Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-235
A nemzetgyűlés 235. ülése .1924. évi február hó 6-án, szerdán. 241 ig emeli. Mert magának a földnek mint abszolút tulajdonnak az értéke, mondjuk, egy lakatlan ázsiai vidéken, annyi, amennyit ér a föld, nagyobb értékké, relativ értékké a társadalom jelenléte teszi; a társadalom, a nemzet adja meg a tulajdonképem értékét, mindig a társadalomtól függ az értéke s annak a társadalomnak több joga is van ahhoz a földhöz, mint másnak. És miről van szó? Csak arról van szó, hogy az állam épen azért, mert neki közjogi java is az a föld, meg akarja parancsolni, — hiszen a földmivelésügyi minister ur sem akar mást és mi sem akarunk mást — hogy egy bizonyos állagú vagyon ne változtassa meg az állagát, hogy bizonyos esetekben, bizonyos földek változzanak át pénzértékké. Tulaj donkópen tehát csak állag-változásról van szó. Ha pedig csak erről van szó, ha csak azt akarjuk, hogy az a föld nemzeti érdekből pénzbeli ekvivalenssé változzék át, s módot adunk arra, hogy aki azt a vagyont megkapja, azt más vállalkozásokban, pl. gyári vállalkozásokban használja és hasznosithassa, akkor semmiféle szempont nem tilthat el bennünket attól, sőt egyenesen kötelességünk, hogy a nagy vagyonnal szemben ezt a transzformációt keresztülvigyük s ezzel a nemzeti megerősödés alapjait lerakjuk. Ennélfogva nekem az a nézetem, hogy tehetünk különbséget a közép- és a kisbirtok jogi tulajdonságai, érinthetősége szempontjából, a szerzések időpontja és más egyebek szerint, de ami a nagybirtokot illeti, ennél semmiféle különbséget nem tehetünk, hanem mindenfajta, minden rendű és rangú nagybirtokot, amely útjában áll a nemzet fejlődésének, egy kalap alá kell vonnunk és a nagybirtokot egészen kiméletlenül, hazaüas érdekből, a közérdek parancsolta kiméletlenséggel, — de természetesen csak addig, ameddig azt a közérdek parancsolja — igénybe keli vennünk, bármilyen legyen annak a jogi vagy szerzési természete. Ha nem visszük keresztül a nagybirtokkal szemben a nemzet igényeinek érvényesítését, akkor egyetlen egy másfajta birtokkategóriához sem szabad nyúlnunk, mert amig nagybirtok van, tehát egy ilyen egészségtelen eloszlású nagy darab föld van kevesek talpa alatt, addig nincs sem erkölcsi, sem jogi jogosultságunk ahhoz, hogy kisebb birtoktestekhez hozzányúljunk. Baj van azonban a nagybirtokkal, mert a nagybirtok sokféle úton-módon, igy a 30. § által nyújtott lehetőségek mellett, sokkal könnyebben kibújik a megváltás alól, mint némely középbirtok. Módok vannak rá a megkülönböztetések folytán, mert a nagybirtokra is áll az a kategorizálás, mint amely áll a többire. Nevezetesen, amint tudjuk, a törvény megkülönböztet vett birtokot, ősi birtokot, kötött forgalmú birtokot. Mármost a törvény a megváltást, ha nagybirtokról van is szó, korlátlanul csak az u. n. vett birtokkal szemben, tehát az 50 évi határidőbe eső szerzési földekre engedi meg, ellenben már az ősire nem engedi meg. De túlnyomó számban épen ősi nagybirtokok vannak, amelyekre a népnek szüksége volna. Ezek az ősi nagybirtokok igen könnyen menekülnek a teher alól. Miért*? Azért, mert a 30. ^-ban van egy rendelkezés, amely azt mondja, hogy az állam megváltás utján megszerezhet továbbá (olvassa) »bármely nagybirtok mezőgazdasági művelésre alkalmas földjéből is annyit, amennyinek megváltása az Országos Földbirtokrendező Biróság megállapitása szerint a nagybirtok meg nem váltott részén, eddigi üzemének megfelelően, az okszerű gazdálkodást nem gátolja.« Ahányszor hozzáfogunk egy nagybirtokkal szemben a megváltási eljáráshoz, az első dolog az, hogy a nagybirtokos előáll azzal, hogy az ő birtokából nem lehet semmit elvenni: ebben pedig mindenki segiti őt, segítik a gazdasági felügyelők is. (Griger Miklós: Ugy van!) Több esetben tapasztaltam, hogy a minister ur által egészen más intencióval kiküldött ministeri ember is odaáll és nagy hévvel, nagy elokvenciával és nagy lelkesedéssel támogatja a nagybirtokost, bár, ismétlem, a földmivelésügyi minister ur egészen más intencióval küldte őt oda. Egy szép, kellemes vacsora után másnap reggel mindenki ékesszólóan védelmezi azt a nagybirtokot, (Griger Miklós: ügy van!) és kimutatják, hogy: kérem, ebből nem lehet elvenni többet, mint 50-100, vagy 20ü holdat, mert máskülönben a megmaradt részen az okszerű gazdálkodás nem folytatható. Ajánlom ezt a t. földmivelésügyi minister ur ügyelmébe is. Előjönnek folytonosan az erdőkkel. Egy ilyen birtokon együttvéve rendesen 3—4000 hold a szántó, azután más efajta művelési ág, rét, meg mi egyéb, azután van rajta 10.000 hold erdő és ennyi meg ennyi major. Most azt mondják, hogy abból a birtokból nem lehet elvenni többet, mint 100, vagy 200 holdat, mert a többi az erdőgazdaság üzemének fentartására, a majorok, a cselédek, az állatlétszám fentartására szükséges. Igen érdekes dolog, hogy mindig igen nagy állatlétszámot mutatnak ki. Sok nagybirtokosnak ugyanis több nagybirtoka is van, s erre az alkalomra, amikor megindul a földbirtokrendező eljárás, a másik birtokra minden állatot és cselédet áttranszferálnak. Aztán jön a hatósági felügyelő, jön a minister által kiküldött közeg, aki csak aznap látja a birtokot, s megállapítják, hogy milyen nagy létszám van mindenből és erre ennyi és ennyi birtok kell. (Ellenmondás a jobbközépen.) Higyje el, t. képviselőtársam, tapasztalatból ismerjük ezeket az eseteket, és akármit csinálunk is, alig kapunk valamit abból a nagybirtokból igen nagy ínségek kielégítésére. Ez veszedelmes szakasz. Én elismerem azt, hogy ha egy nagybirtokosnak van egy nagybirtoka, amelyhez szeretettel ragaszkodik, azt az egyet védeni akarja valahogyan, de az ellen szeretnék találni valami megoldást, — és ehhez kérem az igen t. kormánynak, a minister urnák és a Háznak a támogatását — hogy ha valakinek több nagybirtoka van, akkor, ha egyet mentesítünk is, ha egyet részesitünk is a 30. § 1. bekezdésének áldásaiban, legalább a többi birtokával szemben engedjék meg azt, ami a 30. § 2. bekezdésében meg van írva, hogy esetleg az egész birtok is kisajátítható, mert ha ezt nem tesszük, akkor olyan nagy és gyakorlati akadálya van a földreform végrehajtásának, hogy nem tudunk semmi jót sem elérni. Alapjában véve majd végrehajtanak egy földreformot, de az nem lesz egészséges, nem lesz végleges, nem lesz megn3 T ugtató. Mert nagy fontossága van annak a kérdésnek, amelyet a földmivelésügyi minister ur indokolásában is hangoztat, de amely a novellában is^ kifejezésre jut, hogy t. i. szeretné véglegesen lezárni ezt a kérdést. Véglegesen lezárni azonban — és azt hiszem, a t, földmivelésügyi minister ur is és az egész Ház is igazat ad nekem ebben — csak akkor lehet, ha egészséges kielégítést tudunk valamiképen keresztülhajtani. Mert rosszul számítanak azok a nagybirtokosok és mindenki, aki azt hiszi, hogy most ezzel a novellával elértünk mindent és lezárjuk ezt a mozgalmat. Rosszul számítanak abban az esetben, ha ez a novella csakugyan nem éri el az óhajtott célt. Pedig nem éri el. Erre vonatkozólag felhozpk egy példát. Van pl. az Erdődy grófoknak Vépen, Garabon, Dobán és még az Isten tudja hol, mindenütt birtokuk. Pl. a kis dobai birtok lehet 4000 hold. Ezen a dobai birtokon van két major s van egy kis erdő.
