Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-218
A nemzetgyűlés 218. ülése 1924. évi január hó 8-án, kedden, 2T nem mondotta többek között ezt az egyszerű mondatot, hogy — Magyarországon a fennálló törvényeink értelmében főispánnak és ministernek bárkit ki lehet nevezni minden kvalifikáció nélkül, a törvény megszegése nélkül, mig állami státusba, állami tisztviselőnek kinevezni valakit csupán a megszabott törvényes feltételek mellett lehetséges. (Zaj.) A minister ur tényleg törvényszegést és törvénysértést követett el, amikor a kinevezést effektuálta, mert jogászt nevezett ki olyan tanári, főigazgatói állásra, amely a törvény szerint csak gyakorlati vizsgát tett és gyakorlati munkásságot kifejtett tanárok részére van fentartva ; amikor pedig ezért kérdőre vonták, ugy adta elő a dolgot, hogy az igen tisztelt jobboldali képviselőtársaimat megtévesztette vele. Meg vagyok győződve róla, hogy ha abban a pillanatban méltóztattak volna tisztán látni ezt a törvénysértést, akkor nem hiszem és nem tudom feltételezni, hogy helyeseltek volna a minister urnák. (Lendvai István : Akkor is. Ahogy a mini sterelnök ur int, ugy szavaznak. — Zaj jobbfelől.) A kultuszminister működése egy szempontból fontos, amint ezt gróf Apponyi Albert annakidején kifejtette. A kultuszminister működése legfontosabb a személyi kinevezések kérdésében. Egész röviden foglalkozni kivánok a kultuszminister urnák kinevezéseivel. A minister ur például a Kovács-esettel kapcsolatban avval dicsekedett, hogy a Nemzeti Szinháznak élére nagyon bevált igazgatót nevezett ki Hevesi Sándor személyében — akit én világért sem akarok támadni. Annakidején én kifogást emeltem a kinevezés ellen ; elismerem az ő kitűnő irói tulajdonságait es rendezői tehetségét, de amikor arról van szó, hogy a magyar Íróknak százai és százai kenyér nélkül vannak és nyomorban élnek, akkor én magyar szempontból és faj politikai szempontból mégis inkább egy nyomorgó keresztény irót neveztem volna ki. (Héjj Imre : Oda is kvalifikáció kell !) De ez a kvalifikáció nagyobb mértékben megvolt magyar Íróknál. (Lendvai István : Igaz, ez nem ministeri állás, oda tényleg kvalifikáció is kell ! —• Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Lendvai István képviselő urat ismételten kérem, méltóztassék csendben maradni. (Klárik Ferenc : Nem fogad ez szót sohasem !) Kiss Menyhért : A kultuszminister ur nagy örömmel nyújtotta be ide a magyar gyűjteményegyetem törvényjavaslatát. Annakidején nagyon sokan zavarba jöttünk, hogy miért nevezi ezt ő gyűjtemény egy etemnek s miért foglalja egy kalap alá ezeket a magas kultúrintézményeket, amelyek más nevek alatt idegződtek be a köztudatba s amelyeket a magyar köztudat elfogadott és helyesnek tartott. Akkor a minister ur előjött egy uj szóval ; ugyláfszik, abból a felfogásból indult ki, amelyet néha liberális oldalról tapasztalunk, hogy amikor valami ujat akarnak mondani, zavart támasztanak és a zavart valami metafizikai vagy filozófiai köddel burkolják el, fújják tele s akkor ez a zavar tudományos látszatot ad az egész dolognak. A gyűjtemény egy etemnek megteremtése alkalmával többeket B-listára helyezett. A Magyar Nemzeti Múzeumnál érdeklődtem aziránt, hogy kik voltak azok az emberek, akiket a minister ur kiválasztott. Itt csak egyetlenegy B-listára helyezett tudósra hivom fel a figyelmét és ez : dr. Sebestyén Gyula, Méltóztatnak a Budapesti Hírlapnak és más újságoknak vezércikkeire emlékezni ; méltóztatnak emlékezni arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának a világ összes akadémiáihoz intézett manifesztációját öt nyelven megszerkesztette ; akkor az egész magyar zsurnalisztika ünnepelte őt, mint a legkiválóbb magyar lángelmét, aki a világ tudósainak figyelmét olyan grandiózus módon hivta fel a magyar ügyre, hogy a magyar névnek az egész külföldön becsületet szerzett. Ez a Sebestyén Gyula igazi tudós (Lendiai István : Ez nagy baj !), morózus ember, aki talán nem tud könnyen alkalmazkodni, akinek egyéni véleménye van, mint minden nagy tudósnak, lángelmének. Miért, miért nem, nem tudom, mert nincs szerencsém ismerni ezeket a dolgokat, de megtörtént, hogy épen a magyar tudományos világnak ezt a lángelméjét, aki egész könyvtárt irt össze, aki sohasem volt minister és mégis tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, (Lendvai István: Míjdnem nagyobb tudós, mint Klebelsberg !), aki a Néprajzi Társaságnak elnöke volt. évtizedeken keresztül, szóval minden kitüntetést és elismerést megszerzett, amit egy magyar tudós, akinek a zsenijén kivül egyebe nincs, meg tud szerezni, ezen a nyomorult magyar glóbuson, amikor el kellett csapni felesleges embereket, akkor először ezt a kiváló tudóst lökte ki, fosztotta meg az állásától és küldötte el. (Zaj.) Figyelmébe ajánlom a nemzetgyűlésnek, hogy ez a tudós »Rovásírások a történelemben« című könyvében a XVI. századbeli török és turáni rovásírást megfejtette, kitalálta a kulcsát s akkor meghívták Londonba és Németországba, ahol előadásokat is tartott. A londoni British Museum igazgatója és a német tudományos világnak legkiválóbb elméi ünnepelték őt, mint a világnak egyik legkiválóbb néprajzi tudósát. Ezt az embert, — fajmagyar ember, Sebestyén Gyulának hívják — a minister ur legelőször bocsátotta el az állásától. Misfél évvel ezelőtt megüresedett az egyetemen az esztétikai tanszék. Akik esztétikával foglalkoznak, tudják, hogy Gerevich Tibor, aki a Magyar Nemzeti Múzeumnak tisztviselője, a primási képtárnak főfelügyelője volt, aki beutazta az egész világot s a tudományosságnak szentelte az életét, évtizedeken keresztül pályázott erre az állásra. Amikor ez az állás megüresedett, mindenki azt mondotta, hogy itt egy percig sem lehet gondolkozni, Gerevich Tibort fogják kinevezni. És mi történt? Kinevezte esztétikai tanárnak Heckler Antal sógorát, aki ókori szobrászattal foglalkozott, előbb pedig jogtudománnyal. (Zaj.) Hogy a színházak körül mi történik, arra vonatkozólag csak egy esetet hozok fel. (Reischl Richárd : Csak diszkréten 1 — Derültség.) A Nemzeti Színháznál van néhány kiváló művész, akik a régi — hogy ugy mondjam — magyar klasszikus iskolát akarják fentartani, akik a magyar beszédet a Tisza partjáról hozták magukkal, akik a magyar kiejtést és karaktert a vérükben mutatják be a színpadon. Ezeknek típusa Bakó László, akit az igen tisztelt mostani rezsim teljesen háttérbe szorított és amikor ezt nyilvánosságra hozták, 4 e
