Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-236

264 A nemzetgyűlés 236. ülése 1924. évi február hó 7-én, csütörtökön. s ennélfogva én e paragrafus e bekezdésének törlését javasolom. Én ugyanis abból a felfogásból indulok ki, hogy akkor, amikor szociális problémákat akarunk megoldani, — mert kétségtelenül a földbirtokreform végrehajtása egyrészt szociális probléma, másrészt pedig a termelés problémája, — akkor én semmi irányban sem teszek kivételt senkivel szemben és ragaszkodom ahoz, hogy e tekintetben a törvény eredeti rendelkezése hajtassék végre. Kétségtelenül elismerem én is, — mert hiszen a történelem tanúsága bizonyítja azt, — hogy maguknak a szerzetes rendeknek is meg volt az ő feladatuk a tanitás, a kultúra terjesztése terén ; kétségtelenül elismerem azt, hogy a nomád életből lassanként a szerzetesrendek hozzájárulásával emelkedtünk a kultúra bizonyos fokára. Mikor azonban ezt megállapítom, meg kell állapitanom azt a tényt is, hogy ma már a nevelés és az oktatás túlhaladta magát azt az álláspontot, amely szerint a nevelés és az oktatás kizárólag ilyen önálló intézmények kezében lehet, mert a tanításnak és oktatásnak ma már állami feladatnak kell lennie. (Láng János : Szegény állam !) Körülbelül állami feladat is ma már az oktatás anyagi téren, (Várnai Dániel : Ahoz nem szegény, hogy milliárdokat szórjon ki a felekezeti oktatásra !) amennyiben ma már az állam hozzájárulásával, sőt tekintélyes hozzájárulásával tartják fenn a felekezeti oktatás rendszerét is. Mindenki tudja, hogy nagyon csekély hányad az, amit az oktatásnál a felekezetek hozzájárulás c mén fizetnek. (Felkiáltások középen és jobbfelől : Tévedés ! Nem csekély !), viszont óriási az az összeg, amelyet az állampénztárból folyósítanak rendesen felekezeti oktatás céljaira. (Láng Lajos : Majd kimutatjuk !) Nekem az a felfogásom, hogy az oktatás elsősorban állami feladat, az államnak kell ezt a feladatot teljesíteni polgáraival szemben, nem pedig felekezeteknek és csoportoknak. Ezzel kapcsolatban pedig a földreform kérdésében leszögezem azt az álláspontomat, hogy sem háborús vagyonokat, sem szerzetesrendek vagyonát, senkiét, ami nagybirtok, nem akarom kin élet tárgyává tenni a földreform végrehajtásánál, mert ezt a nagy szociális problémát, amely előttünk ágaskodik, amelyet meg kell oldani, nem lehet megközelítőleg sem megoldani akkor, ha mindig csak arra törekszünk, hogy egy és más birtokokat mentesítsünk a felosztás alól. Sokkal nagyobb problémák ezek. Ne méltóztassanak tehát azt hinni, heg}

7 ha itt a törvénynek csak azokat a rendelkezéseit akarjuk módositani és javítani, amelyek mentesitik a nagybirtokokat a váltság alól, akkor megoldottuk ezeket a nagy problémákat. Amikor ilyen kérdéseket tárgyalunk és megoldás elé akarunk vinni, akkor túl kell látnunk országunk határán is és látnunk kell azt a haladást, azt a fejlődést a földreformpolitika terén, amely nemcsak Magyarországon, hanem általában egész Európában történik. (Erdélyi Aladár : Ha keletre nézünk, akkor szomorú dolget tapasztalunk !) Ott is felparcellázták a nagybirtokokat, t. képviselőtársaim ! (Erdélyi Aladár : Szomcru az eredmény !) Ezek a szempontok késztettek engem, igen t. Nemzetgyűlés, arra, hogy ennél a bekezdésnél felszólaljak, és indítványozom a 9. § harmadik bekezdésének törlését. Elnök : Szólásra következik? Farkas János jegyző : Wolff Károly ! Wolff Károly : T. Nemzetgyűlés ! Tegnap, amikor Zsitvay Tibor t. barátom előterjesztette indítványát, a parlament viharzó légkörében szinte megjelentek a fehérbarátok, a piaristák és a bencések békés alakjai, akik közül különösen az utóbbiak, már úgyszólván állami életünk első századaitól kezdve, a leghűségesebb ápolói a magyar kultúrának. A földbirtokreform nagyjelentőségű egy nemzet életében. Látjuk, hogy a minket környező államok a földbirtokreformot mennyire kihasználják saját politikai céljaikra. (Ugy van ! jobbfelől.) Kétségtelen tehát, hogy a földbirtokreform nagyjelentőségű eszköz az állani kezében. De semmiesetre sem szolgálhat ez a nagyjelentőségű eszköz arra, hogy ne legyen minden tekintetben irányadó a nemzet egyetemes érdeke, elsősorban kulturális, másodsorban gazdasági, de honvédelmi érdeke is. Tegnap, amikor a kultúra önzetlen apostolainak munkájáról volt szó, ugy vettem észre, hogy úgyszólván az egész Házban — az eHenzéket sem véve ki —• tárgyilagos alapon meghajoltak a szerzetesrendek munkája és eredményei előtt. Részben az ifjúkori emlékek dolgoztak eg}'es képviselőknél, akik velem egyetemben közvetlen tapasztalatból láthattuk azt az önzetlen munkát, amelyet ezek kifejtettek, részben az általános kulturális eredmények voltak azok, amelyek előtt meghajolt ugy szólván az egész Ház. Tehát meg lehet állapítani, hogy a szimpátia, a méltánylás ebben a kérdésben úgyszólván kivétel nélkül fen forog. Hiszen az előttem felszólalt szociáldemokrata képviselő ur is elismerte a tanitó rendek kulturális eredményeit és munkálkodását, csak az ő saját elvi szempontjából tette meg kifogásait, amelyekre leszek bátor mindjárt rátérni. Ha azonban igy áll a helyzet, nagyon félek attól, hogy ezen általános szimpátia mellett is kár esik a 9. §-ban foglalt intézkedés utján a kultúrát szolgáló ezen intézmények létalapján. Én ebben a pillanatban, amikor a magyar kultúráról beszélek, amely kétségtelenül érintve van a 9. §-ban, nemcsak a katholikus vagyonokra gondolok, hanem gondolok a protestáns vagyonokra is. (Felkiáltások a jobboldalon : Helyes !) Mert ez a szakasz nemcsak a katholikus, hanem a protestáns vagyonokat is érinti. A protestánsoknak is van nagyon sok kulturális célú intézményük, amelyet a jelen paragrafusban érintett vagyontömeg van hivatva biztosítani. A magam részéről ebben a tekintetben egyenlő mértékkel kivan ok mérni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Mert mikor fog ez a kulturális vagyon feladatának megfelelni? Ha olyan alapokra fektetjük, amely alapok fenmaradásukat biztosítják is. Micsoda ma az az alap, amely az ilyen kulturális célt szolgáló intézmény fenmaradását biztosítja? A jelenlegi gazdasági helyzet — sajnos — nagyon rossz tapasztalatokat mutat ebben a tekintetben. Az államkötvényeket nem tudom elfogadni ilyen biztos alapnak, de nem tudom elfogadni ilyennek magát az aranyat sem ; ezt egyedül egy mindenek felett álló abszolút aranyértékre tudom ráhelyezni : a magyar földre. Ezek az intézmények nem felelhettek volna meg és nem felelhetnének meg feladatuknak, ha nem lettek volna összenőve a magyar földdel. (Ugy