Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-232

.104 A nemzetgyűlés 232. ülése 1924. Ami pedig Kapert Rezső t. képviselőtársam felszólalását illeti, arra kérem t. képviselőtársamat, hogy amiképen honoráltam az ő javaslatát, hogy ide javaslattal jöjjek elő, méltóztassék hozzájárulni ahhoz a kiegészítéshez is, amelyet itt a képviselők nagyobb része még kivánt. Ez nem változtat a lényegen semmit. (Ugy van! a jobboldalon.), aminthogy az egész módositás sem változtat, csak felhivja a biróság figyelmét arra, hogy ezek a hadirokkantak, hadiárvák nemcsak törpebirtokot igényelhetnek, hanem, ha megvan hozzá az anyagi képességük, családi kisbirtokot is. Erre hivja fel ez a javaslat a biróság figyelmét. Ha ez a beszúrás ráhivatkozik ennek a paragrafusnak arra a részére is, amely a hozzávaló erőt és képességet megállapítja, ez nem változtat a dolgon semmit. Ha már megegyezés történt ebben a szövegben — s épen az ellenzéki oldalról jövő módosítást fogadtam el — kérem, méltóztassék most már hozzájárulni ahhoz a szöveghez, amelyet az előadó ur javasolt.- (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 2. § 5. pontjához két módositvány adatott be, -amely ellentétben van az eredeti szöveggel, ennélfogva ezt a két módositványt szembeállítom az 5. pont ereded szövegével. Az egyik indítványt Létay Ernő, a másikat pedig Dénes István képviselő ur terjesztette elő. Amennyiben az eredeti szöveget nem méltózr tatnak elfogadni, külön teszem fel a kérdést ugy Létay Ernő, mint Dénes István képviselő ur indítványára. (Dénes István: A kérdés feltevéséhez kérek szót!) Azuván fogom feltenni a. kérdést a minister ur indítványára, amely az 5. §-hoz uj második bekezdést hoz javaslatba. Dénes István képviselő ur a kérdés feltevéséhez kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Dénes István: Itt egy tévedés forog fenn, amennyiben én nem módosítást ajánlottam, hanem az 5. pont kiegészítését indítványoztam. Elnök: A képviselő ur indítványa ellentétben áll az eredeti szöveggel, s ha a nemzetgyűlés az eredeti szöveget nem fogadná el, akkor fogom feltenni a kérdést Létay Ernő és azután Dénes István kéuviselő ur indítványára, minthogy a két indítvány egymással ellentétben nincs. Kérdem tehát a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e a 2. § 5. pontját eredeti szövegezésében, szemben Létay Ernő és Dénes István képviselő urak módosításával elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Az eredeti szöveg fogadtatván el, Létay Ernő és Dénes István képviselő urak indítványai elesnek. Most felteszem a kérdést a minister ur és az előadó ur által előterjesztett két módosiiásra. Kérdem a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e a minister ur és az előadó ur indítványát elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) A nemzetgyűlés az indítványt elfogadja. Minthogy Gaal Gaston képviselő ur egy uj 6. pontot kíván javaslatba hozni, a képviselő, urat illeti a szó. Gaal Gaston: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Volt szerencsém már az általános vita során jelezni azt az álláspontomat, hogy az eredeti törvény végrehajtásánál szerény véleményem szeévi január hó 31-én, csütörtökön. rint bizonyos olyan anomáliák fejlődtek ki, amelyeket a novellának ki kellene küszöbölnie, amelyeknek kiküszöböléséről azonban a novella végtelen sajnálatomra nem gondoskodik. Azoknak a javaslatoknak a megindokolására, amelyeket ebben az irányban a t. Nemzetgyűlésnek tenni kívánok, legyen szabad mindenekelőtt emlékükbe idéznem magának az alaptörvénynek 2. %-k\. Ez a szakasz a következőképen szól (olvassa): »A föld helyesebb megoszlása közérdek lévén, egyéni jogcímen senkinek sincs követelési joga arra, hogy neki földet juttassanak. Amenynyiben azonban a törvény célja megengedi, és evégből elegendő terület is áll rendelkezésre, a föld az arra érdemeseknek lehetőleg a következő sorrendben és nagyságban juttatandó.« Itt azután a törvény 2. §-a felsorolja hét pontban azokat, akik a törvény szelleme értelmében földhöz juttathatók. Annak idején, amikor mi ezt a törvényt hoztuk, s amikor magam is intenzive résztvettem a tárgyalásokban, mindnyájunknak intenciója természetesen csak az lehetett, hogy a törvényben előirt sorrend a legszigorúbban betartassák. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Azzal ugyanis tisztában voltunk, hogy annyi föld, sajnos, nem áll az országban rendelkezésre, amennyi az összes igényeknek olyan mértékű kielégítésére elegendő legyen, hogy mindenki megelégedetten távozhassák egy ilyen tárgyalásról. Ha pedig ennek tudatában voltunk — aminthogy voltunk —, akkor tisztában kellett lennünk azzal is, hogy azt a bizonyos sorrendet tartsuk be az igénylők között és a sorrendben előbblévőket elégitsük először ki és a sorrendben később következő kategóriákra csak azután térjünk át, amikor az első — hogy ugy fejezzem ki magamat ~ lövészárokba helyezettek már ki vannak elégítve. A törvény intenciója az volt, hogy elsősorban szociális szükségletet elégítsen ki, (Ugy van a baloldalon.) hogy az első pontban felsorolt, teljesen földnélküli hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és felnőtt hadiárváknak házhelyet és . olyan kis földecskét biztosítson, amelyen legalább a háztartásukhoz szükséges mindennapi kertbelieket megtermelhessék. A 2. pontba soroztuk azokat az ellátandókat, akik teljes életükben mezőgazdasággal foglalkoztak, mezőgazdasági munkások vagy cselédek voltak, szóval egész exiszteneiájukkal a földhöz vannak hozzánőve, saját hibájukon kivül azonban idáig földtulajdonhoz nem juthattak. A 3. pontba soroztuk aztán azokat a kisgazdákat és törpebirtokosokat, akik eddig is sajátlukon gazdálkodtak ugyan, de földjük kiegészítése nemzeti és gazdasági közérdeket jelent. A súlypont erre a három kategóriára van helyezve. Amik ezután következnek, inkább már csak olyan utóbb jelentkező kívánságok voltak, így kerültek bele a 4. pontba a földnélküli közszolgálati alkalmazottak, továbbá a földnélküli kisiparosok, illetőleg ipari munkások családonkint. A törvény azonban ezt meglehetősen meg is szorította, akkóp, hogy ezeknek maximaliter egy holdat engedélyez. Azután jöttek az önhibájukon kivül végkielégítéssel és nyugdíjjal ellátott földnélküli közszolgálati alkalmazottak és hivatásos katonák, s végül jöttek a községek, közbirtokosságok, társulatok stb. Nem akarom ezeket most újból felsorolni. Én arra helyezem a súlyt, hogy a nemzetgyűlés a törvény megalkotásakor bizonyos sorrendet kivánt betartani, s ennek betartását imperative vette be a második szakaszba. Ezzel szemben egy gyakorlat fejlődött ki, amely ezt a sorrendet egyáltalában nem tartja meg. Kifejlődött egy gyakorlat, amely szerinte anélkül, hogy az előző kategóriák megfelelő mértékig, a törvényben előirt mórtékig kielégíttettek volna, alakíttattak egyes vidékeken középbirtokok