azért mondta le!) Ipari fejlődésünk 1921-hez képest a legnagyobb haladást mutatja. 1923-ban 271 gyári üzem alakult, ebből 70 textilgyár, 48 vas- és fémüzem, 39 agyagárugyár, 52 vegyipari üzem, 45 élelmiszerüzem, 16 bőripari üzem és 5 üveg- és porcellánüzem. Ami textiliparunkat illeti, Nagymagyarországnak volt pamut számára 7000 szövőszéke, melynek legnagyobb részét elvesztette. Ma újból a szövőszékeknek ez a békebeli száma áll rendelkezésünkre, az orsók száma pedig 100,000-re emelkedett s ezzel elérte a háború előtti állapotot. Ami a gyapjú feldogozását illeti, a szövőszékek száma ezerre emelkedett, s vászon, selyem, kalap és kötőszövet iparunk isrendkivülielőhaladástnmtat. Rá kell térnem itt egy pillanatra arra a pénzügyi jegyzőkönyvre, amelyet az entente pénzügyi bizottsága hozzánk intézett. Ebben a pénzügyi jegyzőkönyvben — mint méltóztatnak tudni — egy igen általános formulázott, különösen szives és atyai jóindulatról tanúskodni látszó intelmet intézett hozzánk, felszólitván bennünket, hogy ne forszírozzuk üvegházi iparunkat, hanem igyekezzünk inkább fogyasztási piacot teremteni azoknak a természetes előfeltételek mellett produkált nyersterményeknek és egyéb cikkeknek, amelyeknek külföldre való kivitele bőségesen meg fogja hozni a maga gyümölcsét. Ha gyapjutermelésünket nézzük, meg keli állapitanunk, hogy legnagyobb részt a gazdáknak köszönhetjük, hogy gyapjútermelésünk meglepetésszerüleg magas nívóra emelkedett. Mig ugyanis Nagy-Magyarország 8 miilió kg gyapjút produkált, és pedig csupán másod- és harmadrendű anyagot, addig már 1923-ban öt millió kg elsőrendű gyapjút produkáltunk. Ami pedig a gyapotot illeti, nemrég mutatták be itt a Ház folyosóján azt a Magyarországon termelt pamutot, mely nemcsak kinézésére nézve, de a szakértők megállapítása szerint kvalitására nézve is meglepően kiváló. Hosszú, messzemenő következtetést ehhez fűzni nem szabad, mert aki ismeri klimánkat, aki ismeri az idő viszontagságait, tudja, hogy itt egyenletes gyapottermelésre számitani a mi időjárásunk mellett nem igen lehet. De ez az eddigi eredmény is élénk tanújele annak, hogy Magyarországon igenis megvannak az előfeltételei és lehetőségei épen a mezőgazdasági termelés terén olyan iparok kifejlesztésének, amelyeket üvegházi növényeknek bélyegeztek ebben a pénzügyi jegyzőkönyvben és amelyek megszüntetését kivánják és szeretnék keresztülvinni, Ha csak azt nézzük, hogy a legújabb évben a textilvállalatokba befektetett összeg 360 milliárd koronát tett ki s hogy a textilgyárosok egyesületének kimutatása szerint 35—40 milliárd koronát fizettek ki ezek csak az idén létesitett textilgyárak munkabérek fejében, akkor láthatjuk, hogy itt olyan nagy prosperitása előtt állunk épen azoknak az ipari vállalatoknak, amelyek megszüntetését követelik, hogy ebbe mi, anélkül hogy életereinket fel nem vágnók, nyugodt szivvel bele nem mehetünk. (Ugy van! jobbfelöl.) Ez azonban csak a fényoldala ipari termelésünknek. Ha mezőgazdasági iparunkat nézzük, akkor ott már nem olyan örvendetes és nem olyan vigasztaló a kép. Malomiparunk terén annak teljesítő képessége csak 26%-ig használtatik ki; nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a vidéken számtalan malom áll, nem tud működni. Itt mutatkozott meg élesen az a szerencsétlen gazdasági politika, amelyet példákkal is illusztrálhatok;mert azok a mesterséges megkötések, az őrlési adó, az állam beavatkozása a búzavásárlásoknál, a kiviteli monopólium ugy a gabonára, mint a főzőlisztre, a nulláslisztnél a kivitelnek bizonyos megkötöttsége és megnehezitése, az export-deviza átvételi kurzusa közötti nehézségek és végül az állami leadások a gabona kivitelénél mind kerékkötői ós guzsbakötői voltak malomiparunknak. Ha szesziparunkat nézzük, — csak röviden kivánok foglalkozni vele, — látjuk, hogy az abszolút pangásnak van kitéve. Borunk exportja épen szerencsétlen vám- és tarifális politikánknál fogva teljesen pang; olyan óriási túlprodukció van, hogy a háború előtti áraknak csak egyharmada érhető el, úgyhogy ez szinte katasztrófaszerű. Söriparunk, exportja teljesen el lévén zárva, melléktermények produkálására kényszerül. Itt láthatjuk, milyen óriási különbség van abban, ha mi kellő időben kereskedelmi szerződéseket köthettünk volna és vámtarifális engedni én széket tudtunk volna kieszközölni. Itt láthatjuk, mit ér egy olyan kereskedelmi szerződés, mint amilyen fennáll Ausztriával; mert megtörtént az a hallatlan eset, hogy kereskedelmi szerződés ellenére Ausztria boraink elől egyszerűen elzárkózott és az 1923-as olasz-osztrák vámegyezség értelmében 30%-os borvám-engedményt adott Olaszországnak, ezzel egyszerűen elvágta a magyar bor életerét, és csak később, 1924 januárjában sikerült ezt bizonyos tekintetben eliminálni. Ami állattenyésztésünket, állattermékeink produkálását illeti, nézzünk csak nagy hizlaldáinkra Debrecenben, Győrben, Tétényben s azt látjuk, hogy egyáltalában nem tudják kihasználni azokat a nagy berendezéseket, amelyeknek pedig teljes kihasználása gazdasági életünknek nagy hasznára volna. Hiszen 1922. év 10 hónapjában a Ferencvárosban a vásárra 191.000 marhát hajtottak fel, 1923. év ugyanezen idejében csak 84.000-et. 60%-os eséssel kellett tehát itt számolni. Budapesten 1922 januárjától novemberig 97.000 marhát vágtak, 1923 ugyanezen ideje alatt csak 68.000-et. A szabadforgalom, a tarifális kedvezmény hiányában szerencsésebb politikát nem lehetett folytatni, Csak cukoriparunkra kivánok még egy pillantást vetni. (Halljuk balfelől.) Cukoriparunk nagyszerű eredményei mindenki előtt nyilvánvalók. 1923-ban 11.000 vagon cukrot tudunk produkálni és ennek fele exportra rendelkezésre áll; mégis olyan horribilis az ár, hogy nem vagyunk képesek a belföldi fogyasztást ellátni. (Kiss Menyhért: Miért? — Szomjas Gusztáv: Nem fizetik meg a répa árát! Egyszerűen az az oka! — Kiss Menyhért: S itt terem a cukorrépa!) A békeár kétszerese volt a cukor ára a múlt év utolsó napjaiban s mi kereskedelmi szerződés
