Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

114 'A nemzetgyűlés 248. ülése 1924. évi február hó 28-án, csütörtökön. gek ellen, (Igaz! Ugy van!) mint a nemzetiséíreknek a magyarság ellen való védelemre. Néni akarok visszamenni a XV., XVI. és XVII. századbeli nemzeti küzdelmekre, nem akarok rátérni arra hogy miképen németesitettók el a magyar vég-várakat, a magyar véghá zakat, miképen dobtak ujabb és ujabb beván dorló rajokat a Gesanimtmonarehie eszméjét szolgáló bécsi kamarillák Magyarország területére. Nem akarok arra sem rátérni, hogyan lepték el osztrák császári zsoldos hadak Magyarország területét, amelyeknek egyetlenegy célja volt: elnémetesiíeni Magyarországot, tönkretenni a magyarságot és behajtani a Gesammtmonarchienak rabigájába. Csak néhány szóval kívánom vázolni azt, hogy a XIX. század elején, a nagy magyar njjáébredés korában milyen örömmel fogadták a magyar országgyűlésen a magyar karok és rendek az 1830. évi VIII., az 1836. évi III., az 1840. évi VI. és az 1844. évi II. törvénycikket, amely törvénycikkek a magyar nyelv használatát Magyarországon végre megengedik és megengedik azt is, különösen az 1844 : II. te, hogy a magyar nyelvet különböző akadémiákon és gimnáziumokban használhassák. Az r erre vonatkozó 8. § ekkép szól (olvassa) : »Őfelsége már kegyelmesen elrendelte, hogy a magyar nyelv a kapcsolt részekbeli fő- és minden középiskolákban (akadémia- és gimnáziumokban) mint rendszerinti tudomány tanittassók.« Látjuk ebből, hogy Magyarországon nem a nemzetiségek voltak elnyomva, hanem ellenkezőleg, a magyarságnak kellett óriási küzdelmeket folytatnia azért, hogy saját nemzeti nyelvét használhassa. Ha azt nézzük, hogy amikor a magyarság végre szahadon fellélegezhetett, az 1848—49-iki forradalom idején hogyan viselkedett a nemzetiségekkel szemben, akkor elég rámutatnunk arra a törvényjavaslatra, amelyet b. Wesselényi terjesztett, az első magyar független országgyűlés, jobban mondva nemzetgyűlés elé, amelynek egyik főpontja az, hogy a magyarság a nemzetiségekkel szemben minden körülmények közt meg" akarja tartani a békés együttérzést. E törvényjavaslat bekezdő része a következőképen szól (olvassa) : »A felsőház kifejezi és az alsóházat is barátságosan felszólítja annak kinyilvánitására : miszerint a Házak, az összes törvényhozás, a honunkban lakó különböző fajnak és ajkúak és azok közt az oláhok vagyis románok iránt rokon- s testvéries érzettel viseltetik, velők a nemzet^ minden megosztható jogait szívesen megosztja, az alkotmányos közszabadság, jog- és kötelezettségbeli egyenlőség által sorsukat ugy mint érdekeiket a saját magáéhoz kívánja csatolni s azokat az alkotmány oltalma alatt állóknak vallja.« Hasonló módon és hasonló szellemben íródott meg az úgynevezett szegedi nemzetiségi törvény, amelyet 1848 nyarán szavazott meg' a szegedi országgyűlés. Amikor ezeket figyelembe vesszük, amikor ezeket látjuk, akkor szomorúan kell tapasztalnunk azt, hogy a hazugságok áradatával miként sikerült néhány embernek 1918-ban, a nagy háború befejezése után Magyarországot szétszakítani ; szétszakítani pedig épen olyan jelszavak alapján, amelyek soha igazak nem voltak. Hiszen már az 1868 : XLIV. te, a kiegyezési nemzetiségi törvény is homlokegyenest az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit velünk szemben Scotus Viator, Tardieu, Denis, Benes és Massaryk, akik tulaj donképen a Nagy-Magyarország sírásói voltak, bizonyítottak. A nagy háborút a hatalmak állítólag azért indították meg és hajtották keresztül az összeomlásig, hogy a rabságban szenvedő kisebb nemzeteket fel szabadítsák. Ha már most a békeszerződés előmunkálatainak idejére megyünk vissza és betekintünk abba a nagy üstbe, amelyben a békeműveket megalkották, akkor feltétlenül figyelembe kell vennünk azok munkáját, akik Nagy-Magyarországot tönkretették. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Scotus Viator már a békeidőkben is Nagy-Magyarországon ismételten járt és »Europe in the melting pot«, »Európa a főzőedényben« című művében ismételten kitért Magyarországra és Magyarországot oly színben tüntette fel, mintha a vele együtt ezer év óta itt lakó nemzetiségeket teljesen tönkretenné, teljesen elnyomná, vallásuk szabad gyakorlásában megakadályozná és a közhivatalokból kizárná. De tovább megyek. Ismerjük ma már Ernst Denis munkálkodásait is, akinek munkája hátterében ott találjuk Benest és Massarykot és azokat a nagy célokat, amelyeknek fő-főcélja az osztrák-magyar birodalom és Magyarország felosztása volt. 1918 telén, illetőleg 1919 tavaszán a békeszerződések előkészítési munkálatait majdnem teljes egészében Tardieu, a francia publicista szerezte meg és ő volt az, aki előkészítette Magyarország felosztását is. Tardieu elé egy terv került, amelyet az angol kormányban is megvitattak és e terv, amely érdekesen világit be a békeszerződések munkálataiba, készíti elő tulajdonképen Magyarország felosztását. A tervezetnek VI. pontja foglalkozik a nemzetiségi Magyarország felosztásával és ennek ama pontjai, melyek bennünket érdekelnek, a következőképen hangzanak (olvassa): »A független Csehország Csehországból, Morvaországból, Szilézia egy részéből és ÉszakMagyarország tót megyéiből alkotandó meg. Erdély és Magyarország román kerületei és Dél-Bukovina a román királysággal egyesítendő. Egységes és független délszláv állam alkotandó, mely áll Szerbia és Montenegró szabad királyságokból, Horvát-Szlavón- és Dalmátországok hároni-egy királyságból, BoszniaHercegovinából, Krajnából, Isztria, Karinthia, Styria és Délmagyar ország részeiből és végre Magyarország, a magyar területre szorítva, teljesen függetlenné legyen és korrupt és politikailag csődbe jutott oligarchiáját elsöpörve, szélső demokratikus formát vegyen fel.« Itt a békeszerződések, a magyar tragédia magyarázata. Hogy ezt miképen hajtották végre, azt mindnyájon láttuk és hogy a VI. pont utolsó pontját hogyan alkalmazták Magyarországra, azt a forradalmak és a forradalmak utáni kommün, azt hiszem, teljesen igazolta. Tették ezt azok a nagyhatalmak, amelyek a kis nemzetiségek felszabadítása érdekében léptek fel Európa porondján és küzdöttek végig a rettenetes háborút. Nem állithatom azt, hogy a nagyhatalmak tudatosan tették tönkre Nagy-Magyarországot; nem állítom azt sem, hogy talán az abszolút rosszindulat vezette a nagyhatalmakat akkor, amikor Magyar-országra ráoktrojálták a szerencsétlen békediktátumot, de mindenesetre végtelen könnyelműséggel dolgoztak a nagyhatalmak azzal a Magyarországgal szemben, amely mint nemzetiségi állam ezer éven át állott Európa közepén és amelyet ismételten Európa