Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-231
r A nemzetgyűlés 231. ülése 1924: évi január hó 30-án, szerdán. 91-> nak stipnlációjára. Ebben a belgrádi konvencióban az akkori magyar kormány a szövetséges hatalmak csapatainak szükségletére a szerb területen beígérte volt 2600 vagonnak és 200 mozdonynak azonnal való átadását. Annak idején ebből a kötelezettségből a kormányok csak egy részt telj esitettek, a 26ÜU vagonból csak 1000 vagont és körülbelül 100 mozdonyt szállítottak le, úgyhogy itt nyitott kérdés maradt, amely elintézetlen volt a reparáeiós kérdés szempontjából. Amikor tehát az összes béketerhek beleértendők abba a 10 milliós összegbe, amit Magyarország. 17 és fél éven keresztül fizetni fog, tisztázi kellett azt a kérdést is, mert különben Jugoszlávia könnyen abba a helyzetbe juthatott volna, hogy ezt a követelését nem érvényesítheti. A magyar kormány ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy hajlandó a fegyverszüneti szerződésből folyó ezt a kötelezettségét megfelelően teljesíteni abban az esetben, ha ez abban a keretben teljesíthető, mely a pénzügyi bizottság jelentésének megfelelően, évi 10 milliós átlagösszegben szabatott meg, hogy tehát a szállítás csak két és fél év mulva kezdődhetik, mert két és fél év teljesen reparációmentes, két és fél éven keresztül pedig abban az esetben, ha az évi szállítások olyformán rendezhetők, hogr a reparációs bizottság által meg-állapitandó program keretén belül elhelyezhetők lesznek. Ragaszkodott továbbá ahoz, hogT ne legyen köteles ócska anyagot szállítani, ami talán meglevő vasúti parkunkat apasztaná, hanem az évi fizetési összegek keretében természetesen nem ugyanannyi, hanem megfelelően kevesebb számú, de uj vagont és mozdonyt fog szállitaui, hogy ezáltal a magyar ipart is foglalkoztassa. (Általános helyeslés.) Teljesen osztom tisztelet képviselőtársamnak azt a felfogását, hogyha már ebben a 17 és fél évben, amelyre a program vonatkozik, a békéből folyó terhek teljesítésére vagyunk kötelesek, ezt lehetőleg használjuk fel arra, hogy ezzel a magyar ipart foglalkoztassuk és a magyar iparcikket vigyük ki és a magyar iparcikknek megfelelő munkabér mindenesetre ittmarad az országban és nem leszünk kénytelenek fizetési mérlegünket dollárok vagy egyéb külföldi pénznemek vásárlásával még jobban megterhelni. (Helyeslés.) Ebbe a megegTezésbe belejátszott még másik kérdés is, nevezetesen az úgynevezett restitució kérdése. Amint méltóztatik tudni, a békeszerződés akkéoen rendelkezik, hogyha a monarchiának és Magyarországnak a háborúban szerenelt csapatai valamely állam területéről értéktárgyakat, műkincseket, vasúti anyagot elvittek és konstatálható, hogy az igy elvitt anyag Magyarország területén feltalálható, ezt vissza kell adni és amennyiben olyan állapotban volna, hogy nem adható vissza, helvétté megfelelő kárpótlást kell adni. (Eckhardt Tibor: Ki állapítja ezt meg!) A békeszerződés. Benne van a békeszerződésben. Én csak a békeszerződés pontjait mondom el. Már most ilyen restituciós kötelezettség terhel bennünket mindazokkal a szövetséges államokkal szemben, amelyek megállapíthatták, még pedig megfelelő kutató komissziók révén, hogy Magyarországon mely tárgyak találhatók fel, amelyek ez alá a cím alá tartoznak. (Lendvai István: Ellenforradalmár ok! — Koszó István: Nincs a kocsmában! Hallatlan.) ügy látszik, a képviselő urak sohasem olvasták el a trianoni szerződést. Én nem újdonságot köblök. Az ország nagy többségére nézve KAPLQ XX, ezek nem újdonságok, hogy ilyen terhek nyomják az országot. Ajánlom a t. képviselő uraknak, hogy mielőtt Ítéletet formálnak maguknak, méltóztassanak egyszer ebbe a szerződésbe beletekinteni. Ilyen restitueiók, még pedig Szerbiából elvitt és felhasznált vasúti anyagok, a kragujeváci gyárból — itt fegyver- és hadianyaggyár volt — elvitt gépek, azután dunai szállító hajók és műtárgyak fejében -szintén kellett, hogy megáilapodásszerüen bizonyos ellenértéket adjunk. Ezt is mi kifejezetten uj anyagban fogjuk természetesen annak a 17 és fél évi programnak keretén belül a béke terheiként szállítani, úgyhogy ez is, a másik tétellel együttvéve, beleesik abba a programba amelyet a népszövetség állapított meg és a megállapodás arra vonatkozik, hogy milyen anyagot mennyi idő alatt fogunk ezeken a címeken szállítani, és ezzel eleget tenni a békeszerződés erre vonatkozó pontjainak. Ezzel illusztráltam ezeket a megállapodásokat, amelyek, megjegyzem, még csak előzetes megállapodásoknak nevezhetők, mert közöttem ós a szerb kormány párisi képviselője között irásbelileg jött létre magállapodás a főbb pontokra és elvekre nézve, de a számszerű kidolgozás most folyik Parisban és végeredményben a kormány ratifikációjára lesz szükség. Ami a liberációs tartozásokat illeti, amely kérdés szintén felmerült, ez olyan kérdés, amelyben Magyarországnak semmi szava sincs. Ez a szövetségesek között elintézendő kérdés. Én a magam részéről épen ezért a leghatározottabban hangsúlyoztam a londoni tárgyalások folyamán, hogy lehetetlenségnek tartom, hogy egy kölcsöntervhez való hozzájárulás olyan feltételhez füzessék, amely feltétel teljesülésére Magyarországnak semmiféle ingerenciája sincs. (Helyeslés jobbfelől.) Az esetben, ha azok a tárgyalások, amelyek meggyőződésem szerint rövid időn belül megegyezésre fognak vezetni valamely formában, mégsem vezetnének eredményre, ebben az esetben természetesen a magyar kormány semmit sem tehetne, hogy ezeket siettesse. vagy dűlőre vigye. Ezek azonban nem képeznek és nem képeztek olyan feltételt végeredményben, hogy a kisentente-állaniok hozzá ne járultak volna — még pedig végeredménvben egyhangmlag — a létrejött megállapodásokhoz, hanem azt hiszem, ez akkor fog felvetődni, amikor a véglegesen megkötött szerződések és a reparációs komisszió által is jóváhagyott megjegyezések aláírására fog kerülni a sor. Én azonban teljesen bizom abban, hogy addig ezek a kérdések tisztázva lesznek. Ami most már a londoni tárgyalások eredményeit magára a kölcsöntervezetre nézve illeti, mindenekelőtt be kell jelentenem ^azt, bogy az általam a múlt párisi tárgyalások után tett bejelentés szerinti fentartást a magyar kormány részéről ugyanakkor, amikor a kisentente a maga részéről ezt a fentartást elejtette, szintén elejtettem. Hogy ez helyes volt-e, vagy nem volt helyes, arról ebben a percben vitatkozni nem akarok, mert túlságosan messze vezetne, ha ebben a percben elő kívánnám adni mindazokat az okokat, amelyek nézetem szerint helyessé, szükségessé tették azt, hogy a magyar kormány a maga részéről igy járjon el. Annak idején, amikor, az egész terv a Ház elé fog kerülni, bőven lesz alkalmunk erről a kérdésről vitát folytatni és bő ven lesz akkor a korniánynak és nekem is al18
