Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-229
438 A nemzetgyűlés 229. ülése 1924 makra hárul az a kötelezettség, hogy ne zárkózzanak el a földadomány októl olyan helyeken, ahol a birtokok közelében polgári iskola van és ajándékfölddel segitsék a polgári iskolákat abban a törekvésben, hogy a gazdasági ismeretek tanitása is lehetővé váljék. Az én kerületemben van erre jó példa. Gróf Széchenyi Andor Pál a közelmúltban kérésemre négy hold földet ajándékozott az államositoit két polgári iskola részére. Ezt nemcsak példaképen említeni fel, hanem azért a közjót előmozdító cselekedetért itt, a nemzet házában is hálás köszönetemet nyilvánítom neki. (Éljenzés jobbfelől.) Amikor az iskolai reformnak gondjai között dolgozik a kultuszminister ur, ugylátszik kikerülte figyelmét a tanári kar javadalmazásának, a státusviszony revizió alá vételének kérdése. A polgári iskolák tanári kara memorandummal fordult hozzá. Ez a memorandum bizonyára megvan a kultuszminister ur kezei között is. Ezért ezzel részletesebben nem foglalkozom, hanem előterjesztem határozati javaslatomat, amellyel az a szándékom, hogy rnementóul szolgáljon az igen t. kultuszminister urnák arra, hogy sürgősen rendezze a polgári iskolai tanárok státusviszonyát, szolgálati éveik számítását és előléptetési lehetőségeiket. Előterjesztem a következő határozati javaslatot (olvassa): »Határozati javaslat arra: hívja fel a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi ministert, hogy a polgári iskolai tanárok fizetési és előléptetési rendszerét, valamint a szolgálati éveiknek az előléptetés, illetve a nyugdíj szempontjából való beszámítását vegye revizió alá, az általa megállapított uj rendszer életbeléptetéséhez szükséges fedezetről pedig a legközelebb előterjesztendő szanálási tárcaköltségvetésben gondoskodjék.« Igen t. Nemzetgyűlés! Meg vagyok arról győződve, hogy ebben a Házban vallás- és felekezeti különbség nélkül mindenki elismeri, hogyha a szerzetesek s különösen a női szerzetek valami munkára vállalkoznak, akkor ebbe a munkába beleviszik készültségüket, önfeláldozásukat, szeretetüket. Most az apáca polgáriskolai tanárnőknek, elemi iskoláknál működő apáca tanítónőknek és az apáca óvónőknek érdekében szólalok fel. Eddig a kultuszminister ur, illetve az állam az általam említett szerzetesnők illetményét a legkisebb hasonló olyan tanerő fizetése erejéig egészítette ki, amely az illető bransoknál előfordul ; szóval a helyi javadalmazásukat annyira egészítették ki, amennyi az illető tantestületben a legalsó állással jár. Amikor jött a drágasági és a rendkívüli, segély, ennek csak a felét kapták, ami a legalsó állással volt egybekötve. Most, amikor általánosan egyesittettek az illetmények, csak a^legalsó állással járó fölemelt illetmény kiegészítésére megállapított államsegély felét kapták, akárhány éve tanítanak. Abból a felfogásból indultak ki, hogy az apácák közös életre tesznek fogadalmat s ellátottaknak tekintendők. (Bozsik Pál: Pedig ugyanazt a munkát végezték !) Szerénységük és igénytelenségük mellett békés időben, normális viszonyok között ebből ők ugy, ahogy megéltek; mert minden zárdának volt egy kis tőkéje, amely vagy államadóssági címletekben vagy pedig takarékpénztárban gyümölcsözött. Ezek a tőkék ma is megvannak, de ezek kamatai ana még egy napi szükségletükre sem elegendők, ugy, hogy a lehető legroszabb, mondhatnám válságos anyagi és megélhetési viszonyok közé kerültek. Kapálni járnak, ha kapnak, nem tudom, egy hold szántóföldet; ugyanis, ha a zárda közelében van egy uradalom ós megszánja a nyomorgó tanitó apácákat, ad egy nold földet nekik, és ha azt fel is szántatja, a legtöbb nem művelévi január hó 25-en, pénteken. téti meg. Én azt hiszem, hogy ezek az apácák olyan érdemes munkaerők a közoktatás terén, hogy tovább igy, ebben a helyzetben nem hagyhatók. Nem teszek külön konkrét javaslatot arra nézve, hogy miképen rendezzék az illetményüket, de azt tartom, hogy azt feltétlenül rendezni kell és pedig minél sürgősebben. Mert lehetetlen, hogy koldusnál is rosszabb helyzetben engedjük tengődni a közoktatásba bekapcsolt apácákat, akik egész életüket ennek az ügynek szentelték és akiknek nincs más gondolatuk, mint a nőnevelés, a magyar nők tanitásának ügye. Hiba volt, hogy hagytuk őket eddig is ebben a lehetetlen helyzetben sínylődni. A kérdés rendezésére a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi ministert, hogy a polgári iskolai apáca tanárnők, valamint az apáca elemi iskolai tanítónők és az apáca óvónők megélhetésének biztosisásáról sürgősen gondoskodjék az államtól eddig élvezett javadalmazásuk megfelelő rendezése és felemelése által.« (Helyeslés balfelöl és a középen.) T. Nemzetgyűlés! A falu kultúrája érdekében is előterjesztek határozati javaslatot. Mindenki tudja, aki a falusi életet ismeri, hogy mit jelent a falura nézve a kántortanító a valláserköles mélyítése, a hazaszeretet konzerválása, a lélek nemesítése, az énekek tanitása és az éneklésnek a templomban való irányítása által. (Kiss Menyhért: Éljenek!) A magyar állam életében a kántori és a tanítói feladatkört sok ideig különálló feladatkörnek tekintették, és az is. Teljesen elütő egyik a másiktól, az egyik teljesen más időbeosztásu és teljesen más képzettséget, felkészültséget kivan az illető egyéntől, mint a másik. Ennek a hivatásnak jelentőségét, a ludi rnagisternek nagy jelentőségét, fontosságát belátták vagyonos, hazafias polgárok s nem egy községben számottevő alapítványokat tettek a kántor díjazására. Nem is bántotta külön munkakörüket és külön javadalmukat a legújabb időig a kultuszminister. Nem érintette őket mélyebben a Csáky-, Berzeviczy-, Zichy-, Apponyi- és Vass-féle kultuszministeri rendelet sem. Most történt, hogy a két illetmény az állam pénzügyi szempontjából egyesittetett s a helyi javadalom kiszámításánál a kántorok illetményeit egybekapcsolták a tanítóival s ehhez a magasabb illetményhez mérten állapították meg a folyósítandó magasabb államsegélyt, sokan teljesen elestek az államsegélytől. Ebből az intézkedésből kifolyólag több kántortanító az országban rosszabb helyzetben van, mint az osztálytanító, ugy hogy nobile-officiumként kell neki ezt a magasabbrendü és sok esetben áldozatot kivánó, de nem is sokszor, hanem állandóan áldozatot kivánó külön feladatot betöltenie. Hiszen méltóztassanak csak arra gondolni, hogy egy kántortanítónak nincs vakációja, hogy annak igen sokszor korán reggel 4—5 órakor fel kell kelnie, hogy ellássa feladatkörét, funkctóját a templomban, hogy igen sokszor a késő esti órákban is el van foglalva kántortanitói állásából kifolyólag, ugy hogy ez egészen más természetű munkakör, mint a tanítóé. Törtónt ugyan közben valami- Nem akarom elmondani összes fázisait, a lényeges az, hogy most beszámítják a tanítói helyi javadalomba a kántori javadalmat is és ehhez képest állapitják meg az ő államsegélyét. Kontradikciónak látszik előterjesztésemben, amelyet teszek, hegy t. i. a kántori ós tani tói fizetés külön álljon. Kontradikció mutatkozik a nyugdíj beszámításánál. Azt hiszem, Apponyi volt minister ur annak idején megengedte, hogy a tanítói nyugdíj kötelékébe beléphessen a kántortanító kántori és tanítói