Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-239

380 'À nemzetgyűlés 239. ülése 1924 Elnök : Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál fofflalja el) Elnök; Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Nines senki feljegyezve. Elnök: Kiván-e még valaki szólni? (Dénes István szólásra jelentkezik.) A szó a képviselő urat mégilleti. Dénes István: Mélyen t. Nemzetgyűlés! A 16. % első bekezdéséhez benyújtottam egy indítványt, amely azonban vonatkozik a második bekezdésre is, s így ezt az indítványomat kérem a második bekezdésnél is szavazásra feltenni. A délelőtt folyamán erős vita indult meg a felett a kérdés felett, hogy vájjon az igen t. földmivelésügyi minister ur helyesen nevezte-e a földhöz juttatásnak ezt a formáját járadékteleknek, járadékbirtoknak avagy sem. Mivel fontos kérdés az, hogy teljes és helyes módon tisztáztassék az a kérdés, hogy vájjon a törvényszerkesztő helyesen nevezte-e járadéktelekintézménynek, járadékbirtoknak az ezen szakasz alapján juttatandó földeket, méltóztassék megengedni, hogy én is egy pár szóval hozzászóljak ehhez a vitához. Az egyik felfogás az volt, hogy a járadékbirtok az, amelyet nem lehet megváltani és amely abban nyilvánul, hogy állandóan járadék fizettessék a földtulajdonosnak és a földigénylőnek sohase legyen módja és alkalma azt megváltani. Az a felfogás, amely igy fejezi a jaradékbirtok fogalmát és lényegét, összetéveszti azt az örökbérlet fogalmával, amely a római jogban volt kifejlődve, azonban az újkori jogfejlődésben mellőztetett és ezt ugy a földtulajdonosra, mint a bérlőre nézve kedvezőtlen formát lassanként kiküszöbölték. (Halász Mórié: Nem az egyetemen tanulta azt a képviselő ur!) Egy egyetemi tanár véleményét bátorkodom elmondani. Önnek igaza lehet képviselő ur, hogyha azzal, amit az egyetemen tanultam, jöttem volna ki az életbe, az vajmi kevés lett volna, mert ott csak üres fogalmakat volt szerencsém megtanulni, amelyeknek az élet és gyakorlat adott csak tartalmat. Egyébként állitásomat lesz szerencsém bebizonyítani a mélyen t. képviselő urnák. A bérletek fogalma megvolt régebben is, de nagy igazságtalanságot idézett elő a bérlőkre nézve az a. dolog, hogy nem vallhatták magukénak azokat a kisbérleteket, amelyeket kaptak a földtulajdonostól. Igy hát azon törték a fejüket, azon gondolkoztak, hogy miképen lehetne olyan formát kitalálni, hogy a földmivesnek ne kelljen aggódnia a miatt, ha a földbe munkát, erőt, tőkét befektet, mert nem tudja, hogy mikor kell a bérletét otthagynia. Ezért az örökbérletnek ezzel az értelmével, amely állandósította azt, hogy mindig csak bérletbe kapta és nem ment át tulajdonába a bérlet földje, nem elégedtek meg és azt az értelmét vezették be idővel, hogy a bérleteket ugy hosszabbítsák meg, hogy idővel a bérlőknek azt helyezik kilátásba, hogy az ingatlant megszerezhetik tulajdonul is. Ennek következtében azt az értelmét választották ujabban, hogy a bérleti összeget ugy állapították meg, hogy a bérösszegben nemcsak a haszonbér foglaltatik benne, hanem a föld értékének bizonyos törlesztése is. Ezáltal jól jár a földtulajdonos, mert megkapja nemcsak a haszonbért, de megkapja a föld törlesztéses értékét is és egyúttal meg volt adva a bérlőnek a mód és lehetőség arra, hogy ezt a földet tulajdonul is megszerezhesse. Ezt a rendszert nevezték el azután örökbér. évi február hó 13~án, szerd/vn. leti, járadékrendszernek és én a novella ezen paragrafusában igenis a járadék telket látom intézményesítve nagyon helyesen, mert amint látom, a törvényszerkesztőnek az a célja, hogy itten megadassák a mód a földigénylőnek arra, hogy a járadéktelket magának tulajdonul megszerezhesse. A járadéktelek intézményét, a járadékbirtokot az a tény karakterizálja, hogy a bérlő idővel megszerezheti magának tulajdonul a földet és nem kell aggódnia amiatt, hogy 50 vagy 48 éves korában nem fektethet be az ingatlanba semmit, mert nem biztos afelől, hogy az gyermekeinek megmarad-e. Igen érdekes azonban az, hogy a novella 13. §-a, amelyre hivatkoztak, szintén közel áll ehhez, és szintén azt a jelleget adja, mintha a novella 13. §-ában a járadékbirtok intézményesítve volna; ez azonban csak látszat, mert ha komolyabban elemezzük a 13. § rendelkezéseit, akkor látjuk, hogy az nem meríti ki a járadéktelek intézményének összes jellegzetességeit. Ugyanis a 13. § második bekezdésének egyik pontja tényleg azt mondja, hogy különös figyelmet kell forditani arra, hogy a földhöz juttatandók a megváltás árát hosszabb időtartam alatt évi egyenlő részletekben törleszthessék. Ez kétségtelenül járadéktelekszinezetet ad ennek és ha ezt igy a novella magáévá tenné, akkor felesleges volna ez a szakasz. A törvénynek azonban a_ 45. §-a határozottan és kategorikusan megmondja, hogy csak tiz esztendőre van joga az Ofb-nek elhalasztani a vételár kifizetését. Ez már viszont kizárja a járadékbirtok jellegét. Ez tény, mivel a törvénynek ez a passzusa nincs hatályon kívül helyezve, mert ha ez lett volna a célja a 13. §-nak, bizonyára bevették volna azt, hogy a törvénynek szakasza, amely tiz évig adja meg a halasztást, töröltetik. Ennek következtében a novellának a járadéktelekre vonatkozó rendelkezése helyes és jó. Ismét felmerül azonban az a kérdés, hogy a járadéktelkek létesítését a latifundiumokból, tehát nemcsak a 28. § alá eső ingatlanokból ahhoz kössük-e, hogy először létesittessók egy pénzintézeti Éu ezt nem tartom helyesnek, de nem tartom szükségesnek sem, mert hiszen a járadékbirtok intézményének az a lényege, hogy a járadékban benfoglaltatik nemcsak az évi haszonbér, hanem a föld értékének bizonyos törlesztési részlete is, amely évenkint fizettetik a földtulajdonosnak. Ha pedig ez benne foglaltatik, akkor felesleges megvárni a járadektelek intézményének létesítésénél azt, hogy először pénzintézet létesíttessék, s ez felesleges is, mert a pénzintézetre csak akkor van szükség, amikor határozottan kimondjuk, hogy igenis a járadéktelektulajdonosnak készpénzzel egyszerre ki kell fizetnie a telek értékét, vagy a földtulajdonosnak joga van ahhoz, hogy egyszerre követelje a megváltási összeget. Ezt pedig nem mondjuk ki a törvényben. Ennek következtében ennél a pontnál is az az aggodalmam, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság nem nyúlhat majd hozzá a latifundiumokhoz, mert nincs felállítva a pénzintézet, a pénzintézetet pedig a kormány nem tudja felállítani addig, amig nincs pénze, ez circulus vitiosus, mert pénze ennek a kormánynak belátható időn belül sohasem lesz. Tehát ott állunk, hogy ismét holtpontra jutunk. Az igen t. földmivelésügyi minister ur délelőtt azzal indokolta ezt, hogy erre még ráérünk, mert az Országos Földbirtokrendező Bíróság még úgysem ér rá foglalkozni a járadékárak megállapításával. Ez nem helyes dolog. Nekünk már most le kell szögeznünk azt az álláspontunkat, amelyet — látom — a minister és a többség is helyesel, hogy nemcsak a 28. § alá eső háborús szerzeményű