Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-230

12 A nemzetgyűlés 230. ülése 192­érthetővé tenni azt, hogy a nemzet hangulata és lelki megnyilvánulása volt az a bizonyos túlzá­sokba menő bosszúállás és megtorlás, ami akkor történt, és ezekkel akartam indokolni azt, hogy az annak idején ezekre a bűncselekményekre ki­hirdetett amnesztia igenis jogosult és méltányos vojt; és ezzel akartam nyilvánvalóvá tenni azt, hogy azok, akik a régmúlt és az amnesztia alá eső eseményeket hosszas felolvasással itt újból és njból emlegetik, abban a tudatban, hogy azok amnesztia alá esvén, a kormány ugy sem tehet a bűnösök ellen semmit, azok nem a kormánynak akarnak tanácsot adni, nem a kormány intézkedé­seit akarják ezáltal befolyásolni, csak ujabb gyu­anyagot akarnak belevinni az amúgy is felkorbá­csolt közvéleménybe. (Ugy van! jobbfelől. Zaj. — Pakots József: Ez a beszéd kinek használt — Propper Sándor: Ez a beszéd a gyuanyag! — Drozdy Győző: Fele sem kapott amnesztiát ! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rakovszky Iván belügyminister: Most méltóz­tassanak megengedni, hogy áttérjek arra a bizo­nyos korszakra, amelyet említeni bátor voltam, és azt hiszem, hogy e korszak feletti kritikánk­ban sokkal inkább egyet fogunk érteni az igen t. ellenzékkel. (Halljuk! Halljuk!) Annak idején, mikor a kommunizmus befe­jezése után ezek az atrocitások, ezek a minden­esetre sajnálatos esetek lejátszódtak, (Klárik Fe­renc: Bűnesetek!) mindinkább erősbödött, talajt nyert a lába alá az állami hatalom, a központi kormányzat és azok a bizonyos, majdnem a köz­vélemény megbocsátásával eddig lefolyt esemé­nyek (Peyer Károly: Melyik az a közvéleményt) egyszerre csak szembetalálták magukat a köz­véleménnyel is, de szembetalálták magukat az immár megerősödött állami és kormányzati ha­talommal is. Akkor egy csodálatos, de psychice teljesen megmagyarázható változást látunk az efféle atrocitások formájában. Odúkban, rejtett helyeken, kocsmák mélyén vagy kávéházakban gyűlnek össze immár összeesküvők, (Sándor Pál: a Sörház-utcában !) kiterveznek bűncselekménye­ket és most már igenis abban a formában köve­tik el azokat, hogy lehetőleg elkerüljék az igaz­ságszolgáltatás kezét és a nyomozást lehetőleg lehetetlenné tegyék, a bűntettesek kideritését megakadályozzák. Egyszóval egy olyan gyáva, egy olyan hitvány sorozata következik be a bűn­cselekményeknek, amelyekkel szemben, sajna, a kormányzati hatalom, a nyomozó hatóságok épen azért kíizkédnek nehézségekkel, mert már az el­követés módja, a tervezgetés, az előkészítési el­járás olyan, hogy a nyomozás lehetőleg akadá­lyokba ütközzék. Azt méltóztatnak mondani, hogy ezeknek az ujabb időben elkövetett különböző merényleteknek és bűncselekményeknek nyomozásában a kormányt felületesség terheli, a kormány nem vezette ós nem irányította a nyomozást kellő energiával, sőt ~~ ugy a sorok közül — azt a vádat is hal­lottam kihangzani, hogy épen a belügyminister volt az, aki akkor, amikor a nyomozás már ered­ménnyel kecsegtetett, Isten tudja, micsoda beteges indoknál fogva, vagy talán csak azért, mert született gonosztevő; megfogta nyomozó a hatósá­gok kezét és megakadályozta, hogy a nyomozás eredménnyel járjon. A kormány lelkiismerete egészen tiszta. Soha egyetlen egy ilyen eseménnyel vagy bűncselek­ménnyel szemben eszébe nem jutott a kormány­nak, vagy a kormány bármely tagjának, hogy béklyót vessen a nyomozás munkájára. És ha azt méltóztatnak mondani, hogy a nyomozás végre is csak azért lett sikeres, mert a francia követség ellen elkövetett merénylet idején diplomáciai nyomásra, a francia kormány követelésére kény­: . évi január hó 29-én, kedden. telének voltunk a nyomozást befejezni, akkor — bocsánatot kérek — ki kell jelentenem, hogy ez csak dajkamese. A nyomozás azért lépett akkor sokkal sikeresebb stádiumba, mert véletlen besúgás folytán a rendőrség épen abban az időben jutott olyan nyomnak a birtokába, amelyet felgöagyöl­vén, az összes bombamerényletekről lerántotta a leplet. Ha ez az adat korábban jutott volna a rendőrség tudomására, az ország javára bizo­nyára sokkal hamarább jutott volna el a rendőr­ség a megkívánt eredményhez és sokkal hamarább tisztíthatta volna ki azokat a gócokat, ahol a bombamerényleteket tervezték. Azt méltóztatnak állandóan mondani, hogy a kormány érdemet kovácsol magának abból, hogy végül is leleplezte a merényletek elköA'etőit és az igazságszolgáltatás kezére juttatta őket. Eszünk­ágában sincs érdemet kovácsolni belőle. A nyo­mozó hatóságok, a rendőrhatóságok egyszerűen kötelességüket teljesitették és naivitás volna, ha a kormány azért, mert ő és az alárendelt ható­ságok kötelességüket teljesitették, büszkén akarná verni a mellét. De amennyire nem alkalmasak ezek a sikeres nyomozások arra. hogy büszkék legyünk rájuk, ugy, bocsánatot kérek, époly ke­véssé alkalmasok arra, hogy ezekből a kormány­nyal szemben vádat lehessen kovácsolni. A leg­nagyobb csodálkozással kell hallgatnom a kriti­kának azt a formáját, amely épen akkor, amikor, hogy ugy fejezzem ki magamat, restanciám nincs, amikor az én ministerségem alatt elkövetett min­den egyes bűncselekményt Isten segedelmével ki­nyomoztunk és a bűntetteseket előállítottuk, lesz erősebbé, és épen akkor hangszerelődik át egy­szerre sokkal hangosabbá a támadás, holott mi büszkeség és elismerés követelése nélkül megtet­tük kötelességünket. (Rassay Károly: Ebben sokat segítettünk önnek!) Mindenkinek hálás vagyok, aki segített, de viszont mindenkinek hazafias kötelessége volt segíteni. (Rassay Károly: Vala­mikor visszautasították, hogy nincs szükség rá.) Mi továbbmentünk egy lépéssel. Nemcsak bűncselekményeket nyomoztunk ki, hanem igye­keztünk megváltoztatni a bizonyos környezetek­ben mutatkozó azt az atmoszférát, amely tulaj­donképen szülőanyja volt az eseményeknek. Mindig meglepetéssel látom, mikor bizonyos oldalról gúnyos és fölényes hangon emlegetnek Csocsó bácsi-féle nyomozást, — amint azt nevezni szokták — vagy amikor gúnyos és fölényes han­gon emlegetik a kormány eljárását az Ulain­ügyben, (Rassay Károly: Bizony teljes joggal! Garasos komédia volt az egész !) holott méltóz­tassék elhinni, ha ezek az események így, amint kifejlődnek és amiként a közvélemény elé kerül­nek, abban a stádiumban, amint lelepleződtek, nem is mutatkoztak veszedelmeseknek, de hogyan lehessen egy kormányzat felelős az ország rend­jéért, hogyan tekinthesse egy kormány nyugod­tan az ország belső rendjének jövendő eseményeit, ha azt kívánják tőle, hogy nyugodtan térjen napirendre afelett, hogy itt is, ott is, kocsmák­ban, klubokban, kávéházakban büntetlenül össze­ülhetnek emberek — gyakran felelősséggel tartozó emberek — és fantasztikus terveket kovácsolhat­nak arról, hogy létező vagy nem létező, meg­szerezhető, vagy meg nem szerezhető, de minden­esetre terv be vett karhatalmakkal magukhoz ragadják az ország vezetését és félretolva a kor­mányt, ők akarják a maguk fantasztikus tervei­nek végrehajtásával boldogítani az országot. Kicsiségeknek látszanak ezek az ügyek, de mél­tóztassanak elhinni, komoly szimptomák ezek és én azt állítom, hogy addig, amig ezeket a tervez­getéseket, amig a fantáziának ezt a szabad csa­pongását nem sikerül megszüntetnünk, addig nem a kormány, hanem azok, akik az efféle 1er-

Next

/
Oldalképek
Tartalom