Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-229

A nemzetgyűlés 229. ülése 1924 rolni néhány dologról, amit pártomnak az álláspontja meg nem bir, meg nem enged, sőt mint képviselőnek is, hogy ezekre a mélyen t. kormány figyelmét felhívjam. Először is a pénzügyminister árnak óhajtok ismét néhány dolgot 11 gyeimé be ajánlani. Annak idején, mikor a vagyonváltságtörvényt letárgyalta a Ház, a köztudatba átment az, hogy itt a bankok és részvénytársaságok nagyon enyhén szabadultak meg a vagyonváltság alól és különösen ma, ha összehasonlítást teszünk a bankok és részvénytársaságok és különösen a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága között, olyan különbözetet találunk, amelyet ki kell egyenlíteni. Ezt néhány számmal fogom bizonyítani, hogy annak idején, ha az akkori valör szerint számítjuk is ezt a vagyonváltságot, az összes bankok és részvénytársaságok által fizetett vagyonváltság legfeljebb két és fél milliárdra ment, míg ugyanakkor, ha az ingatlan vagyonváltságot számítjuk, az akkor két milliárdnak felelt meg, — a mai valört számítva pedig 20 milliárdot tesz ki. Az igazságtalanság itt kiviláglik, hogy a mezőgazdasági ingatlanok sokkal erősebb mértékben lettek vagyonváltság alá véve, mint a bankok, amelyek tudvalevőleg ma a gazdasági életnek óriási részét foglalják le és amelyeknek jövedelme összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint azoké a mezőgazdasági ingatlanoké, amelyeket ma a földbirtokreform nyomán vettek el. Erre vonatkozóan, miután ebben nagy igazságtalanság rejlik, bátor vagyok a következő határozati javaslatot beterjeszteni (Olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a pénzügymini stert, hogy a részvénytársaságok vagyonváltságáról ujabb törvényjavaslatot még a nemzetgyűlés ezen ülésszakában terjesszen elő.« (Helyeslés) Mi, akik azt hirdettük választóinknak, hogy az adózásnál az igazságos megterheltetést kívánjuk, sajnos, ezt nem tudtak a pénzügyminister ur miatt beváltani, és különösen felhívom a pénzügyminister ur figyelmét az 1923. évi XXII-ik, tehát a kereseti adóról szóló törvénycikkre. Ez akkora igazságtalanságokat rejt magában, amelyeket szó nélkül hagyni nem lehet. Ez a községeknek átadja a kereseti adót, kötelezővé teszi azonban, hogy 150%-nál kevesebb pótadót ne vessenek ki. Előáll a következő eset. Egy virágzó községben, ahol kereskedelmet és ipart űznek, ott a földbirtok a mai adózási rendszer mellett a húszszoros békebeli korona 150%-nak körülbelül 30%-át fizeti a földadó után pótadó fejében, viszont eay községben, ahol sem kereskedelem, sem élénk ipar nincs, ott a kereseti adó a minimális, ahol a kis szatócsok, vagy a kocsmárosok fizetnek csak kereseti adót, vagy egypár iparos, suszter és asztalos, más kereseti adót fizető nincs, ezekben a községekben előfordul az a lehetetlen helyzet, hogy a községi pótadó 3500—5000 százalékra emelkedik. Igazságtalanságot látok abban, hogy egy város határában fekvő földbirtok után 150%-os pótadót fizetnek, ezekben a községekben viszont 5000 százalékos pótadót, ami megfelel a földadóban fizetett adó ötszörosének-hatszorosának. Előfordult egy másik igazságtalanság is, épen a kereseti adónak a község részére való átadása folytán. Ha a kormány a tanítók és esrvéb alkalmazottak fizetését rá fogja hárítani szukcesszive a községekre, — pedig ma ezek a tanítói fizetések körülbelül havonként százezer koronákat tesznek ki, — akkor megtörténhetik, hogy olyan községben, ahol állami iskola van, nem fizetnek tanítói fizetést, ellenben egy olyan községben, amelyben egy államilag segélyezett felekezeti évi január hó 25-én

f pénteken. 443 iskola van, a tanítói fizetés elveszi a községjövedelmének 40—50 százalékát. Ezen természetes minél előbb kellene változtatni. x\ közmunkaadók kivetése már magában véve is teljesen igazságtalan, és pedig azért, mert az ki lesz vetve kézinapszám és fogat szerint. Tehát ép ugy fizeti ezt a szegény napszámos, mint a gazdag kereskedő, ép ugy fizeti az, akinek rossz lova van, mint az, aki nem tudom, egy paripát tart magának, és akinek milliókra menő vagyona van. Ez is törhetetlen állapot. A közmunkaadót is a többi adóval együtt pereentu

aliter kell megfizetni. Ez óhaja a népnek, mert igy az adózás egyenletes lesz. Most mi történik a közmunkával? A rendelet alapján a község köteles annak a közmunkaváltságnak 60 százalékát, amelyből saját útjait tatarozta, javította, beszállítani a vármegyének, s a vármegyére az állam által rárót utiterhek lesznek viselve ebből. Előfordul, hogy egy község, amely város jelleggel bir, — tulajdonkép nagyközség, — s amelynek 15—20 utcáját kell javítani és burkolni, nem képes útjait megjavítani, ha csak iijabb terheket nem ró rá a lakosságra. A kultuszminister úrhoz volna néhány szavam. Elismerem, a kultuszminister urnák nagy tevékenységét, körültekintését, amellyel a kultusztárca átvétele óta a magyar iskoláztatás ügyét szivén viseli. Ezt az elismerést meg kell adnom, ellenben meg kell kritizálnom azt az eljárását, hogy egy ilyen nyomorult országban, ahol a kultúra még — valljuk be — alacsony fokon áll, mert nálunk ezer és ezer analfabéta von, egy opera színházat milliárdokkal támogatnak, mig a vidéken vannak olyan iskolák, ahol becsorog az eső, ahol olyan padok vannak, ahol a gyermekek megbetegszenek bennük, ahol nincs kályha, olyan kályhák vannak, amelyekben nem lehet befűteni, és előadást tartani — nem helyeselhetem. Azt kérdezem, miből ítélik meg egy nemzet kultúráját? Abból-e, hányszor adják a Lohengrint vagy a Walkürt az Operában és kik énekelnek abban, vagy abból, hogy hány ezer analfabéta vau az országban? Azt hiszem, helyesebb lenne, ha a kultuszminister ur a színházi dotáció helyett az iskolák támogatására fordítaná ezeket az összegeket. Ez az eset áll a negyedik egyetemre is. (Ugy van! a baloldalon.) Mi nagyzásí mániában szenvedünk. Négy egyetem kell csonka Magyarországnak? Nálunk nincs szükség a negyedik egyetemre, amelyet ugy forszíroztak ki Pécsre. Tudjuk, hogy ott a bölcsészeti karon nyolc, az orvosi karon pedig 54 hallgató van, s ezért ott 18 orvosprofesszor és 13 bölcsészprofesszor működik, akiknek lakást sem tudnak adni, s akik Pestről járnak előadást tartani. Ez teljesen felesleges. (Griger Miklós: Nagyzási hóbort! — Ugy van! a baloldalon.) A mi kultúránkat alulról kell kezdeni és akkor mehetünk át egy magasabb kultúrára, ha ebben az országban egyetlen egy analfabéta sem lesz. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És ha ezeket az Összegeket a nyomorult egyetemi hallgatók tandíj-segélyezésére fordítottuk volna, akkor most nem volna abban a helyzetben a kormány, hogy folytonosan küldöttségeket fogadjon, amelyek jönnek könyörögni, hogy engedje el a tandíjakat a nyomorult egyetemi ifjaknak, akik azt sajátjukból nem tudják megfizetni és kénytelenek tanulmányaikat abbahagyni. A földmivelésügyi minister úrhoz, is volna néhány szayam. A múlt indemnitási vita alkalmával tartott beszédemben különösen figyelmébe ajánlottam a minister urnák a falusi gazdasági iskolák meg'szervezését ás fel állttá-