Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-233

144 A nemzetgyűlés 233. ülése 1924. évi február hé 1-én, pénteken. tétellel, ha remélhető, hogy a társadalomnak hasznos és munkás tagjává lesz. Kizártnak tar­tom azonban t. előadó ur, hogy csak azon címen, mert valaki forradalmi magatartása miatt el­it éltetett . . , Elnök : A képviselő urat figyelmeztetnem kell, hogy a házszabályok 215. §-ának b) pontja alapján csak saját félreértett szavait igazithatja röviden helyre. Haller József : Azonnal rátérek erre is. Mon­dom, kizártnak tartom, hogy ezen az alapon vala­kit ki lehessen zárni. Javaslatommal az volt az intencióm, hogy a törvényben állapitassék meg az, hogy ne lehessen kizárni azt, aki forradalmi maga­tartása miatt Ítéltetett el, de amnesztiában része­sült. S hogy ilyen esetek igenis vannak, kénytelen vagyok az előadó úrral szemben arra a konkrét példára hivatkozni, hogy az én kerületemben is — nem akarom még csak a községet sem megnevezni tudok egy igen tisztességes emberről, aki nolens volens belekerült a direktóriumba, akiről a községi elöljáróság . . . Elnök : À képviselő ur ismét vitát folyta!;, mivel intencióját már megmagyarázta, kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék felszólalását befejezni. Haller József : Csak a mellékmondatot fogom már elmondani, elnök ur. (Derültség.) Ismétlem ez az ember a községi elöljáróságnak és a község lelkészének kijelentése szerint is érdemes lett volna a felvételre, az illetők meg vannak győződve arról, hogy most is hasznos tagja a társadalom­nak és mégis ki lett zárva. Ezért indokoltnak tar­tom indítványom elfogadását. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Minthogy többé senkit felszólalási jog nem illet meg, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A törvényjavaslat eredeti szövegével szem­ben áll Farkas Tibor képviselő ur indítványa. Kérem annak felolvasását. Héjj Imre jegyző (olvassa az indítványt.) Elnök : Szemben áll az eredeti szöveggel Várnai Dániel képviselő ur indítványa is. Kérem az indítvány felolvasását. Héjj Imre jegyző (olvassa az indítványt). Eliiök : Az eredeti szöveggel tehát két indít­vány áll szemben. A kérdést ezért akként kívá­nom feltenni, el méltóztatnak-e fogadni az eredeti szöveget, igen vagy nem ? Amennyiben az eredeti szöveget méltóztatnak elfogadni, akkor a két elleninditvány elesik. (Rubinek István szólásra jelentkezik.) Mi címen kíván a képviselő ur szólni ? Rubinek István : A kérdés feltevéséhez kérek szót. Elnök : Tessék ! Rubinek István : T. Nemzetgyűlés ! Ehhez a paragrafushoz az előadó urnák is volt egy kiegé­szítő indítványa. Elnök : A* pótló és kiegészítő indítványokra azután fogom a kérdést feltenni. (Szakács Andor : Világos ! Az nem áll szemben !) Felteszem tehát a kérdést : méltóztatnak-e az eredeti szöveget, szemben Farkas Tibor és Várnai Dániel képviselő urak indítványaival elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik äz eredeti szöveget fogadják el, méltóztassa­nak felállani. (Megtörténik^ Többség. Kimondom határozatilag, hogy a nemzetgyűlés a törvény­javaslat eredeti szövegét fogadta el s ezzel Farkas Tibor és Várnai Dániel képviselő urak indítványa elesett. Következik a határozathozatal a kiegészítő és pótló indítványok tárgyában. Az első Strausz István képviselő ur kiegészítő indítványa. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az indítványt). Elnök : A kérdést akként kívánom feltenni, méltóztatnak-e a módosítást elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, akik el­fogadják Strausz István képviselő ur módosítá­sát, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Ki­sebbség. Megállapítom, hogy a nemzetgyűlés a módositást nem fogadta el. Következik a határozathozatal Dénes István képviselő ur 1. számú javaslata tárgyában. Kérem a jegyző urat, méltóztassék azt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa a javaslatot). Elnök: A kérdést akként fogom feltenni, méltóztatnak-e Dénes István képviselő ur módo­sítását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Ki­sebbség. A nemzetgyűlés a módositást elvetette. Következik a határozathozatal Csik József képviselő ur kiegészítő módosítása tárgyában. Kérem a jegyző urat, méltóztassék azt felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa a módositást). Elnök : A kérdést akként fogom feltenni, méltóztatnak-e a módositást elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A nemzetgyűlés a mó­dosítást elvetette. Következik a határozathozatal Farkas István képviselő ur kiegészítő módositása tárgyában. Minthogy ez a módositás két tárgyat tartalmaz és az a kérelem intéztetett az elnökséghez, hogy ez a módositás pontonként tétessék fel szava­zásra, a kérdést pontonként fogom feltenni. Ké­rem a jegyző urat, méltóztassék a módositás első pontját felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa a módositás első pontját). Elnök \ A kérdést akként fogom feltenni, vájjon méltóztatnak-e elfogadni Farkas István képviselő ur módsitásának első pontját, igen vagy nem ? Létav Ernő : A kérdés feltevéséhez kérek szót. Elnök : A szó a képviselő urat megilleti. Létay Ernő : Tekintettel arra, hogy Farkas István t. képviselőtársam indítványának első pontja is kétféle javaslatot tartalmaz, nevezete­sen érdemben a 3. § harmadik és ötödik pont­jának megváltoztatását célozza, tisztelettel kérem | az elnök urat, méltóztatnék a kérdést akképen i feltenni, hogy a módosításban javasolt harmadik, illetőleg ötödik pontnak kihagyása külön-külön bocsáttassék szavazás alá. Elnök: A képviselő ur kérelmének helyi ­I adok és a kérdést ekképen fogom feltenni. Felteszem a kérdést : méltóztatnak-e Farkas István képviselő ur módosításának első pontját azzal a tartalommal elfogadni, hogy a törvény harmadik pontjában felsorolt kizárási ok érvé­nyét veszti, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat "a képviselő urakat, akik elfogad­I ják. szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom