Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-227
352 A nemzetgyűlés 227. ülése 192< hatja, — mint a megbolygatott hangyaboly. Minden munkás és kisember menekülni szeretne erről a Kánaánról. (Patacsi Dénes: Csak a koronarontó spekulánsok nem! — Horváth Zoltán: Azok szeretnének most menekülni!) A földmunkások ezreinek és maholnap százezreinek, amint méltóztatnak tudni, nincs munkája. Szorgalmas kezüket kénytelenek tétlenül hevertetni. Ha pedig egy részük munkaalkalomhoz jut, fájdalom, oly alacsony munkabért kapnak, amely mellett bizony csak vegetálhatnak. Többek közt most került kezembe a mezőhegyesi uradalomnak az 1924-re kiadott szerződése. Valósággal megdöbbentem ezeken a szomorú adatokon, hogy állami uradalom miképen tartja és fizeti ma a munkásait. Megállapitottam, hogy az, amit a munkás kap, nem elég önmagának eltartásara sem, hát még arra, hogy felesége mellett még 6—7 gyermeket is eltarthasson, vagy pláne ruházzon is, már pedig méltóztatnak tudni, a földmunkás családnál bizony gyermekeket is el kell tartani. A törpebirtokosnak, a kisiparosnak, kiskereskedőnek és kisbirtokosüak pedig oly rettenetes terheket kell elviselnie, amelyek verejtékes munkájának gyümölcseit jóformán felemésztik. Ez a tűrhetetlen gazdasági nyomás a magyar nép jelentékeny részét a legnagyobb áldozatra, hazájának elhagyására kényszeríti. A kivándorlási osztály kimutatása elrettentő képet nyújt a hazából elmenekült magyar családok óriási számáról. Semmi sem pontosabb hőmérője az államok nagy nyomorának, mint az a statisztika, amelyet a kivándorlási osztály mutat. (Szijj Bálint: Azért ott a vagyonszerzés is szerepel!) Társadalmunk széles rétegeinek nagyfokú elnyomorodása érthetetlen. A civilizált embernek okvetlen meg kell döbbennie népünknek ilyen .nagymérvű elnyomorodása, elszegényesedése felett. (Patacsi Dénes: Meg kell nézni a sibereket, hogy mulatnak a kávéházban, az Operában!) Meg kell döbbenni, inert a tömegek nyomorával szemben' . . . (Patacsi Dénes: A falun nincs mulatság, ott dolgoznak hajnaltól estig!) . . . ott látjuk a keveseknek jólétben duskálkodását és tobzódását. Lehetetlen kulturembernek továbbra is összetett kezekkel nézni, hogy a munkából élőknek milliói kivándoroljanak vagy úgyszólván éhen vesszenek es rongyokba járjanak, mig^ a munka nélkül élők kisded tábora azt sem tudja, miképen pazarolja el összeharácsolt óriási jövedelmét és vagyonát. Hiszen ami a társadalmunkban szemünk előtt lejátszódik, az istentelen és embertelen véres tragédia. Szemünk előtt szinte kézzel érzékelhetően folyik le nap-nap után a tragédia, mely a szellemi és fizikai munkásság példátlan és raffinait kiuzsorázása által minden nemzeti jövedelmet a dolognélküli keveseknek markaiba juttat. Az, amit más államokban gazdasági rendszernek, itt pénzügyi politikának neveznek, nem más, mint szép és törvényes álarc alá rejtett undorító kapzsiság és vagy on harácsolás. Joggal kérdezhetné a magyar állampolgár azt, hogy miért van ez igy. Joggal méltatlankodhatik, hogy nem azért tömörült egy állam keretébe, hogy itt minden munkája meddő legyen és munkájának gyümölcsét mások habzsolják. Joggal vetheti szemére a magyar állampolgár a magyar kormánynak, hogy azzal az óriási munkával, áldozattal, amit ezért a hazáért, az országért hoz, más országban ezerszer több kulturelőnyt, gazdasági előnyt és több biztonságot élvezne. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Minden állam maga tudja a maga baját! Sajnos, mindenhol van elég baj! — Szomjas Gusztáv: Egy államnak sincs rózsás helyzete ma!) í. évi január hó 23-án, szerdán. A magyar állam hatalmát nem látjuk sehol, nem látjuk a kormányzó hatalmat, amely a szövevényes állami életben okos fővel, tiszta szemmértékkel, szerető szivvel, igazságosan osztja szét a nemzeti munka gyümölcseit és az állam szaporodó terheit. Hiába keressük, nincs sehol ez az állami hatalom. A magyar állam hivatott közegei minderre nem érnek rá, nem érnek rá arra, hogy értelmüket az emberi szükségletek és a gazdasági célok kielégítésére fordítsák. A magyar kormány el van foglalva a haladás meggátlásával. Minden idejét, erejét és tudását a viszonyok és mondhatnám a konzervativizmusnak megszervezésére, megmerevitésére forditja. Állami, társadalmi és gazdasági intézkedéseink mind ennek jegyében állanak. (Patacsi Dénes: Ilyet hirdet maga a pártjában, ezért nem adják meg az alapszabályt! Mondtam, hogy az egész csak ostya, amivel a keserű orvosságot beveszik! — Horváth Zoltán: Igazat mond! — Renczes János: Horváth Zoltán szerint!) Nem régen ön is egészen máskép beszélt és nemsokára megint egészen máskép fog beszélni. A nemzetgyűlési képviselői választások a mérsékelt ujitásnak, a fokozatos fejlődésnek harcosait erővel törték le. így akarja a magyar kormány az idő kerekét megállitani és a XX. század Magyarországát a XVI. század Magyarországává degradálni. Minden haladó, ujitó törekvést felforgatásnak, nemzetrontásnak minősítenek. Csak a középkori avar dohos illatát tartják elég jónak. És mivel az ujitás és haladás szellemének a legnagyobb zsarnokság^ sem képes útját állani, a magyar kormány, fájdalom, szélmalomharcban fecsérli el úgyszólván egész idejét. Pedig ha a történelem tanulsága nem szolgálhatna figyelmeztetőül a magyar kormány részére, akkor figyelmeztetőül szolgálhatna a körülöttünk lévő államok helyzete. A világháború szörnyűségei s az utána bekövetkezett forradalmak a körülöttünk lévő államok életét a haladás szellemében teljesen átalakították. Ezeknek az államoknak legnagyobb részében már maguk a népek gondolkoznak és maguk a népek intézik saját sorsukat. Ezekben az államokban nem látnak veszedelmet abban, ha a nép maga intézi a sorsát, sőt azt kell látnunk, hogy e felfogás következtében ezekben az államokban olyan nemzeti felbuzdulás támadt, amilyenre példa a történelemben vajmi kevés van. Hazánkban egészen megfordított a helyzet. Itt még ma, 1924-ben is ott tartunk s azt a balga hitet akarják a nemzet gondolatvilágába beleszuggerálni, hogy a magyar nép még nem érett meg arra, hogy a saját sorsát intézhesse. (Renczes János: Ez is deklaráció?) Ezzel a felfogással akarják a hivatásos politikusok a maguk nélkülözhetetlenségét okadatolni. Ez a tényleges helyzet Magyarországon. Ezek után pedig áttérek annak a kérdésnek taglalására, hogy milyen itt a jövedelem-megoszlás, milyen a megélhetési és kereseti viszonyok alakulása a háború kitörése óta. T. Nemzetgyűlés! A w magyar nemzet legnagyobb rétegének, a mezőgazdasági munkásságnak helyzetét méltóztatnak ismerni. Mielőtt kormányunk közgazdasági politikájának ismertetésére térnék át, méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra a kérdésre, amellyel sem ez a nemzetgyűlés nem szeret és nem akar foglalkozni, annál kevésbé szeret és akar a magyar kormány foglalkozni, t. i. a jövedelem-megoszlás kérdésére. A magyar kormány politikájának egyoldalúságát, a dolgozó milliókkal szemben való katasztrofális közönyösségét a jövedelem-megoszlási statisztikai adatoknál mi sem bizonyíthatja I frappánsabban és élesebben.
