Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-247
10Ô r A nemzetgyűlés 247. ülése 1924. évi február hó 27-én, szerdán. helyezkedem, azt kell mondanom, hogy ezt a törvényt a magyar állam ellen is alkalmazni kellene, mert a magyar állam elölj árt az árdrágításban, (Fábián Béla: A főváros!) a főváros is előljárt a drágításban, és ez veszedelmesebb volt mindennél, mert hiszen olyan példaadás állott az árdrágítók előtt, amely az állam tekintélyének minden attribútumával ékeskedett, amelynek törvényes és a rendeletek keretében megjelenő formái voltak. (Fábián Béla: Indoklása is volt!) Ha ez lehetséges volt, természetes, hogy ennek nyomán az árdrágításoknak legszélsőbb kilengéseivel is találkozunk. A legutóbbi napokban is mit tapasztalhattunk? Akkor, amikor a korona végzetesen zuhanni kezdett, amikor rettentő gazdasági debacle támadt, abban a rossz psychologiai pillanatban jelent meg a Máv. tarifaemelése. Én voltam bátor épen ebben a katasztrofális pillanatban azt kérdezni a volt pénz ügy minister úrtól, hogyan lehetett egy ilyen szerencsétlen pillanatban megengedni ennek a Máv. tarifaemelésnek életbeléptetését, mire azt felelte nekem, hogy hát mit gondolok, — t. i. bizonyos naivitást tételezett fel rólam — hogy abban a pillanatban adták-e ki % — Hetekkel előbb már előkészítették. Ez egy rettentő gondolkozás! rendszerre vall, hogy amikor látták a drágaság minden téren való érvényesülését, jóelőre igyekeztek maguk is ezt a drágítást követni, sőt megelőzni, mert nekik szintén be kellett kalkulálniuk a saját bevételükbe fogyasztói minőségben az áthárítást. Engedelmet kérek, amikor az állami üzemek, maga az állam ilyen példát mutat, akkor nem lehet csodálni, ha az árdrágítások során a legkülönbözőbb és a legszélsőségesebb jelenségek mutatkoznak. T. Nemzetgyűlés! Orvoslást keresni erre: engedelmet kérek, ennek már nagy irodalma van és nagy múltja van; nem tegnapról és nem tegnapelőttről mutatkoznak ezek a jelenségek. Sőt a magyar életből fogok egy csodálatos dologra rámutatni. Főként a túlsó oldal figyelmét hívom fel arra, -— akik az úgynevezett magyar nemzeti és faji mentalitásban olyan mélységesen tudnak érezni és elvitatják tőlünk, ettől a szerencsétlen baloldaltól, hogy tudunk olyan magyarok lenni, mint ők — hogy ez a kérdés már 350 évvel ezelőtt is hogyan szerepelt az országgyűlésen, hogyan szerepelt az uralkodó előtt és egyáltalán a magyar közéletben. 1570—80 körül a medgyesi és szebeni országgyűlés határozmányai között néhány artikulus szerepel. Az egyik igy hangzik (olvassa): »Mivelhogy nagy az drágság, _ locumtenens uram az tanácscsal végezzen, szabjon árat minden marhának!« Néhány hónappal később azt mondja: »Az míves emberek felpanaszolák az limitációk sérelmeit, ezért az áruk eladások és vételek felől való limitáció dolgában az ország azt végezte, hogy Szebenbe egy bizonyos rövid napra minden városbeli mesterek, árosok gyűljenek és az elébbeli limitációt meglátván, az rosszakat jobbítsák!« Meg van tehát az ármaximálás és az alkalmi árvizsgáló bizottság. Az árak azonban csak egyre nőttek, ujabb határozatra lett szükség: »Végeztetett, hogy az barmot és egyéb marhákat senki az országból ki ne vihesse!« Itt volt a kiviteli tilalom. Megindult azonban a láneolás, tehát: »Az görögöknek az országban minden helyeken való.. .s (Szomjas Gusztáv: És izmaelitáknak!) — akkor görögöknek nevezték őket! — »... szabad járásokat és kereskedéseket veszedelmesnek Ítéljük. Ezért tetszett, hogy a közönséges görögök, sem semmi rendbéli emberek ne kereskedhessenek, hanem ha kiknek privilégiumok vagyon!« . Itt jöttek már az iparhatósági engedélyek és egyéb engedélyek. Egyre erősebb intézkedésekre lett szükség és ekkor: »megparancsoltatott, hogy az országból tallért, aranyat ki ne hordjanak.« De ez sem használt sokat, ami kiderül ebből a megállapításból: »A vargamesterek és egyéb mívesek elhagyják az vásárra való mivelést és az görögöknek feljebb merészelik adni az limitációnál.« Minden hiába. A közönség nem veszi figyelembe a különböző forgalmi tilalmakat és az ármaximálásokat. Felír tehát az országgyűlés: »Miért hogy az községek afféle állatoknak eladásokról és vételekről való végzéseket csak nevetséggel, csúfsággal mulatták el, nem böcsülvén meg, hogy Felséged is pecsétével konfirmálta, annak okáért könyergünk Felségednek, hogy tartassa meg az limitációs artikulusokat 200 forint birság alatt.« E kényszerintézkedések is eredménytelenekké váltak, amire az országgyűlés merész lépésre határozta el magát: »Miért hogy nem az szűk, hanem az bő marha teszen olcsóságot, végeztük az görög és egyébféle árosokról, hogy az országban minden helyeken, mind mezőn, mind kulcsos városokban szabadon járhassanak, az marhákat régi mód szerint sokodalmokba minden hegeken behozhassák és szabadon árolhassák és vehessék.« Visszaállították a szabadforgalmat GS et SZtibadkereskedelmet. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Szóval, próbálkoztak mindenkép!) Már most megállapíttatik a következő országgyűlésen: »Mindenütt az nemes embör és az szolgáló nép bő éléssel és egyéb marhákkal erős és mind az mives emberek, mind az árosok marhájukat képes áron bőséggel adják.« Engedje meg nekem a t. Nemzetgyűlés, hogy én történelmi parafrázisát adjam annak a helyzetnek, amely itt előttünk lezajlott a háború óta egészen mostanáig. Ezek az intézkedések, — amelyek itt foganatosíttattak, amelyek, mint látszik,^ fontos közgazdasági, gazdasági és társadalmi tényezők tanácskozásain alakultak ki, — nem nóvumok; ezek már jó régen, már három és félszáz év előtt is foganatosittattak, a szebeni országgyűlés foglalkozott ilyen irányban, felírtak az uralkodóhoz is, és minden intézkedés végeredménye az a megállapítás lett, hogy mégis csak a kereskedelem szabadsága a fontos, emellett az árukereslet és kínálat természetes viszonya tudja csak szabályozni az árakat. Ezzel szemben az történt, hogy nálunk szabályozták az árakat, előbb a maximális árakat annak idején megállapitották, később pedig a tájékoztató árakat, e címlet alatt azonban tönkretették a kereskedőt, tönkretették az iparost és tönkretették a fogyasztót, mert olyan hallatlan meg nem értéssel nézték a kérdést és a mutatkozó jelenségeket annyira szűk szempontból mérlegelték és annyira egyéni természetűnek minősítették a drágaságot, — holott a drágaság egy gazdasági betegség volt, amely természetszerűleg jelentkezett a háború után (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Ma is az !) — hogy nem volt annyi bölcsesség sem az államban, sem azokban a gazdasági tényezőkben, akik e kérdés megoldásával foglalkoztak, hogy a dolog velejéhez tudtak volna nyúlni és komoly orvoslási módszerről gondoskodtak volna. Ezek után megtörtént az, hogy a drágaság hihetetlen mértékű arányokat vett. Megtörténik az napjainkban, hogy január 1-étől egészen mostanáig, óriási, 100%-os emelkedések vannak, ugy, hogy ha valaki elmegy a vásárcsarnokba, — ahol a napi élet legtragikusabb jelenetei játszódnak le, ahol a gyomron keresztül mutatkozik egy város élete, nyomorú-
