Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

84 A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. dig mint jelszó lehet eleven, mint pártpolitikai program lehet aktuális, de mint tény és mint valóság- nem jöhet létre. Beszélt a képviselő ur a baloldali és jobb­oldali kilengésekről. A baloldali kilengések fe­jezetében emiitette az októbrizmust és a kom­munizmust. Az októbrizmusról elitélő szavai voltak: tiltakozott az ellen, hogy az októbriz­mus .azonosítja imagát a liberalizmussal. (Berki Gyula: Helyes!) Nem akarok arra vál­lalkozni, hogy én itt most az októbrizmust megvédelmezzem, csak utalok arra, hogy Lu­kács képviselő ur, akinek, ugy tudom, vannak vonatkozásai a történelemirással és a történe­lemfilozófiával, tudni fogja, hogy egyének kor­szakokat nem hoznak és nem hozhatnak létre. Társadalmi és gazdasági energiák azok, ame­lyek közreműködnek, amelyeknek az egyének csak kifejezői. Az októbrizmus olyan, amilyen­nek magyarázzuk. Ha politikai szempontból magyarázzuk, az ellenkező póluson állva, ta­lálhatunk benne hibákat; ha mint tényt, mint a történelem eseményeinek következményét magyarázzuk, akkor meg kell róla állapita­nunk, hogy semmi más nem volt, mint a tör­ténelem ismétlődése a történelem egy szaká­nak megszokott szabályszerű lefolyása és le­bonyolítása. Teljesen mellékes, hogy személy szerint kik állottak az élén. Annyi bizonyos, hogy nagy összeomlás volt, elvesztettük a há­borút, amit, ha pontosan emlékszem, 1918 ok­tóber 17-én gróf Tisza István, Magyarország azidőszerint volt ministerelnöke, itt, ebben a teremben jelentett be, amire Konrád az emlék­irataiban azt mondja, hogy a háború folya­mán ez volt a legszerencsétlenebb államférfiúi kijelentés. Mert ez azt jelentette, hogy ennek a kijelentésnek alapján a hadsereg felbomlott és harcképtelenné vált. Természetes, hogy ilyen viszonyok és kö­rülmények között kellett valaminek jönnie, valami másnak, mint ami azelőtt volt. így volt ez a világtörténelem folyamán minden hasonló esetben. Az októbrizmus megváltoz­tatta azt a rendszert, amely előidézte a sze­rencsétlenséget és más intézményeket igyeke­zett életrehivni, mint amilyen intézmények a szerencsétlenség^ előtt fennállottak. Választó­jog, közszabadságok kihirdetése és szociál­politikai intézkedések megtétele voltak azok, amiket én az októbrizmusbaii látok. És ha ezt látom 'benne, akkor azt kell mondanom, hogy más megoldás Magyarország számára nincs is, mint r az októbrizmus. vagyis a demokrácia irányában való eltolódás, szociálpolitikai gon­doskodás, magas kultúra, amit Lukács kép­viselő ur is szükségesnek tart. (Szomjas Gusz­táv: Ezt jól megcsinálta október!) A feltáma­dásnak egyetlen módja ez, én ugy látom. (Kuna P. András: Végcél a kommunizmus!) Lehet, hogy ebben a pillanatban a politikai ellenfelek vagy a politikai ellenségek máskén látják a kérdést, ez azonban nem lehet döntő. Éppen annyira nem lehet döntő, mint ahogy én sem arrogálom magamnak, hogy ezt a fel­fogást döntőnek ismerjék el. Végső eredmény­ben a kiforrott szükségszerűségek fognak dön­teni, s naeron okos és célszerű dolog volna, hogy ez a döntés minél simábban, minél keve­sebb áldozatokkal jöhetne létre. Beszélt Lukács képviselő ur a kommuniz­musról és abban foglalta össze idevonatkozó álláspontját, hogy a kommunizmus Magyar­országon többé fel nem éledhet. Azt a remé­nyét is kifejezte, hogy a szociáldemokrácia évi január hó 10-én, csütörtökön. sem fogja többé a kommunizmust életre segí­teni. (Mozgás jobb felől.) Tisztelt Nemzetgyűlés és tisztelt képviselő ur, a tétel helyes, hogy tudniillik Magyarorszá­gon többé az az uralom, amely a kommuniz­mus jelszava alatt. 1919 március 21-étől augusz­tus 1-éig uralkodott, ne jöjjön vissza. Ennek azonban megint csak egy módszere van. Mél­tóztatik tudni, hogy ennek az ön részéről bal­oldali kilengésnek nevezett valaminek egyet­len orvossága van, ez az egyetlen orvosság pedig a demokrácia. (Ugy van! a szélsőbalol­dalon.) Ha a nemzetgyűlés, ha a többségi párt, ha a kormány ezzel a gondolattal meg tudna barátkozni, ha a kormány messzebbre látna a falu tornyánál, ha a kormány látná azt az át­alakulást, amely a világtörténelemben végbe­megy, amely egy uj történelmi korszak meg­nyaltál jelenti, mondom, ha mindezt látná, mindezzel számolna és annak konzekvenciáit bölcsen levonná, akkor mondanom sem kel­lene, hogy Magyarországon a kommunizmus, a bolsevizmus — én az eredeti idézést haszná­lom — többé életre nem fog kelni. Hogy a szociáldemokrácia nem fogja-e tá­mogatni, erre vonatkozólag azt jegyzem meg, hogy eddig sem támogatta. (Kuna P. András: Dehogy nem! Végcél volt! — Peidl Gyula: Honnan tudja, Kuna bácsi! — Rothenstein Mór: A parasztok is támogatták!) Ezt is ismé­telten kell kijelentenem és bár nem szeretek ismételni, azonban mégis ismételnem kell, hogy a szociáldemokrata párt a bolsevizmust eddig sem támogatta. Tessék elővenni a Nép­szavának, a szociáldemokrata párt hivatalos közlönyének ama számait, amelyekben a párt kemény, éles harcban állott a bolsevistákkal ugyanakkor, amikor polgári részről ugyanez nem történt meg. De amint előbb mondottam, a történelem utjai kiszámithatlanok, illetve kiszámítani csakis a kiérett szükségszerűségek alapján le­hetséges. Ez nem volt feltartóztatható, ez be­következett. Mint következmény, mint okozat nem maradhatott el. És hogy a munkások is benne voltak, — némelyek aktive, némelyek passzive, — ezen ne méltóztassanak csodál­kozni akkor, amikor tulaj donképen az egész ország benne volt. (Szijj Bálint: Minek eresz­tették ki Kun Bélát? — Vanezák János: Miért nem fogták le? — Zaj.) Könnyű volt utólag bátor legénynek lenni, (Zaj a jobboldalon.) könnyű volt okosnak lenni; de én tudom, hogy akkor, amikor itt volt a veszedelem, akkor ez a bátorság hiányzott, (Kuna P. András: De­hogy hiányzott! — Szijj Bálint: A fegyver az önök kezében volt!), akkor nem volt, aki szembeszálljon vele és akkor, amikor . . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Propper Sándor:... az urak itt rendre ál­lanak fel egymásután és mulatnak be igazoló okmányokat a bolsevizmus összeomlása utáni időkből, hogy ők csak azért voltak ott, mert az ő hazafias aggodalmaik azt parancsolták, (Kuna P. András: Ellensúlyozás végett! — Meskó Zoltán: Elég baj volt, hogy ott voltak! Mások a börtönben ellensúlyozták ugyanezt!) én ezt nem vagyok hajlandó akceptálni. Az ilven igazolványokat tessék Összeszedni és tes­sék tűzrevetni. ' (Meskó Zoltán: A társadalom gyáva volt, ezt le kell szegeznünk, ez igy van, ezt nem lehet letagadni. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Propper Sándor: Az ilyen igazolványok értéke egyenlő a nullával! Akkor az volt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom