Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-239

A nemzeigyülés 239. ülése 1924. évi február hó 13-án, szerdán. 375 nyeínk között a járadéktelek intézménye igen megfelelő megoldás volna, ha ezt teljesen megfelelő rendelkezések alapoznák meg. Ennek ellenkezőjéről egyáltalában nem tutott meggyőzni Gaal Gaston t. képviselőtársam felszólalása. A képviselő ur ez intézmény ellenében külföldi példákat hozott fel, mondván, hogy sehol sem vált be. ügy tudom,— és épen abból az irodalomból,amelyre Gaal Gaston képviselő ur is kivatkozott — hogy a járadéktelek intézménye nem vált be egészen ugyan Kelet-Poroszországban és pedig azért nem, mert a járadékmegváltás körül annyira megkötötték a járadéktelek tulajdonosát, hogy a járadékélvezőnek rabszolgájává, valóságos jobbágyává tették. Amint azonban más törvényes rendelkezésekkel a járadéktelek intézményét kiterjesztették Németország egyéb területeire is és a sérelmes intézkedéseket kihagyták belőle, a járadéktelek intézménye Németország más területein egészen másként működött, mint annak előtte Kelet-Poroszországban. Sajnos, az alaptörvény VII. fejezetében ugyanazokat a hibákat látom, amelyek megvoltak ebben a régi keletporoszországi törvényben. Erre az általános vita során utaltam is, és most szerettem volna egy inditványt tenni arról, hogy az alaptörvény VII. fejezetét hatálytalanítsuk, úgyszintén a novella megfelelő rendelkezéseit is és egy egész külön törvényben rendezzük ezt a kérdést. Sajnos, meg vagyok arról győződve, hogy ez az inditványom teljesen meddő volna, az igen t. földmivelésügyi minister ur nem volna abban a nemzetben, hogy ezt elfogadja és talán ellenünk is tudná magyarázni a dolgot. Nem teszem meg tehát ezt az inditványt, de utalok arra, hogy az én meggyőződésem az, — és ezt nem tudja kiirtani belőlem semmi — hogy ezt az egész törvényt egynéhány esztendőn belül úgyis el kell dobni, az élet túl fog rajta menni és egy törvénynyel kell majd szabályozni Magyarországon a földbirtok helyesebb megoszlását. Visszatérve arra, amit Gaal képviselő ur mondott, hogy a törzsöröklés rendszere is menynyire akadályozza a járuléktelek intézményének megfelelő kifejlődését, legyen szabad megjegyeznem, hogy ez valóban nehéz és súlyos terhe volna a járadéktelek intézményének is. Itt azonban az alaptörvényben a járadéktelekre nézve a törzsöröklés nem parancsolóan van kimondva, hanem ha jól emlékszem ugy, hogy a járadéktelek tulajdonosa kérheti a törzsöröklés kimondását birtokára. (Beck Lajos : Fakultativ törzsöröklés !) Azt mondom, hogy erre nincs szükség, nincs szükség először is azért, mert meggyőződésem, hogy minél kisebb egy kis birtokocska, annál inkább bizonyos az, hogy azt az örökhagyó egy kézbe fogja juttatni. (Erdélyi Aladár : Nem ismeri az életet !) A járadéktelek intézményét összekapcsolva a törzsöröklés rendszerével, nagyon nagy veszedelmek származhatnak ebből. Megtörténhetik, hogy a járadék telektulajdonos még mindig a járadék törlesztésénél tart, amikor elkövetkezik az örökség átvétele és ezzel kapcsolatosan az örököstársak kielégítése, ugy hogy a legidősebb ím, aki a járadéktelket örökbe kapja, igy kétféle tehert vesz magára. Először is magára veszi a járadékrészletek törlesztését, másodszor pedig annak az anyagi tehernek törlesztését, amelyet ő az örököstársak kielégítésére vett fel valamelyik pénzintézettől. Ezt azért emiitettem fel, mert azt látom, hogy sem ez a törvény, se a novella semmiféle tekintetben nem megy pénzügyileg a járadéktelektulajdonosnak segítségére. Legyen szabad itt rámutatnom arra a beharangozásra, amelyet a földreform novella részletes tárgyalása előtt a Köztelek hangoztatott. A Köztelek egyebek között a jövővel kapcsolatosan t. i. azt írja (olvassa): »Az emberek mélységes elkeseredettséggel fogják feladni tarthatatlan földjüket, vagy pedig ádáz kimozditási mérkőzések keletkeznek a papirosbirtokosok és a valódi tulajdonos között, amelyek a gyűlölködés érzését élesztik a földreform által szolgálni kivánt társadalmi béke helyett.« Én természetesen nem tudom a legnagyobb objektivitást tulajdonitani a Közteleknek a földreformnovellával szemben, de azért megállapítom, hogy amit mond, az szinte egy szörnyű planéta, bejóslása az apocaíypsisnek, és ami a legnagyobb baj ebben, az, hogy legnagyobb részben és legtöbb tekintetben igaza van. Mert ugy ráereszteni a kijelölt földecskékre a tulajdonost vagy járadékbirtokost, ahogy ma teszik, az nem idézhet elő másféle helyzetet, csak azt, amit a Köztelek megjósol. Mondja meg nekem a minister ur. hogyan lesz az lehetséges, hogy azon a kiutalt kis darabka földön az illető tulajdonos boldogulni fog valahai Ezzel kapcsolatban tehát, az elmondottak konzekvenciájakép, anélkül hogy módosító indítványomat megtenném, felkérem a földmivelésügyi minister urat, nyilatkozzék félreértést kizáróan itt a nemzetgyűlés szine előtt, hogy milyen pénzügyi segítséget fog a jövőben nyújtani a járadéktelektulajdonosoknak vagy azoknak, akik nem járadéktelekként, hanem földbirtokként kapják meg majd a földjüket. Ez nagyon fontos, mert eddig se az alaptörvényben, sem pedig a novellában ilyen pénzügyi segítés lehetőségének semmi, de semmi nyomát nem láttuk. Elnök: Kivan még valaki szólni! (Nem!) Senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A földmivelésügyi minister ur kivan nyilatkozni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: T, Nemzetgyűlés! Ennek a szakasznak szövege ellen, általában a járadékbirtok fogalma ellen folyt egyik legnagyobb küzdelem a novellának már a hírére is és a novella szerkesztésénél. Nem értem, hogy a* nagybirtokosság egyik része a járadékbirtokot, mint ránézve valami rettenetes káros intézményt tekintette és ennek következtében a járadékbirtok intézményének kimondásához semmi körülmények között hozzájárulni nem akart. Nem a képviselő-nagybirtokosokra gondolok, hanem az Omge-ben képviselt nagybirtokosokra. Pedig egész másként fogták fel a járadékbirtok kérdését és a járadékbirtok lényegét, — amit a mai viszonyok között, a mostani földreform kapcsán lehet és kell létesiteni — mint amilyen felfogásban a régi időben voltak. T. Gaal Gaston képviselőtársam mondott itt egy nagy beszédet arról, hogy Lengyelországban, Angolországban f

— merre, merre nem — a járadékbirtokok intézménye nem sikerült, és miért akarjuk ezt mi megcsinálni, itt ő valami igazságot nem talál meg; Nem tudom, hogy hol keresi az igazságot, valószínűen olyan helyen keresi, ahol ugy sem fogja megtalálni a t. képviselőtársam. Ezzel szemben pedig én hivatkozom arra, hogy a Gaal Gaston képviselőtársam által megemlített, járadékbirtokok egészen más formájúak voltak, mint amilyeneket mi akarunk alakitani. Azok olyan természetű járadékbirtokok voltak, amelyeknél a birtokos sohase fizette le a vételárat, hanem évenként csak a járadékot fizette. Amikor nekünk gondolatunkban sincs, hogy ilyen járadéktelkekről beszéljünk, akkor igazán felesleges a járadéktelkeknek ezt az intézményét azon kalap alá vonni, amelyre nálunk senki sem gondolt, mert nem is gondolhat. Benne vagyunk a törvény végrehajtásában, ós az élet arra kényszeritette a bíróságot — igenis az élet tapasztalatai kényszeritették reá — hogy a vételár kifizetésének elhalasztását majdnem