Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-250
já t nemzetgyűlés 250. ülése 192i hogy ehhez alkalmazkodjék idebent az országban is a tőke kinálata. Összefoglalva azt, amit most röviden mondottam, a helyzet az. hogy ennél a javaslatnál az intenció az volt, hogy ahol a hitelkérdés belekapcsolódik valamilyen jogügyletbe, ott mi ezzel a rendezéssel a normális gazdasági élet kialakulása felé törekedjünk, és amellett meglegyen a lehtősége annak, hogy valutánkat alátámasszuk. Ami a kényszerkölcsön kérdését illeti, 'Halljuk! Halljuk!) a javaslat csak arra szorítkozik, hogy jóváhagyassák az a rendelkezés, amely a pénzügyminister részéről ebben a kérdésben történt. (Propper Sándor: Még mindig nem tudjuk, miért bukott meg Kállay! — Halljuk! Halljuk! a, jobboldalon. — Zaj. — Propper Sándor: A keresztelőről épen a papa hiányzik! — Halljuk! Halljak! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! (Kuna P. András: Külön szónoklatokat tartanak!) Walko Lajos kereskedelemügyi minister, helyettes pénzügyminister : A helyzet február közepén az volt, hogy az államkincstárnak a jegyintézetnél fedezetlen állami kiadásokra heti 50 milliárdot kellett igénybe vennie és arra kellett törekedni, hogy ez az igénybevétel csökkentessék és a lehetséghez képest teljesen kiküszöb öltessék. A probléma tehát az volt, miképen lehet az államkincstárnak sürgősen bizonyos összeget rendelkezésére bocsátani. Erre legalkalmasabbnak a^ jövedelmi és vagyonadó alapja mutatkozott, és pedig azért, mert ott, ha nem is volt igazságos a megoszlás, de mégis ugy látszott, hogy bizonyos mértékig alapul szolgálhat ilyen intézkedésekre, inert az 1923. esztendőben összesen körülbelül 120 milliárd volt a jövedelmi és vagyonadóból a bevétel, amely nagí^jában ugy oszlott meg. hogy körülbelül a fele jutott a városi lakosságra, fele pedig a falura. Az az előnye is van azonkivül annak, hogy a jövedelmi adóhoz nyulunk, hogy a jövedelmi adó nem érinti az ipari munkásságot, (Rotheinsteín Mór: Dehogy nem érinti! — Propper Sándor: Majd produkálunk egy csomó kivetési végzést!) továbbá nem érinti a g'azdaközönségnek azt a részét, amelynek nincs többje, mint körülbelül 7—8 hold földje. Megvolt ennek ezenkivül az az előnye is. hogy ilyen alapon lehetett a dolgot lebonyolítani. E kiadott rendelet alapján az államkincstárnak közel 500 milliárd jut két hónap alatt rendelkezésére, ami tekintve az előbb emiitett heti 50 milliárdos igénybevételt, körülbelül 8—9 heti szükséglet fedezésének felel meg. Azt elismerem, hogy a jövedelmi és vagyonadót ilyen természetű tranzakciók számára nem lehet a leghelyesebb alapnak tekinteni. S most, amikor arról van szó, hogy uj törvényjavaslattal kivánuuk a törvényhozás elé jönni, amelyben ennek a kölcsönnek és az alapnak a kérdése pontosan szabályoztatni fog, mindent el is fogunk követni arra, hogy megtaláljuk a leghelyesebb és legigazságosabb alapot. Egy fontos kérdés van még a kényszerkölcsön kapcsán, amelyre ki kívánok térni. Általában ugy látom, hogy a közvéleményben igen gyakran ugy tüntetik fel a kérdést, mintha itt adózásról volna szó, már pedig ez nem fedi a tényeket. Itt tényleg kölcsönről van szó, és pedig" olyan kölcsönről, amelyet olyképen nyújtanak, hogy aki a kölcsönt nyújtja, — a kölcsönt takarékkoronában nyújtván — a kölcsön kamatait is ugy kapja, hogy azok mindenkor alkalmazkodnak a korona teajeges értékváltozáévi március hő 5-én, szerdán. 159 sához. (Propper Sándor: Lásd a hadikölcsönöket!) Egy nagy különbség van épen a hadik olcsón és az ilyen természetű kölcsön között. (Halljuk! Halljuk!) Amig ugyanis a hadiköh csönnek osztoznia kellett a korona sorsában és amikor a korona romlott, azzal együtt romlott az értéke annak az obligációnak is, amelyet a hadikölcsön jelentett, addig itt azáltal, hogy az obligatio a kincstár részéről takarékkoronára szól, tényleg a mindenkori helyzethez lehet igazodni olyképen, hogy aki pénzét az államnak kölcsön adja kamat fejében, tényleg reális kamatot kap. (Propper Sándor: Vagy nézzük a pénzlebélyegzési kényszerkölcsönt! — Klárik Ferenc: Mikor kapja vissza!) Azt hiszem, hogy abban a tekintetben egyikünknek sem szabad aggályának lennie, hogy ha a reparáció kérdése tisztáztatik, és itt a külföldi kölcsön kapcsán rendezett viszonyok állanak elő, akkor tényleg" megvan a lehetősége annak, hogy a magyar állam teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyeket vállalt. Azt hiszem, hogy ha mi magunk nem bíznánk ebben, akkor ig-azán meg lenne nehezítve az, hogy mi bárkihez a világon bármikor kölcsönért forci n Íjunk. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) Tisztelt Nemzetgyűlés! Szükségesnek tartottam, hogy ugy a valorizációra, mint a kölcsönre vonatkozóan ezt a néhány szempontot itt az előadó ur által elmondottakon kivül a magam részéről is leszögezzem, és kérésem az, hogy ennél a vitánál lehetőleg ezeket a szempontokat méltóztassanak tekintetbe venni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a közelien.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző: Beck Lajos. Beck Lajos: T. Nemzetgyűlés! Az előttünk levő törvényjavaslat tárgyalása alkalmat ad arra, hogy zárókövét képezvén a Kállay t. képviselőtársunk által lefolytatott pénzügyi politikának, bírálatát is szolgáltassa annak a pénzügyi politikának, amelyet éveken keresztül az ő vezetése alatt folytattak. Herbert, Spencer mondja, hogy ha igazságokat találnak fel, azokat először örömmel fog-adják, hirdetik és elnépszerüsitik, majd közönségesekké lesznek, rájuk sem hederitenek, azok porban hevernek, míg azután alkalmas időben újra feltámadnak és mindenki által igazságoknak ismertetnek el. így van ez talán azzal is, amit az ellenzék a pénzügyi politikára vonatkozólag éveken keresztül hirdetett. Amikor ezekről a padokról a nemzetgyűlés összeülésekor hangsúlyoztuk, hogy nem lehet kiszakitottan pénzügyi politikát csinálni anélkül, hogy az része ne lenne egy szervesen felépített gazdasági politikának, ezt először örömmel fogadták, felkapták és propagálták, majd újságcikkekben továbbadva, köznapi szólammá vált, ráuntak, félreértették. És ma mégis, amikor egy elmúlt pénzügyi politika zárókövét teszszük le, {Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Dehogy tesszük le !) — legalább is Kállay minister politikájáét — kénytelenek vagyunk rámutatni arra,hogy ha hiba követtetett el ennek a pénzügyi politikának vonalvezetésében, ez a hiba elsősorban és főképen abban rejlett, hogy ezt a pénzügyi politikát a gazdasági politikába beleolvasztani, beleforrasztani nem voltak képesek. Ne méltóztassék ezt ugy gondolni, mintha mi, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, ezt a szerves gazdasági programmot ugy képzelnők, hogy két vagy három esztendővel ezelőtt fel kellett volna állítani egy nagy kon-
