Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-241
484 A nemzetgyűlés 241. ülése 1924. kisembereket, mert a bankok igy tesznek szolgálatot ! Ez a panama Î — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Farkas képviselő urat kérem, tessék csendben maradni ! (Farkas István : Azért csinálhatják a bankok azt, amit akarnak !) Farkas István képviselő urat másodszor figyelmeztetem, tessék a közbeszólásoktól tartózkodni ! Györki Imre : T. Nemzetgyűlés ! Amikor a belügyminister ur mai nyilatkozatát elolvastam, eszembe jutott egy törvényszéki tárgyaláson történt eset, amelynél fiatal jogász koromban jelen voltam. A budapesti büntetőtörvényszéken folyt egy tárgyalás, amelyet Zsitvay Leó, a budapesti törvényszék akkori elnöke vezetett. E tárgyalás alkalmával az egyik kihallgatott tanú vallomásából nyilvánvaló volt, hogy vallomása hamis, és bár a tárgyalást vezető elnök a tanút már a kihallgatást megelőzőleg figyelmeztette arra, hogy vallomására esküt kell tennie és hogy a hamis esküt a törvény súlyosan bünteti, mégis kihall gatás közben az elnöknek ismételten kellett figyelmeztetnie a tanút arra, hogy csak az igazat vallja. Mikor pedig ez sem használt, akkor az elnök erélyesen rászólt : i>Figyelmeztetem nemcsak a büntetőjogi következményekre, hanem arra is, hogy egyedül csak a vádlottnak van joga hazudni !« Ez az eset jutott eszembe akkor, amikor a belügyminister ur nyilatkozatát olvastam. Ebben az esetben ugyanis a belügyminister ur a vádlott ; ennélfogva elismerem, hogy a belügyminister urat mindazok a jogok megilletik, amelyek Zsitvay elnök ur szerint megilletik a vádlottat. (Derültség a szélsőbaloldalon. Nagy zaj és felkiáltások jobbfelől : Rendre ! — Kuna P. András : Hogy örül, hogy ezt megmondhatta !) Elnök : A képviselő urat e sértő hasonlatért kénytelen vagyok rendreutasítani ! Most pedig előterjesztést teszek legközelebbi Hitelesítették : Halász Móric s. k. naplóbiráló-bi, évi február hó 15-én, pénteken. ülésünk idejére és napirendjére nézve. (Halljuk! Halljuk !) Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 19-én, kedden délelőtt 11 órakor társuk s annak napirendjére tűzessék ki : 1. A földbirtoknovelláról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. 2. A mentelmi bizottság jelentései Saly Endre, Rupert Rezső, Rácz János^ Propper Sándor, Drozdy Győző, Hebelt Ede, Györki Imre, Knaller Győző, Bogya János, Baticz Gyula, Láng János egy-egy rendbeli és Vanczák János négy rendbeli mentelmi ügyében. 3. A közhivatalokban a kisebbségi nyelvek ismeretének biztosításáról, 4. a robbantószer és robbanóanyag előállításával, tartásával és használatával elkövetendő bűncselekményekről, 5. a fogadós felelősségéről és az elszállásoláson alapuló és azzal kapcsolatos követeléseinek biztosításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Természetesen, t. Nemzetgyűlés, miután a keddi ülés 11 órakor kezdődik, az eddigijgyakorlatnak megfelelően a Ház e napon délelőtt 11 órától délután 3 óráig tanácskozik. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a mai ülés jegyzőkönyvét "felolvasni. Bartos János íjegyzö (olvassa az ülés jegyzőkönyvét) . Elnök : Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre, igen vagy nem? (Nincs !) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 8 órakor.) Éhn Kálmán s. k. ígi tagok.