Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

"80 A nemzetgyűlés 220, ülése 1924. évi január hó 10-én, esni úriakon. párhuzamosan kell történnie, mert magúban a belső konszolidáció nem mutathatja fel a kellő eredményt, ha nincs párosulva a megfelelő külföldi propagandával, viszont a külföldi propaganda egymagában nem elégséges, ha hiányzik itthon a konszolidáció, (Ugy van! Ugy van! jobhfelöl.) Ha pedig a konszolidáció terén való feladatainkat tekintem, ugy azokat inkább esy negativ formulában tudnám összefoglalni, tudniillik abban, hogy meg kell akadályozni, teljes energiával véget kell vetni minden további szélsőséges kilengésnek, (Ugy van! Ugy van jobbfelől) történjék az jobbról, történjék az balról, véget kell vetni azoknak a szélsőségből szélsőségbe eséseknek, amelyek az utolsó évek történetét oly hátrányosan jellemzik. Ha kilengésekről szóiok, akkor röviden meg kell emlékeznem mind a két fajta kilengésről. (Ugy van! Ügy van! jobbfelől.) Köviüen érinteni fogom tehát egyfelől a baloldali kilengéseket, azután át fogok térni a jobboldali kilengésekre, amelyekről szólva azután önkénytelenül is a fajvédelmi mozgalmakról is szót kell tennem. Hogy ha a baloldali kilengéseket vizsgálom, akkor egyfelől az októbrizmusról, másfelől nagyon röviden a kommunizmusról kell megemlékeznem. (Szomjas Gusztáv: Az volt a szülőanyja mindegyiknek!) Az októ brizm us, amely elválaszthatatlan Károlyi Mihály gyűlölt nevétől, jelenti azt a szélső radikalizmust, amely semmi tekintettel sincs a nemzeti érzületre és a nemzeti hagyományokra. Ennek a nemzetietlen politikának a kártevései sokkal ismertebbek mindannyiunk előtt, semhogy külön is tiltakoznom kellene az októbrizmusnak bármely formában való ujabb felelevenedése ellen. Amit azonban különösen szükségesnek tartok az októbrizmussal szemben megjegyezni, az, tiltakozás az ellen, hogy az októbrizmus a iberalizmus jelszavát a maga részére lefoglalja. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A liberalizmus egyike azoknak a fogalmaknak, azoknak a jelszavaknak, amelyekkel az ujabb időben sok visszaélés történik. Visszaélés az is, ha az oktróbisták maguknak akarják lefoglalni ezt a gondolatot, ezt a jelszót (Szomjas Gusztáv: Csak cégérül használják ki!), de visszaélés az is, ha ellenkező oldalon mindenkorra teljes anatémával akarják sújtani a liberalizmust. Elérkezett immár annak az ideje, hogy végre valahára helyreállítsuk a liberalizmus igazi értelmét, és megtisztítsuk azt azoktól a magyarázatoktól, amelyek teljesen ellenkeznek a liberalizmus lényegével, és amelyek az idők folyamán hozzátapadtak. Én a liberalizmus alatt azt értem, hogy minden nemzeti erő szabadon érvényesülhessen. (Helyeslés a jobboldalon.) A liberalizmus gyönyörű hajtásokat produkált az emberi fejlődés történetében. A nagy szabadságjogok, a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a sajtó szabadsága, a jogegyenlőség, a közteherviselés megannyi dicső vivmánya a liberalizmusnak. (Szomjas Gusztáv: Csak ne éljenek vele vissza! — Ugrón Gábor: Szeretnek róla megfeledkezni!) Azokat a túlhajtásokat, melyeket a szélső radikalizmus a liberalizmus nevében követett el, nem szabad a liberalizmus számlájára irni. (Ugrón Gábor: Sem a liberalizmus kinövéseit !) Igaz* hogy a liberalizmus különböző korrektivumokra szorul, de kérdem, van-e emberi irányzat, van-e emberi intézmény, mely ne szorulna korrektivumra? (Rothenstein Mór: Mindennek megvannak a mag^a kinövései!) A parlamentarizmus is bizonyára nagyon reászorul bizonyos korrektivumokra, de ebből ugyebár nem vonhatjuk le azt a Konzekvenciát, nogy tehát a parlamentarizmust el kell törölni. Amint keressük a parlamentarizmus megjavításának módját, ugyanígy keli eljárnunk a liberalizmussal is. i\em szabad megdagadnunk a liberalizmus nagy érdemeit és azért, mert a iiberalizniusnaií hiányai is vannak, azért, mert a liberalizmus korrektivumokra szorul, meg nem kell azt eltemetnünk és megátkoznunk (Ugrón Gábor: Nem- is lehet!), hanem orvosolnunk kell a hiányokat. Az orvoslás módja pedig az, ha a liberalizmusba belevisszük egyíelői a konzervatív, másfelől a szocialista gondolatot. (Ugy van! Ügy van! — Kothenstein Mór: Helyes, űe nem csinálják meg!) A liberalizmus ugyanis az erők szabad érvényesülését jelentvén, egyfelől azzal a hátránnyal szokott járni, hogy nem egyszer kiforratlan újításoknak válik Kritika nélkül a szülőanyjává, másíelől pedig — s ez a második hátrány, mely a liberalizmussal együttjár — a liberalizmus könnyen a gyengébb elnyomására vezethet, mert a gyenge egymagában nem tud a szabad versenyben megállni. Egyfelől tehát a. legnagyobb konzerváló erőnek, a nemzeti gondolatnak a fékjével kell ellátni a liberalizmus szekerét (Ugy van! Ugy van a jobboldalon.), másfelől pedig a gyenge erőknek a szövetkezés révén való tömörítése által bele kell vinni a szociális gondolatot, minek következtében a gyengék összessége egyenhatályuvá válik az erősekkel a szabad versenyben és igy a gyöngék meg lesznek óva az elnyomástól Az ekkép revideált liberalizmus ma is tündöklő fáklya, mely messze bevilágítja az emberiség haladásának útjait. Az ekképen értelmezett liberalizmus hívének ma is büszkén vallom magamat (Élénk helyeslés.) és nem imponál nekem azoknak az álszenteskedése, akik noha a haladás híveinek mondják magukat, mégis keresztet vetnek a liberalizmus nevének puszta hallatára, mintha ördögöt akarnának űzni. De épen azért, mert ennyire értékelem a liberalizmust és a liberális gondolatot, tiltakozom az októbristák ama törekvése ellen, hogy viselt dolgaikat a liberalizmus köpenyegébe igyekeznek bujtatni és magukat a liberalizmus apostolainak adva ki, a liberalizmus cégére alatt kivannak újból érvényesülni. Vigyázzunk, ne adjunk hitelt az októbristák Jákob-hangjának, mert kezük az Ézsau szőrös keze. A baloldali kilengéseknek legszélső kicsuesosodását a kommunista uralom alatt szenvedtük végig. Abban a, rövidsége dacára, gyászos időszakban, amidőn meginogtak azok az erős tartóoszlopok, amelyeken mai egész egyéni, családi, társadalmi és nemzeti berendezkedésünk nyugszik, amidőn a haza, a vallás, a család és a magántulajdon gondolatát és intézményét akarták lerombolni szentségtörő kezek. A kommunizmus iszonyatai sokkal inkább bevésődtek mindannyiunk lelkébe, semhogy szó lehetne arról, hogy a kommunizmust bármikor, bármily formában újra életre kelni engedhetnők. A kommunizmus többé nem kelhet életre ebben a hazában, mert bármily élesztési kísérlet egyfelől zárt sorokban találná magával szemben az egész polgári r társadalmat, másfelől felelőssége érzetében és a multakból okulva, a józan szociáldemokrácia sem nyújtana többé segédkezet a kommunizmusnak. (Vanezák János: Halandó emberek vagyunk! — Perlaki György: Nem bizonyítják!) Engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy most