Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-239

380 'À nemzetgyűlés 239. ülése 1924 Elnök : Az ülést délután négy óráig fel­függesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Pesthy Pál fofflalja el) Elnök; Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Nines senki feljegyezve. Elnök: Kiván-e még valaki szólni? (Dénes István szólásra jelentkezik.) A szó a képviselő urat mégilleti. Dénes István: Mélyen t. Nemzetgyűlés! A 16. % első bekezdéséhez benyújtottam egy indítványt, amely azonban vonatkozik a második bekezdésre is, s így ezt az indítványomat kérem a második bekezdésnél is szavazásra feltenni. A délelőtt folyamán erős vita indult meg a felett a kérdés felett, hogy vájjon az igen t. föld­mivelésügyi minister ur helyesen nevezte-e a föld­höz juttatásnak ezt a formáját járadékteleknek, járadékbirtoknak avagy sem. Mivel fontos kérdés az, hogy teljes és helyes módon tisztáztassék az a kérdés, hogy vájjon a törvényszerkesztő helye­sen nevezte-e járadéktelekintézménynek, járadék­birtoknak az ezen szakasz alapján juttatandó föl­deket, méltóztassék megengedni, hogy én is egy pár szóval hozzászóljak ehhez a vitához. Az egyik felfogás az volt, hogy a járadékbir­tok az, amelyet nem lehet megváltani és amely abban nyilvánul, hogy állandóan járadék fizet­tessék a földtulajdonosnak és a földigénylőnek sohase legyen módja és alkalma azt megváltani. Az a felfogás, amely igy fejezi a jaradékbirtok fogalmát és lényegét, összetéveszti azt az örök­bérlet fogalmával, amely a római jogban volt ki­fejlődve, azonban az újkori jogfejlődésben mel­lőztetett és ezt ugy a földtulajdonosra, mint a bérlőre nézve kedvezőtlen formát lassanként ki­küszöbölték. (Halász Mórié: Nem az egyetemen tanulta azt a képviselő ur!) Egy egyetemi tanár véleményét bátorkodom elmondani. Önnek igaza lehet képviselő ur, hogyha azzal, amit az egyete­men tanultam, jöttem volna ki az életbe, az vajmi kevés lett volna, mert ott csak üres fogal­makat volt szerencsém megtanulni, amelyeknek az élet és gyakorlat adott csak tartalmat. Egyéb­ként állitásomat lesz szerencsém bebizonyítani a mélyen t. képviselő urnák. A bérletek fogalma megvolt régebben is, de nagy igazságtalanságot idézett elő a bérlőkre nézve az a. dolog, hogy nem vallhatták maguké­nak azokat a kisbérleteket, amelyeket kaptak a földtulajdonostól. Igy hát azon törték a fejü­ket, azon gondolkoztak, hogy miképen lehetne olyan formát kitalálni, hogy a földmivesnek ne kelljen aggódnia a miatt, ha a földbe munkát, erőt, tőkét befektet, mert nem tudja, hogy mikor kell a bérletét otthagynia. Ezért az örökbérlet­nek ezzel az értelmével, amely állandósította azt, hogy mindig csak bérletbe kapta és nem ment át tulajdonába a bérlet földje, nem elégedtek meg és azt az értelmét vezették be idővel, hogy a bér­leteket ugy hosszabbítsák meg, hogy idővel a bérlőknek azt helyezik kilátásba, hogy az ingat­lant megszerezhetik tulajdonul is. Ennek követ­keztében azt az értelmét választották ujabban, hogy a bérleti összeget ugy állapították meg, hogy a bérösszegben nemcsak a haszonbér foglal­tatik benne, hanem a föld értékének bizonyos törlesztése is. Ezáltal jól jár a földtulajdonos, mert megkapja nemcsak a haszonbért, de meg­kapja a föld törlesztéses értékét is és egyúttal meg volt adva a bérlőnek a mód és lehetőség arra, hogy ezt a földet tulajdonul is megszerez­hesse. Ezt a rendszert nevezték el azután örökbér­. évi február hó 13~án, szerd/vn. leti, járadékrendszernek és én a novella ezen paragrafusában igenis a járadék telket látom intéz­ményesítve nagyon helyesen, mert amint látom, a törvényszerkesztőnek az a célja, hogy itten meg­adassák a mód a földigénylőnek arra, hogy a járadéktelket magának tulajdonul megszerezhesse. A járadéktelek intézményét, a járadékbirtokot az a tény karakterizálja, hogy a bérlő idővel meg­szerezheti magának tulajdonul a földet és nem kell aggódnia amiatt, hogy 50 vagy 48 éves korá­ban nem fektethet be az ingatlanba semmit, mert nem biztos afelől, hogy az gyermekeinek meg­marad-e. Igen érdekes azonban az, hogy a novella 13. §-a, amelyre hivatkoztak, szintén közel áll ehhez, és szintén azt a jelleget adja, mintha a novella 13. §-ában a járadékbirtok intézménye­sítve volna; ez azonban csak látszat, mert ha komolyabban elemezzük a 13. § rendelkezéseit, akkor látjuk, hogy az nem meríti ki a járadék­telek intézményének összes jellegzetességeit. Ugyanis a 13. § második bekezdésének egyik pontja tényleg azt mondja, hogy különös figyel­met kell forditani arra, hogy a földhöz juttatan­dók a megváltás árát hosszabb időtartam alatt évi egyenlő részletekben törleszthessék. Ez kétségtelenül járadéktelekszinezetet ad ennek és ha ezt igy a novella magáévá tenné, akkor felesleges volna ez a szakasz. A törvénynek azonban a_ 45. §-a határozottan és kategorikusan megmondja, hogy csak tiz esztendőre van joga az Ofb-nek elhalasztani a vételár kifizetését. Ez már viszont kizárja a járadékbirtok jellegét. Ez tény, mivel a törvénynek ez a passzusa nincs hatályon kívül helyezve, mert ha ez lett volna a célja a 13. §-nak, bizonyára bevették volna azt, hogy a törvénynek szakasza, amely tiz évig adja meg a halasztást, töröltetik. Ennek következtében a novellának a járadéktelekre vonatkozó rendel­kezése helyes és jó. Ismét felmerül azonban az a kérdés, hogy a járadéktelkek létesítését a latifundiumokból, tehát nemcsak a 28. § alá eső ingatlanokból ahhoz kös­sük-e, hogy először létesittessók egy pénzintézeti Éu ezt nem tartom helyesnek, de nem tartom szükségesnek sem, mert hiszen a járadékbirtok intézményének az a lényege, hogy a járadékban benfoglaltatik nemcsak az évi haszonbér, hanem a föld értékének bizonyos törlesztési részlete is, amely évenkint fizettetik a földtulajdonosnak. Ha pedig ez benne foglaltatik, akkor felesleges meg­várni a járadektelek intézményének létesítésénél azt, hogy először pénzintézet létesíttessék, s ez felesleges is, mert a pénzintézetre csak akkor van szükség, amikor határozottan kimondjuk, hogy igenis a járadéktelektulajdonosnak készpénzzel egyszerre ki kell fizetnie a telek értékét, vagy a földtulajdonosnak joga van ahhoz, hogy egyszerre követelje a megváltási összeget. Ezt pedig nem mondjuk ki a törvényben. Ennek következtében ennél a pontnál is az az aggodalmam, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság nem nyúlhat majd hozzá a latifundiumokhoz, mert nincs fel­állítva a pénzintézet, a pénzintézetet pedig a kormány nem tudja felállítani addig, amig nincs pénze, ez circulus vitiosus, mert pénze ennek a kormánynak belátható időn belül sohasem lesz. Tehát ott állunk, hogy ismét holtpontra jutunk. Az igen t. földmivelésügyi minister ur délelőtt azzal indokolta ezt, hogy erre még rá­érünk, mert az Országos Földbirtokrendező Bíró­ság még úgysem ér rá foglalkozni a járadékárak megállapításával. Ez nem helyes dolog. Nekünk már most le kell szögeznünk azt az álláspontunkat, amelyet — látom — a minister és a többség is helyesel, hogy nemcsak a 28. § alá eső háborús szerzeményű

Next

/
Oldalképek
Tartalom