Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-229
446 A nemzetgyűlés 229. ülése 1924, lágnézeti és filozófiai alapon álló ember, azt mondom, már csak ezen az alapon is, hogy nem lehet. Hiszen teljesen független az ember azért sem lehet, mert teremtmény ; ahhoz, hogy teljesen független legyen, kellene, hogy ne legyen teremtmény, hanem önmagától való lény legyen. Én azonban nem akarom a keresztény és revelált filozófiának ezt az alapját elfoglalni, hanem én csak azt mondom: tegyük fel, hogy Eobinson módjára valaki az emberi társadalomtól, embertársaitól teljesen elszakitva éL vájjon őneki megvan-e akkor a tökéletes egyéni szabadsága abban az értelemben, hogy önmagát meghatározhatja minden vonatkozásban 1 ? Nyilván azt méltóztatnak mondani, hogy nincsen; mert a szabadság nem egvenlő az emberben az akarattal, hanem ahhoz, képességek is kellenek, lehetőségek kellenek hozzá. Azon az elhagyatott szigeten szeretné magát az egyedül álló ember meghatározhatni bizonyos irányokban, de nem állanak az eszközök rendelkezésére. De tegyük vissza az embert a társadalomba, t. Nemzetgyűlés és azt fogjuk látni, ha megállapítom a szabadság fogalmát ugy, hogy a szabadság fogalma nem más, mint az ( embernek az egyéni önmeghatározásában rejlő korláttalanság, akkor nyilvánvaló, hogy ezt a szót: korláttalanság, én csak fentartással haisználhatóm, mert hiszen nemcsak nekem, egyénnek jár ez az önmeghatározási szabadság, hanem a mellettem lévő másik embernek is, a harmadiknak, tizediknek, milliomodiknak is. Ennek következtében minél nagyobb, minél általánosabb az egyéni szabadság, annál korlátozottabb nak kell lennie. mert minél több emberre vonatkozik az egyéni önmeerhatározás szabadsága, annál több embernek ez a szabadsáv» korlátozza az egyén meghatározó szabadságát. Ha csak tehát igy tekintjük az egyént, kiszakítva a társadalomból, akkor nem jutánk el a szabadság igazi fogalmához. Mert az egyén önmeghatározás] szabadsága az ő egyedi mivoltán alapszik, ellenben az emberekben közös a természel és a közös természetnek vannak nagy céljai, amelyeket nem az egyén erejével kell elérni külön, hanem amelyeket csak a természetben rejlő és az organikus jogrendbe, tehát az államba beszervezett milliók együttes összeműködése révén lehet elérni. Ezek a nagy kulturális, gazdasági, politikai célok. Ezek azok a nagy célok, amelyek felé történik az emberiség nagy fejlődése. Ez a fejlődés hatalmas folyamat, amely széles medret vájt magának a történelem ezer évein keresztül s amelynél az egyes étape-okat egészen világosan lehet látni, ha visszagondolunk-pl. az emberiségnek egy-egy- államban volt szituációjára, mondjuk a Fáraók korában, még később a görög respubliea idejében, még később, mondjnk, a római respubliea idejében és nem tudom én, a jobbáeyság idejében Magyarországon, később pedig a felszabadult, a szabad polgárság idejében. Ez mindegyik egy-egy étape-ot jelent abban a szélesen folyó hatalmas fölfelé fejlődésben, amelynek a célja az, hogy az emberegyedet minél tisztábban és önmagához méltóbban állítsa bele azon keretek közé. amely keretek között neki állania és dolgoznia kell és hogy magát a közösséget, egy nemzetet, egy társadalmat, egy államot minél jobban alkalmasiison arra, hogy a közös céljait elérje. T. Nemzetgyűlés! Has én ezt a jogrendi közösséget — értem az államot — veszem figyeévi január hó 25-én, pénteken. lembe és keresem, hogy itt tulajdonképen miben nyilvánul meg a szabadság és hol van a szabadság, akkor azt kell mondanom, hogy ennek a nagy közösségnek, ennek a nagy jogrendi közületnek kompéval, dukál, jár bizonyos mértéke a szabadságnak, mert neki természettől megadott joga az önmeghatározáé, épen ugy, mint az egyénnek a természettől megadott joga az önmeghatározás. Már most, t. Nemzetgyűlés, eljutottam egészen odáig, ahol a demokrácia fogalma kezdődik. T. i., ha én azt mondom, hogy a szabadság, a közszabadság, tehát a politikai szabadság fogalma rejti a közösségnek önmeghatározásbeli korláttalanságát, önmeghatározásbeli íeljogositottságát, akkor meg kell állapitanom kettőt Az első az, hogy ez a közszabadság direkte, primo, nem az egyéné, nem a polgáré, hanem a közösségé, az egészé. Ez az első. A második pedig az, hogy az egyénnek feltétlenül bele kell simulnia abba a rendbe, abba a jogrendbe, abba a közszabadság, az önmeghatározás által megteremtett közületi jogrendbe, amely az önmeghatározás ismérvét bizonyos korszaikban kimeríti. T. Nemzetgyűlés ! Ha tehát én most már definíciószerűen meg akarom adni, hogy tulajdonképen mi is az a közszabadság, vagy közös szabadság, akkor azt kell mondanom, hogy a közös szabadság a közös cél érdekében kifejtett törekvésekben megnyilvánuló önmeghatározás és ez nem az egyesek szabadsága, hanem a közösséggé. A közösség tehát Önmagában hordozza a kormányzati tekintély szükségességét. Itt pontot teszek a filozófiai fejtegetések mögé. Elértem i i. oda, hogy világosan látom, miben rejlik az egyéni szabadság, miben rejlik a közszabadság, s minő alá- és fölérendeltségi viszonyban van ez a kettő egjináshoz és hogy a közszabadság szükségképen magában hordja önmagának kettős korlátját. Az egyik korlát az a viszony, amelyben kell hogy legyen a közszabadság a kormányzati tekintélyhez, amely nélkül nincs jogrendi állapot, a másik pedig az a viszonj^, amelyben kell lennie saját korához, amely magát ezt a közszabadságot létrehozta. T. Nemzetgyűlés! Amikor demokráciáról szó van, az emberek sokszor azt gondolják, hogy elégséges a demokrácia fogalmát azzal megmagyarázni, hogy demos = nép és eszerint a demokrácia a nép uralmát jelenti, és azt gondolják, hogy elégséges rámutatni akár az antik demokrácia példáira, akár pedig a nyugati demokráciák példáira; Nagy tévedés! Ezzel ezt a fogalmat, mint voltam bátor megmutatni, kimeriteni nem lehet. A demokrácia nem annyit jelent, hogy az a nép uralma, nem annyit jelent, hogy az egész, nemzet, a polgárság minden egyes tagja, akik szellemileg és fizikailag erre egyébkent talán alkalmasak volnának, yagy pedig akikre rá lehet fogni, hogy alkalmasak, vagy akik részére követelni lehet ezt az alkalmasságot, valamennyien tényleg direkte vagy indirekte résztvegyenek az állam vezetésében, hogy ezek tényleg kezűkbe kapják » hatalmat, az állani vezetésének hatalmát, mert a demokráciát, mint emiitettem, két dolog, két függés, két korlátozó dolog határozza meg\ Az egyik a kormányzati tekintélyhez és hatalomhoz való viszonya, amelytől nem tud szabadulni. Mert akármennyire próbált is szabadulni egy-egy véres forradalomban, ha szörnyetegnek nevezte a kormányzati hatalmat az úgynevezett népakarat és fellázadt ellene, hogy
