Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

 nemzetgyűlés 220. ülése 1.924. évi január hó 10-éti, csütörtököt). 93 az amnesztia kérdését, az ellenforradalom felszámolásának a kérdését. Méltóztassanak megengedni, hogy egészen egyenesen tegyem fel a kérdést a kormányhoz: meddig akarja még folytatni ezt az üldöztetési politikát, amelyet eddig folytatott! Ötödik karácsony múlt el, az ötödik tél, és azok az állítólagos bűnösök vagy részesek még mindig börtönökben és internáló táborokban rothadnak. T. Nemzetgyűlés S Máshol is voltak forradalmak, máshol is voltak ellenforradalmak, máshol is voltak — nem ilyen arányban ugyan — de megtorló intézkedések. Csak néhányat fogok egészen röviden felsorolni. Finnországban bolsevizmus volt; a bolsevizmust a bevonuló német hadsereg verte le, ugy mint itt a románok. (Halljuk! Halljuk!) A finn nemzet nem vette át a megszálló német csapatok módszereit. Amikor a német csapatok kivonultak, Finnországban belbéke lett. Ki engedték a bezártakat, megszüntették az üldöztetést s ma Finnország a komoly konszolidáció állapotában van épen ennek a megértésnek következtében, Bajorországban bolsevizmus volt; csak néhány hétig tartottak az utóhatásai. Bulgária egy hónapra a paraszt- és bolseviki felkelés után általános amnesztiát hirdetett és igy tovább. Minden ország igyekszik az ellenforradalmat likvidálni, maga a fascizmus is Olaszországban, Törökországban, Görögországban, Ausztriában és Németországban nem is üldözték ilyen cselekményekért az embereket. Pedig ha valamelyik országnak, valamelyik népnek van oka szakítani ezzel a rendszerrel, ugy ez az ország, Magyarország. Magyarországon már történt hasonló eset. Szomorú történelmi példa tanit és oktat bennünket arra, hogy ezt a politikát, ezt az üldöztetést ne folytassuk. 1514-re gondolok, a Dózsa-féle felkelés idejére, amelyről nem én fogom elmondani a véleményemet, hanem beszéltetek magam helyett olyanokat, akiket önök is el fognak fogadni tanuknak. Meg fogjuk állapítani és meg fogják önök is állapithatni, hogy Trianon, amely felett sirnak és sirunk, Temesvár utcáinak vértócsáiban termett ki 1514-ben. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Derültség jobbfelöl.) Méltóztassanak ezen mosolyogni és nevetni, de csak egy negyedóráig fog nevetni Szomjas képviselő ur, mert egy negyedóra múlva nem fog ezen nevetni. (Szomjas Gusztáv: Akkor ebédelni fogok.) A Dózsa-féle forradalom okairól nem beszélek. Megmondja ezt báró Eötvös József »Magyarország 1514-ben« című munkájában, a 427. oldalon. Csak egypár sort fogok felolvasni. Ezt mondja báró Eötvös József — itt Mészáros Lőrinc katholikus papot beszélteti, aki munkatársa és vezértársa volt Dózsának, — (olvassa): »Vannak a népek életében pillanatok, midőn egy szó látszólag csudákat mivel; ha az érzelem, mely ezrekben élt, egy által kimondatik, ha a fájdalom közben, melyet százados elnyomás a nép keblében felgyújtott, szomorú panasz helyett valaki végre a szabadság vagy boszu nagy szavát monda ki: a gyenge hang teremtő szózattá válik. Mint az első napsugár, melynek érintése alatt az egész vidék uj világitásban tűnik fel; mint szikra sokáig felgyújtott gyúanyag közé érve: mint a vész első csapásai, melyek a tengert megingaták: ugy világit, ugy gyújt, ugy ráz fel egy szó egész nemzeteket. A gyülölségnek rég megérett gyümölcsei a látszólag gyenge érintés alatt lehullanak s mit a könnyű esti szél magával elragad, minek anyagi hatása száz lépésre alig terjed, a kis emberi szózat magokat hint el, miknek gyökereit századok nem fogják kiirtani. Ez történt e pillanatban is. Az urak elnyomása nemcsak tűrhetetlenné vált. de - mi többnyire sokkal később történik — annak is tartatott. Egyes ellenállások, egyes urak birtokára vagy néha egész megyékre^ terjedő lázadások, az uri munkának itt-oït erőszakos megtagadása, már rég figyelmeztette az urakat a szellemre, mely a nép között uralkodni kezd s pár évvel ezelőtt a törököknek üzenendő had ellen az használtatott főokul, hogy azon esetre, ha a nemesség a hadban résztvevén, földjeitől eltávoznék, a jobbágyok könnyen fellázadhatnának.« Tovább — kihagyással — ezt mondja (olvassa): »Sokáig tűrtünk, sokáig szenvedtünk panasz nélkül minden elnyomást — folytatá Lőrincz éghez emelve jobbját — s tanúul hivom fel az eget, hogy most sem mi vontuk ki a fegyvert először hüvelyéből. Amit teszünk, irtóztató kénytelenség. Ha a török ellen indulunk s ellenségeinket bántatlanul hagyjuk, akkor mig mi vérünket a haza s a kereszténység javáért áldozzuk: meg fogják támadni házaitokat, a gyenge nő s _ ártatlan gyermek nem lesznek biztosak boszujok előtt, sőt talán a keresztyén név elleneivel lépnek frigybe^ s a törökkel együtt támadnak meg. hogy azon férfiak közül, kik parancsaikat megszegni merészelik, senkise maradjon a földön. Nem mi kezdtük a harcot, de ne féljetek, hogy mivel elleneitek hatalmasaknak látszanak, a kocka majd ellenünk fordul. Erősek ők, igen; de keményebbek-e csontjaik a tölgynél, melyet az erdőben fejszéitekkel annyiszor kivágtatok! Jó élethez szokott testeik éhséget és szomjat s az idő változásait elbirják-e ugy mint ti, s izmos karjaitok nem szoktak-e a kaszához stb.« Erre a tömeg azt felelte (olvassa): »Kiirtjuk őket.« Ez volt a feltevés oka és én egy árva szót sem fogok kommentár gyanánt hozzátenni. Mészáros Lőrincz katholikus pap, Dózsa társa állapítja ezt meg báró Eötvös József interpretálásában. Annyit jegyzek meg csupán, hogy akkor, | 1514-ben nem voltak zsidók olyan értelemben, | mint ahogy itt gyanusitják őket forradalomban való részvétellel, nem voltak szocialisták, nem volt Conti-utca, nem volt Népszava, nem volt bolsevizmus, nem volt semmi abból, amit önök most bűnbakul állitanak oda, csak egy dolog volt: ok volt arra, hogy a nép ne tűrje helyzetét. Bekövetkezett az okozat. Hogy milyenek voltak az állapotok akkor, erre vonatkozólag szólaltassuk meg most magát báró Eötvös Józsefet, aki leirja, hogy mi történt a forradalom leveretése után, ugyanennek a műnek második kötetében a 344-ik oldalon. Azt mondja (olvassa): »Majdnem két hét múlt, mióta a keresztesek legyőzetvén, Zápolya seregeivel Temesváron tanyázott. Ez egész idő alatt a kegyetlenségnek minden neme kimerittetett a legyőzöttek ellen. A hóhérok kifáradtak a kínzásban s halálos büntetésekben, melyek Temesvár piacait naponként vérrel boriták; a nézőkben, kik eleinte a vesztőhelyeket körülállták, eltompult a bosszúvágy s a hóhérok áldozataikkal csaknem magukra hagyva, játsszák el borzasztó szerepeiket. A városban általános rémülés uralkodott. Ki a keresztesekkel legkisebb összeköttetésben volt, kiről ez csak gyanittatott, biró elébe állittatott s egy megbántott cselédnek vagy ellenségnek puszta vádja elég volt vesztére. Hol bűnjelek hiányoztak, a kinpadon kiragadott vallomás megszerzé a kivánt bizonyságot, s a polgárok érezni kezdek, hogy Dózsának ellentállva, csak még kegyetlenebb ellenség kezébe kerültek. — Felvilágosodott korunk, mely az anyagi érdekek kultuszát csaknem vallásává emelé, s miután attól, mit múlt századok szentnek tártának, megvetéssel fordult el, legalább a birtok szentségéhez ragaszkodik, na-