Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

^2 A nemzetgyűlés 219. ülése 1924. évi január hó 9-én, szerdán. érvényesnek ismerik-e el, vagy pedig megsemmisítik. Már most, ha engem tényleg kineveztek volna és kaptam volna kinevezést a Károlyi-kormánytól, akkor világos, hogy revizió alá kellett volna vonni akár az egyetemnek, akár a kultuszministeriumnak azt a kinevezést, azonban ilyen revizió, bár a reviziók megtörténtek, ezen a ponton nem. történt. Ez maga is bizonyítja tehát, hogy ez az állítás valóban nem felel meg a valóságnak. Ugy látom azonban, hogy a kérdésben nem is ez a momentum a fontos. Ezekben a támadásokban, amelyekben nekem részem volt, az illető urak részéről nem az a fontos. A fontos kérdés az, amit különböző hangszereléssel és különböző szinek felhasználásával lehetőleg ki is muzsikáltak és ki is rajzoltak a t. Nemzetgyűlés előtt, az a momentum, hogy én a Károlyi-kormány, illetve a Károlyi-féle forradalomban tevékeny részt vetmet, hogy azoknak a kormányoknak önként felajánlkozó támogatója voltam, vagy lettem volna és nem tudom minő érdemeket szereztem ily módon tudatosan és ezzel a céllal. Nem tartom elfogadható módszernek azt, hogy múltban történt eseményeket retrospektive próbáljon valaki ugy elbirálni, hogy a jelen mentalitását viszi át a múltba és a jelennek mintegy a hátterében próbálja a mnlt eseményeit magyarázni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az egész vonalon ! — Propper Sándor: Az egész vonalon igy kezelik! Mindenkivel szemben igy tessék kezelni!) Azonban én itt nem történelemfilozófiai fejtegetéseket kivánok a t. Ház figyelme elé terjeszteni, hanem egyszerűen rámutatok arra, hogy mi történt tulajdonképen velem, értem velünk kapcsolatban 1918-ban a forradalom után. Az a forradalom tökéletesen szét zavarta az állami kapcsolatokat, megzavarta, megbénította, elbóditotta a magyar társadalmat, és mi, akik néhányan itt álltunk Budapesten, ebben az óriási káoszban — itt hivatkozhatom olyan férfiakra, akik itt vannak ebben a teremben, illetve tagjai ennek a nemzetgyűlésnek, — akikkel régi keresztény politikát próbáltunk mi csinálni ebben az országban két évtizeden keresztül, itt maradtunk, aggódva ami egyházunk, ami kereszténységünk, hazánk érdekeiért és azokat védve. Meglehetősen elhagyatva álltunk itt, mert hiszen azok a hatalmasok, akik talán kellett volna, hogy kilépjenek ezeknek az érdekelteknek védelmére, félre voltak tolva, le voltak szerelve, az államhatalom kikapcsolta őket. A mi püspökeink —- hogy épen a katholikus érdekekről beszéljek — szintén teljesen le voltak szerelve, tele súlyos aggodalommal ült mindegyik a maga püspöki székében (Propper Sándor: De mégis felesküdtek a Nemzeti Tanácsnak! — Felkiáltások jobbfelől: Kényszerítve!) és itt maradtunk egynehányan oly férfiak, mint Túri Béla, aki a múlt nemzetgyűlésnek tagja volt, mint boldogult Giesswein Sándor, Ernszt Sándor, Huszár Károly, Zboray Miklós, Rakovszky István és szerény magam is. Mi a forradalmi kormányokkal nem kerestünk semmiféle összeköttetést azzal a célzattal, hogy az ő forradalmi törekvéseiket kivánjuk előmozditani, ellenben, amikor hozzánk fordultak, ~— mint speciel Vass János minister, az egyetlen, akivel nekem összeköttetésem volt azok közül a kormányok közül — szinte védelemért és támogatásért a folyton növekvő vörös veszedelemmel szemben, akkor mi hazafias és keresztény kötelességünknek tartottuk, hogy ezeknek a nagy országos érdekeknek védelmére csakugyan sorompóba is lépjünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Emlékeztetem mindazokat az urakat, akik még emlékezni tudnak, hogy amikor Vass János minister ur összehivatott bennünket, valami harmincnegyven embert a különböző keresztény felekezetekből és a katholikus egyház reprezentánsait, akkor felvetette előttünk azt a kérdést, hogy vájjon mi történjék azzal szemben, hogy a folyton növekvő szociáldemokrata befolyás Kunfi minister részéről megtámadja a katholikus, illetőleg valláserkölcsös elemi oktatást az iskolában. Az urak, akik az ankéten jelen voltak, valamennyien válaszoltak erre a kérdésre; én végighallgattam valamennyiüket és amikor a minister ur észrevette, hogy nem szóltam hozzá a kérdéshez, felszólitott, hogy beszéljek én is. Én akkor azt mondtam neki, hogy kérem, tisztelt minister ur, én ugy látom, hogy az, amit mi itt csinálunk, tulajdonképen játék a szavakkal, mert a politikában az erőviszonyok döntenek s ennek következtében akármennyire is védelmezni fogja ön a vallásoktatás kérdését, ha nem áll ön mellett szervezett tömeg, mely fel tudja venni a küzdelmet a vallásoktatás eltörlését követelő szociáldemokrata tömegekkel és ministerrel szemben, akkor ön elbukott ezzel a kérdéssel. Itt kezdődött a mi összeköttetésünk Vass János volt ministerrel, akiről itt, a nagy nyilvánosság előtt is őszintén és nyíltan megmondhatom, mert mindig ez volt a véleményem róla, hogy lehettek hibái, lehet, hogy nem értett a magas politikához, de hogy jóravaló, becsületes, _ jószándéku magyar ember volt, erről mindig hajlandó vagyok tanúságot tenni, (Ugrón Gábor: A szándéka jó volt, az bizonyos! — Propper Sándor: Ma is októbrista ! Nem tagadta meg az elveit!) Én az elveiről nem beszélek, én az emberről beszélek. (Létai Ernő: Legyenek szívesek Lovászyról is hasonló véleményben lenni azok, akik feledékenyek.) Elhangzottak itt kijelentések arra vonatkozólag, hogy felesküdtem a Nemzeti Tanácsnak. Bocsánatot kérek, én Vass József, sohasem esküdtem fel a Nemzeti Tanácsnak, ellenben az történt, hogy Hock János részéről Huszár- Károly igen t. képviselőtársunkhoz, akivel együtt nyolcan vagy kilencen voltunk a legfőbb intézői a j Katholikus Népszövetségnek, melynek NagyMagyarországon háromszázezer tagja volt és igy a legnagyobb társadalmi szerve volt az országnak, felszólítás érkezett kérés alakjában, hogy valamiképen erősítsük meg az ő mozgalmuk jelentőségét azzal, hogy legalábbis ne álljunk szembe velük, mert hiszen még a forradalom kitörése napját megelőző napon küldöttük mi szét az egész országban forradalmat megelőzni kivánó plakátjainkat és nyomtatványainkat. Azt üzente Huszár Károllyal Hock János, hogy nem fog tőlünk esküt kívánni, csak azt, hogy a keresztény intézőbizottság néhány taaja jelenjék meg. Sajnálom, hogy Rakovszky István igen t. képviselőtársam nincs jelen, mert reá kivánok hivatkozni, mint arra, aki ellenezte ennek a tervnek megvalósítását azzal a kijelentéssel, hogy ő Hock Jánosban nem bizik. hogy Hock János be fog bennünket csapni. Sajnos, Rakovszky Istvánnak igaza lett. Mi ugyanis elmentünk néhányan abba a rendkívül vegyes társaságba, amely akkor még az uj városházán székelt, ott azonban fegyver közé kaptak bennünket és felszólították vezérszónokunkat — nem emlékszem már rá, hogy ki volt — hogy mondja el az esküformulát. Ez meg is történt, kényszerhelyzetben és tiltakozásunktól kisérve, Mondom, retrospektive a mai mentalitással elbirálni ezeket az eseményeket, különösen pedig a mi kiállásunkat ezekért a nagy érdekekért, pláne, ha a jóakarat és az objektivitásra való törekvés is hiányzik, nem lehet. Ahelyett és amellett, amit itt állítok, néhány mondatot szeretnék felolvasni annak bizonyítására, hogy csak-