Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-227
A nemzetgyűlés 227. illése 1924, kedni az a gondolat, az a tudat, hogy ilyen szociális problémáknál közösen kell eljárni, a nemzetgyűlés minden, egyes tagjának össze kell fognia és siettetnie kell e kérdésnek a kormány által való megoldását, még mielőtt ez a kérdés a magában rejtett veszedelmeket ki nem löki s mert ha a munkanélküliségből és a munkában lévő munkások elkeseredéséből majd kifakadások történnek, akkor ne tessék megint izgató, lázitó vezéreket keresni, mert izgat és lázit az a nyomor, amely nyomorban ezreknek ás ezreknek kell szenvedniük télviz idején, fagyban, hóban, amikor nines, aki gondoskodjék róluk, nincs aki gondoskodjék betevő falatjukról. Ezek elmondása után tisztelettel a következő interpellációt vagyok bátor az összkormányhoz intézni (Olvassa): »A munkanélküliség ismét olyan méreteket öltött, amely nagyobb katasztrófát rejt magában. A helyzetet különösen súlyosbit ja körülmény, hegy ezidőszerint nem egy kiforrott munkanélküliséggel, hanem hétről-hétre folyton fokozódó, arányaiban és veszedelmeiben növekvő munkanélküliséggel állunk szemben. Ezekből kiindulva, fel kell szólítanom az összkormányt, hogy: hajlandó-e a munkanélküli munkások, magántisztviselők és egyéb alkalmazottak segélyezéséről sürgősen törvényjavaslatot előterjeszteni; hajlandó-e a szükséges ipari és mezőgazdasági közmunkák elrendelésével továbbá az állami rendelések kiadásával a munkanélküliséget csökkenteni; s hajlandó-e a kormány gondoskodni arról, hogy a közmunkáknál a megélhetéshez megfelelő munkabéreket fizessenek a vállalkozók; hajlandó-e a kormány intézkedni aziránt, hogy a környéken levő munkanélküli munkások, tisztviselők és egyéb alkalmazottak kedvezményes áron vasúti utazási jegyet kaphassanak a vasúton és a helyiérdekű villamoson való utazásra, hogy a fővárosi munkaközvetítő intézpiényeket munkaközvetítés céljából felkereshessék?« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tisztelt Nemzetgyűlés! Pótlólag még csak annyit vagyok bátor megemlíteni, hogy a Magyal Államvasutak helytelen intézkedéséből k^xf^ólag a környéken lakó munkanélküliek ki" vannak téve annak, hogy nem kereshetik fel*" M budapesti munkaközvetítő intézményeket és így, ha véletlenül munkaalkalom adódnék is számukra, ezt a munkaalkalmat nem ragadhatják meg azért, mert ők a fővárostól távol vannak tartva, mert az államvasutak intézkedéséből kifolyólag kedvezményes utazásra csak azok jogosultak, akik igazolják, hogy a környéken laknak s hogy a fővárosban dolgoznak. Természetesen a munkanélküli nem tudja igazolni, hogy a fővárosban van a munkaheokból a kedvezményes vasúti jegytől elesik. A munkanélkülinek nincs pénze, a drága vasúti jegyet megfizetni nem tudja és ez okból a környéken lakó munkások meg vannak fosztva a munkábahelyezkedés lehetőségétől. Ez nem olyan nagy kérdés, hogy ne lehetne rajta egy rövid intézkedéssel segiteni. A kormánynak a lehető legsürgősebben el kell intéznie ezt a kérdést egy egyszerű átirattal, melyet a magyar államvasutak üzletvezetőségéhez intéz. Nem kell itt attól tartani, hogy ha a munkanélküli munkások majd olcsó kedvezményes jeggyel vagy talán ingyen járnak be a fővárosba, akkor az államvasút súlyosabb deficittel fog küzdeni, mint ma. Ez olyan elenyésző kötelességteljesitése a kormánynak a I NAPLÓ xix. évi január hó 23-án, szerdán. à?ô munkanélküliségbe jutottakkal szemben, hogy ezt minél előbb, minden körülmények között meg kell valósítani. Abban a reményben fejezem be felszólalásomat, hogy a nemzetgyűlés tagjaiban és a kormányban a legrövidebb időn belül meglesz az akarat arra, hogy ezen a nehéz problémán minél előbb segitsenek s épen ezért a munkanélküliség kérdésében legyen szabad azt remélnem, hogy rövid néhány napon belül olyan intézkedések fognak történni, amelyek az ebben rejlő veszedelmeket meg fogják akadályozni. Elnök: Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Pakots József! Pakots József: Tisztelt Nemzetgyűlés! Sajnos, ismét abban a helyzetben vagyok, hogy a kultuszminister ur, akihez már intéztem néhány interpellációt, ismét nincs jelen és attól kell tartanom, hogy ez az interpelláció pusztába kiáltó szó gyanánt fog elhangzani. Különös jelenség, hogy Bethlen István ministerelnök iir és Kállay Tibor pénzügy minister ur, akik külföldön tárgyalnak hosszú hónapokon keresztül, mégis gyakrabban fordulnak meg a nemzetgyűlés szine előtt, mint a kultuszmmister ur, aki pedig itt van Budapesten s legfeljebb a vidékre utazik kulturális ügyekben. Még inspekciós minister sem, ahogy itten egyik-másik minister urat van szerencsénk tisztelni. Nekem ez különösen fáj ebből az alkalom ból, mert igen súlyos horderejű, bár kicsinek látszó ügyet kívánok figyelmébe ajánlani. Ez az a vizcsepp, amelyben meglátszik a -mikrokozmos, ez az a kis ügy, amelyben meglátszik a magyar élet eg'ész nyomorúsága, ez a rettenetes, hallatlanul keserves élet, amely mindannyiunkat sújt, és amelyben az élet esztétikátlansága mellett élünk. Egy olyan kulturális intézmény kapcsán merült fel ez az ügy, amely, a magyar kultúrának egyik legfőbb alapja, legfőbb hirdetője és örök emlékeztetője. Egy hagyományos nagyszerű intézményünk, amely a régi múlt nemzeti tradícióiból táplálja önmagát és ezt a magyar szellemet, ezt a magyar kultúrát terjeszti immár hosszú ideje, több mint egy évszázad óta ebben az országban és amely reménysége minden nemzetiesen gondolkozó embernek és büszkesége is egyúttal a magyar művészet minden őszinte barátjának — ez a Nemzeti Szinház megtagadva a maga tradícióit, amelyek a kegyeleten épülnek fel, • saját tagjaival szemben olyan embertelenül, méltatlanul, igazságtalanul járt el, amely eljárás párját ritkítja bármelyik kapitalista üzemnél is. ANemzeti Szinház a m%lt esztendő nyarának derekán, a múlt színházi szezon végén elbocsátotta 16 tagját és pedig egy különös felmondólevél kíséretében, amely iskolapéldája annak, hogy mennyi ridegség és embertelenség huzódhatik meg egy száraz, hivatalos stilus sajnálkozó sorai mögött. Ez a levél a köA-etkezőképeu szól (olvassa): »Az állam és az általános gazdasági élet súlyos viszonyaiban és kapcsolatosan a törvényhozás és a magas kormány rendelkezéseivel, amelyek mindenben és főleg személyzeti kiadásokban a legmeszszebbmenő redukciót követelik meg, a Nemzeti Szinház is arra kényszerült, hogy személyzetét fokozatosan csak az okvetlenül nélkülözhetetlen munkaerőkre korlátozza. Ez a szomorú kényszerűség az oka, amiért nagy sajnálattal 52
