Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

280 A nemzetgyűlés 225. ülése 1924, alakult itt ki, amely szakított a múlttal, amely uj tradicióknak alapjait vetette meg és amely főleg a múlt egyetemi életének azzal a csúnya és ellenszenves tradiciójával szakított, hogy az egyetemi tanárok valósággal elkülönítették^ magukat az ifjúságtól, illetőleg inkább az ifjúság különítette el magát az egyetemi tanároktól. Most bekövetkezett az az áldásos állapot, hogy az ifjúság a professzorok vezetése alatt áll. Az ifjúság összefogott a maga professzoraival s ennek az összefogásnak első következménye, hogy bár a nemzeti gondolatot a legmesszebbmenőén ápolják, de visszautasítanak maguktól minden pártpolitikát. Senki sem állithatja jóhiszemüleg, hogy ezekben az ifjúsági egyesületekben bárki is pártpolitikát űzne Soha sem volt annyira pártpolitikától mentes az ifjúsági élet, mint épen ma. A kormánynak tehát kötelessége ezt a szellemet ápolni, mert ez a szellem csak ugy tudja megtartani a maga pozícióját, ha a kormány a maga segítségével hozzájárul ezeknek az ifjaknak munkájához. (Kiss Menyhért: Míg Klebelsberg lesz a minister, addig nem fogják támogatni.) Ne felejtsük el, hogy ezeknek az ifjaknak helyzete ma sokkal nehezebb, mint volt a múltban, mert ezeknek a tanulás mellett dolgozniok és kenyeret keresniök is kell. Mikor volt az a múltban, hogy az ifjúság külön nyomdát, külön fogyasztási szövetkezetet tartott volna fenn, különböző ipari- és kereskedelmi üzemeket létesített volna; mikor dolgozott az ifjúság lélekkel és testtel egyformán annyira mint ma! Sajnos, hogy ezt nem háláljuk meg eléggé és nem hálálja meg elsősorban a kormány politikája. Én tehát kérem erről a helyről a t. kormányt, elsősorban a kultuszminister urat (Kiss Menyhért: Őt hiába kéred.), hogy a bajtársi egyesületeket végre tegyék olyan államilag is jóváhagyott intézményekké, aminő elbánást ezek az egyesületek a maguk nemzeti hivatásánál fogva megérdemelnek. Mi innen ezekről n padokról a legélesebb politikai harcban vagyunk a kultuszministerur kultúrpolitikájával szemben. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) De el kell ismernem, nem az ő jóindulatának hiányán múlik elsősorban, hogy az ifjúság nem kapja meg azt a támogatást anyagilag és szellemileg, amit megérdemel. Az én értesülésem épen az, hogy a kultuszminister ur e tekintetben jóindulattal kezeli az ügyeket, de a kormány szellemében és legelsősorban a pénzügymi nisterium ban van itt a legfőbb hiba. (Zsirkay János: Kell a pénz a bankoknak! — Lendvai István: Döhmelnek! — Kiss Menyhért: Döhmelnek ós Hetényinek! — Zsirkay János: Az ifjúság számára nincs!) Még röviden a diákjóléti intézményekkel akarok foglalkozni, mert fel akarom tárni végre a t. Nemzetgyűlés előtt, mennyit nyomorog ma ez az ifjúság. A tandíjak 1922—23-ban 1000 K-t tettek ki. a beiratási illetékek 140 K-t» a kollokviumi díjak 300 K-t. (Barthos Andor: A beiratási illetéket is fizetni kell? Ez egy uj divat! Gyönyörű dolog!) Az 1923—24. tanév első felében a tandíj 00.000 K-ra emelkedett, az illetékek 12.500 K-ra, a kollokviumi díjak 3000 K-ra. (Barthos Andor: Hallatlan!) A második szemeszterben 180.000 K-ra, az illetékek 30.000 K-ra, a kollokviumi díjak 90.000 K-ra emelkedtek. Hát kérdem én a. t. kormányt, lehetséges ettől a nyomorgó ifjúságtól 180.000 K tandíjat bevasalni? (Kiss Menyhért: A nyomorgó apáktól és nyomorgó állami hivatalnokoktói!) Lehetséges hatvanszorosára emelni o tandíjakat egy év alatt, mikor a drágaság csak nyolc-tízszeresére emelkedett! Az ifjúságon kell spórolni ilyen módont (Kiss Menyhért: Azon!) évi január hó 18-án, pénteken. És mennyire viszik előre a magyar kultúrát az ilyen kicsinyes politikával? És amikor az ifjúság kérte ezeknek a tandijaknak leszállít ásat, nem az lett volna a kormány kötelessége, hogy azonnal megtegye! Semmi nem történt ebben az irányban! (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Elfelejti a t. kultuszkormány, hogy a. tandíjmentességnek sincs ma meg az a szelektáló hatása, mint a múltban, mert hiszen az ifjúság ma kénytelen dolgozni és a tandíjmentesség a jeles előmeneteltől függ. Hogyan lehet kívánni attól az ifjútól, aki reggeltől estig dolgozik, hogy azonkívül még jelesen kollokváljon es jelesen vizsgázzon? Hiszen ez vagyoni cenzust jelent! Ez azt jelenti, hogy csak a jómódú ifjak tudnak tanulni és előremenni. Hát szabad ilyen forditott kiválasztást csinálni ma a nemzet mai nyomorúságában, mikor mindenünk egyesegyedül ennek az ifjúságnak szellemi és erkölcsi kvalitásaitól függ? (Kiss Menyhért: Debrecenben ilyen szelekcióról beszélt a minister ur!) Ennek a szelekciónak megvan a hatása máris abban, hogy mig a múlt tanévben 14.000 volt az összes főiskolai hallgatók száma Budapesten, ma csak 12.000. Ha ez tovább folyik így, még jóval kevesebb lesz a jövőben. Ezen a téren azt hiszem az egész egységespárt nevében is beszélek, — merem hinni, hogy beszélek — amikor arra kérem a kultuszminister urat, hogy csináljon rendet ezen a téren. r Ha az ifjúság nyomorúságát tovább akarom vázolni, akkor rá kell térnem röviden a lakáskérdésre is. Budapesten a Szent Imre-kollégium 6—700 diákot lát el és helyez el. a kormányzó ur iniciativajából felállított sasadi-laktanyai diákotthon pedig 600 diákot. Ez azonban mindössze 17—18%-a az egész ifjúságnak, holott fele a budapesti ifjúságnak vidékiekből áll. Itt tehát körülbelül még több mint 30%-ot kellene ezekben a kollégiumokban elhelyezni. Ha nincs elég hely, akkor kellene ilyen kollégiumokat, kiépíteni a sasadi-laktanyát egészen ifjúsági otthonná és akkor legalább azt mondhatnánk, hogy az ifjúság egy jó részéről legalább lakás tekintetében gondoskodtunk. Ne felejtsük el, hogy ma egy kis bérszoba, hónapos-szoba 200.000—250.000 K-ba kerül. Honnan tudja az ifjúság magának azt a pénzt biztosítani, hogy legalább lakhasson? Az én meggyőződésem szerint tehát gondoskodni kellene a kollégiumok kiegészítése mellett arról, hogy a diákok magánosoknál ilyen^ hónapos szobákat kaphassanak, s a kormány egészitené ki azokat a béreket, amelyeket az ifjúság fizethet azokra a bérekre, amelyeket a tulajdonosok megkivannak. Ha az ifjúsági egészségügyet nézzük, akkor is el kell szörnyűködnünk, hogy az milyen állapotban van. Az egyetemek kórházának van egy épülete, amelyet régesrégen kórházzá kellett volna már kiépíteni és ebben lakók vannak, akiket könnyű volna kitelepiteni. Àz ifjúság kérte a kormányt, hogy telepítse ki azokat a lakókat, és gondoskodjék ennek az egyetemi kórházegyletnek kibővítéséről. Körülbelül 250 millió koronával fel lehetett volna szerelni ezt a kibővített kórházat. Ezen a téren semmi sem történt. Ha pedig belenézünk az ifjúság egészségügyének mai helyzetébe, el kell szörnyűködnünk, hogy épen a nyomorúság betegségei milyen szörnyű mértékben emésztik a magyar nemzetnek ezt a nemes virágát. Nem akarom e tekintetben a t. Nemzetgyűlés türelmét e témával tovább igénybe venni, azért azokat az adatokat, amelyek az ifjúság bategállapotára vonatkoznak, mellőzöm ezúttal, csak felhívom a nemzetgyűlés és elsősorban a kultuszkormány ügyeimét, hogy gon~