Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
 nemzetgyűlés 220. ülése 1924. akkor lehet sorát keríteni annak, hogy a tropikus vidék állatjairól is gondoskodjunk erdei üdülőtelepek utján és milliárdokért vásároljunk apaméneket. T. Nemzetgyűlési Méltóztatik látni, hogy tárgyilagos vagyok, tényeket sorolok fel. A helyzet valóban az, hogy nem találtam egész állami és társadalmi életünkben egyetlen egy olyan részecskét sem, amelyre lefokozott igények mellett is nyugodt lélekkel azt mondhatnám, hogy: nahát itt semmi kifogásolni való nincs. Még egy kérdést kell felvetnem. Mint egyszerű plebejusnak szabad legyen megkérdeznem — és erre választ várok nemcsak én, hanem sok millió plebejusa ennek az országnak, — vállalja valaki az aufklerista szerepét, amikor felvetem a kérdést: tulajdonképen mi is van eb*ben az országban. Háború van-e, forradalom van-e, avagy ellenforradalom van? Háború az nincsen. A háborút tudtommal befejezték, békét kötöttek. (Berki Gyula: Mindenből van egy kevés!) A békét aláirtak, ratifikálták, ezzel a háború megszűnt. Legalább mi, plebejusok, igy tudjuk. De, t. Nemzetgyűlés, mégis háborúnak kell lennie, mert ma is itt van a háborús törvény, itt van a háborús kivételes hatalom, itt van a háborús nyomorúság és itt van — hogy egyebet ne említsek — cenzúra, melyről a ministerelnök ur félesztendővel ezelőtt bejelentette, hogy megszűnt. Itt van egy ujkeletü levél, amelyet azzal a szokásos megjegyzéssel tört fel valaki: »Az 1912 : LXIIL te. alapján felibontatott.« Ez is azt bizonyítja tehát, hogy érvényben van a háborús törvény. A kormány bölcsen megtartotta magának a háborúból azt, ami neki kedves. Megtartotta magának a kivételes hatalmat, a nép számára pedig az elnyomatást és a nyomorúságot. Mindezek a dolgok, ha nincs háború, megszüntetendők. Semmi létjogosultsága nincs annak, hogy a háború elmultával továbra is megmaradjanak. A múlt hónapban láttam egy Ítéletet. amelyben egy tavaly, 1928 augusztusában történt esetben — a napra már nem emlékszem, — a biró ugy ítélt, hogy ekkor és ekkor, tehát háború idején. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem tudom annak a bírónak lelkiállapotát elképzelni, mikor neki ilyen vastag,, durva hazugságot kellett leírnia és ilyen durva, vastag hazugság alapján kellett kényszerűségből ítéletet hoznia. Avagy talán forradalom van? — Nincs forradalom, mert a forradalmat leverték és vérbe fojtották. De ismét megtartották a forradalomból mindazt, ami a kormányzatnak kedves. Megtartottták a trónfosztást, ami a legjellegzetesebb vívmánya volt, — ha annak lehet tekinteni -— de mondhatjuk inkább eredménye volt, hogy ne bántsam senkinek érzékenységét. Azonkívül megtartották az urak az öszszes címeket és rangokat, amiket a forradalom alatt szereztek. (Renczes János: Az elvtárs címet is?) Megtartották a nyugdíjat, s egyetlen urat nem ismerek, aki akár arról a címről, akár arról a rangról vagy nyugdíjról lemondott volna, amit a forradalom alatt kapott. (Berki Gyula: Leszámítva azokat, akiktől elvették!) Tehát voltak mégis jó oldalai is a forradalomnak, amelyeket helyesnek láttak megtartani, amelyeket körömszakadtáig védelmeznek. Ami a forradalomban hátrányos, ami a népet sújtja, szintén érvényben hagyták évi január hó 10-én, csütörtökön. Öí ugyanakkor, amikor a rájuk nézve előnyös intézkedéseket megszüntették. így például a szabadságjogokat nem tartották meg s eltiportak minden egyebet is, ami kedves és jó volt a munkásoknak. (Berki Gyula: A szabadságjogokat már Kun Béla alatt eltiporták!) Avagy talán ellenforradalon van ? Az sincs, mert váltig tagadják. Ugy mondják, hogy aranyközéput és konszolidáció van. És mégis itt van az ellenforradalom minden sötét, borzalmas intézményével, a maga teljes egészében, teljes felkészültségében. (Berki Gyula: Ezt már a képviselő ur sem hiszi! Hogy a maga teljes felkészültségében itt volna, ezt nem hiheti, mert nincs itt! — Csontos Imre: Ennyi demagógiát még nem mondott itt egyetlen ember sem! — Farkas István: Hát a brigádok micsodák? —Zaj. — Elnök csenget. — Peidl Gyula: Nehéz volna a változásokat beigazolni! — Esztergályos János: Lásd az ártatlan Piroskát! Rothenstein Mór: Héjjast beinvitálták, hogy legyen szives megjelenni a rendőrségen! — Berki Gyula: Semmi közünk Héjjas Ivánhoz! — Zaj.) Elnök csenget: Csendet kérek. (Farkas István: Nemzeti hősük! Az az egyik király! Nagy zaj jobbfelöl.) Farkas István képviselő urat kérem a közbeszólásoktól tartózkodni. Propper Sándor : Állítom, fenntartom és bizonyítani vagyok hajlandó, hogy az ellenforradalom a maga teljességében terpeszkedik itt. Kétségtelenül van egy kis változás, ebben igaza van Berki képviselő xírnak. De méltóztassék tudomásul venni, hogy ehhez a változáshoz nem volt feltétlenül szükséges keresztény-keresztyén kisgazda-, földmives- és polgári pártot csinálni ; ezt a változást elő tudta volna idézni Prenk Bid Doda, vagy Hadzsi Loja is, mert miként egy ember, ugy egy társadalom sem élhet állandóan és örökösen ideglázban. Van egy természetes visszafejlődés, és ez csakugyan jelentkezett és itt van, (Berki Gyula: Kormányzati intézkedések is jelentkeztek.) — ez megvan de ez nem jelenti azt, hogy az ellenforradalom elmúlt, hanem azt jelenti, hogy a társadalom a maga szükségességéből, a maga erejéből valamennyire önmagától visszafejlesztette ezt a borzalmat, amelyet az első uapok hoztak. Ma már tényleg nincsenek tömeggyilkosságok, csak elvétve fordulnak elő. (Farkas István: Hát Csongrád micsoda ?) Vagy intézményes konszolidáció-e az, ha a bombák robbanóereje csökkent és ma már nem kilenc halottat követel, hanem kettőt? (Berki Gyula: Viccnek jó!) Különben benn van az ellenforradalom szelleme a bürokráciában és az egész állami igazgatás apparátusában. (Berki Gyula: De a ministerelnök azt is állandóan fésüli. A leépítés nem olyan egyszerű!) Azt látni kell. Szívesen elismerném, csak itt volna. Tessék eredményt produkálni, én szívesen nyugtázni fogom nyilvánosan. (Berki Gyula: Vannak ellenforradalmi exponensek, akiket már kifésültek a vezető pozíciókból.) Azonban az a fésű valószínűleg foghíjjas volt, mert nagyon sokat otthagyott, mert — ismétlem — ma már nemcsak szabad csapatok garázdálkodnak a kormány fenhatósága, vagy legalább is tűrése mellett, (Berki Gyula: Ilyent ne mondjon a képviselő ur!) hanem bent vannak ezek az állami igazgatás gépezetében, amiről majd beszélgetni fogunk. (Vanczák János: Kérdezzék meg Klebelsberget, meg fogja mondani. Három ember ellen kell fegyelmit indítania!) így értünk el ehhez a mostani indemnitási vitához, amelyet szintén Harmonieduselei előzött meg. A kormány megint csendet, lábujjhegyen való járkálást kért az ellenzéktől, de melyet az ellenzék legnagyobb sajnálatára nem volt képes prezentálni. Az a szomorú tapasztalata volt ugyanis