Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-218
22 A nemzetgyűlés 218. ülése 1924. évi január hó 8-án, kedden. azt, amit tanácsolnak), akkor bizonyára megpróbálnák megcsinálni, igen t. minister ur, tessék elhinni. És én jól látom Bulgáriának és Törökországnak példájából is, hogy egy legyőzött államot is lehet a maga erejével és a maga gazdasági képességével gazdaságilag talpraállitani. Miért legyen épen Magyarország az, — amely agrárország, amelynek megvan a maga nagyszerű termése — amelyet nem lehet talpraállitani? Miért tudták megcsinálni a kis Bulgáriában, amelynek ipara és kereskedelme összehasonlithatlanul gyengébb és kisebb, mint Magyarországé, és Törökországban, amelynek ipara és kereskedelme szintén igen gyenge? Miért tudták megcsinálni, hogy 200 százalékkal magasabb fokon stabilizálva áll a pénzük, mint ahogyan áll a mienk Magyarországon, és jobban áll, mint például Romániáé, amely győző állam és Jugoszláviáé, amely szintén győző állam és amelyeknek valutája a két emiitett állam valutája alatt marad? Azért, mert mindenütt akadt egy-két tisztességes ember, aki gondolkozott rajta, hogyan lehet a nép gazdasági erejére támaszkodva pénzügyi politikát inaugurálni és ezt a pénzügyi politikát meg is valósította. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy nem lehet ezt itt is kipróbálni és ne méltóztassék egy eszmét elvetni azért, mert az nincs kipróbálva. Itt csak egy eszmét próbáltak meg, azt, amelyet Kállay kipróbált. A pénzügyi bizottságban egyik középen ülő tagja és egy baloldali képviselő megállapította, — és sajnos, hogy ez igy van, — hogy Kállay pénzügy minister ur kormányzása nem volt egyéb, mint a kudarcok szakadatlan láncolata. Amit ő kijelentett az ország pénzügyi helyzetére vonatkozólag, annak pont az ellenkezője történt egy hónap múlva. Ha egyszer egy pénzügyi politikának kudarca ilyen szemlátomást hónapról-hónapra beigazolódik, akkor mégis ennek a pénzügyi politikának manierjéhez ragaszkodni bizonyos politikai naivitást feltételez és érthetetlen dolog, hogy mindenáron ragaszkodnak hozzá, amikor maguk az urak elismerik, hogy ez a pénzügyi politika lehetetlen és nem mutat fel eredményt. (Berki Gyula : Egy kis türelem ! — Klárik Ferene : Akkor lesz eredmény ! — Berki Gyula : Reméljük !) A ministerelnök urnák a jogrenden és kedvező atmoszférán kivül végre meg kellett volna kormám^zói sikeréül említenie azt is, hogy mig a nagyüzemek tulajdonosai, a gazdag bankárok és a nagy gyárak tulajdonosai papirkoronában fizetik adójukat, addig az általa vezetett és magát kisgazdának és agrárnak nevezett uralom alatt a gazdatársadalom aranyvalutával, azaz buzavalutával fizeti az adóját. Ez is mindenesetre olyan érdem, amelyet feltétlenül Bethlen István gróf ministerelnöknek lehet betudni. (Berki Gyula : A gazdaközönség áldozatkész és nem ül fel a de-magógiának !) Azután azt is meg kell említeni, hogy 1921ben, amikor gróf Bethlen István igen t. ministerelnök ur átvette a kormány gyeplőjét, a búza métermázsája, — és azt hiszem, a jelenlévő minister ur lesz kegyes engem ebben megerősiteni, — öt-hatszáz korona volt (Szabó István (nagyatádi) íöldmivelésügyi minister : Régebben még kevesebb is T volt !) ma pedig a búza métermázsája százezer vagy száztízezer korona, ahogyan méltóztatik gondolni vagy mondani» Akkor abból | az 500—600 koronából lehetett venni egy pár cipőt, sőt két pár cipőt is. Ha ma egy pár csizmát akarnak venni az úgynevezett csizmás képviselők, nemhogy egy métermázsa búza árából meg tudnák azt venni, hanem két métermázsa vagy legalább is másfél métermázsa búzát kell érte eladniok. íme, tehát az agrár államban az agrárközönség által termelt javak értéke bár látszólag felment, azonban mégis alábbszállt, mert az ipari és kereskedelmi cikkek árai olyan nagy mértékben emelkedtek, hogy nem képesek ebből a búzából megvásárolni azt, amire szükségük van. Ez is egy sikere feltétlenül és ezt is meg kellett volna neki említenie azon sikerei mellett, amelyekre folyton hivatkozik. Azután még egy sikere van és ez a kosztpénzrendszer megteremtése. Azt hiszem, ez a legnagyobb siker. Ez azt jelenti, hogy akinek van tiz millió koronája, — mert, mondjuk, eladott egy telket, egy zongorát vagy egy pár szőnyeget, — akkor ennek a tiz millió koronának kosztoltatásából havonta minden munka nélkül legalább másfél millió koronát lehet szerezni. (Klárik Ferene : Attól függ, mennyi a kosztpénz !) Most méltóztassanak megállapítani, hogy nem szomoru-e az, hogy minden munka nélkül, tisztára a pénz kosztoltatásából rákényszerítik az embereket arra, hogy ne foglalkozzanak produktiv, alkotó, termelő munkával, hanem tisztára csak spekulációval. Jásznagykunszolnok vármegyében, igen t. földmivelésügyi minister ur őexcellenciája, tudok egy földbirtokost, aki eladta gazdasági felszereléseit, lovait, állatait, eladott mindent. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Miért adta el?) A földet azonban nem adta ki kis bérletbe, mert olyan magas árat kért, hogy nem kapott bérlőt. Megjegyzem, hogy az illető zsidó. Az eladott felszerelések árát kosztoltatta és több ezer százalékkal több jövedelme volt belőle egy évben, mintha a gazdálkodást folytatta volna. Mikor pedig azért Rákóczifalva községben kitört az elégedetlenség és az adózóknak egy küldöttsége elment a földbirtokoshoz, azt mondta : »Nézzék, igy áll a dolog. Én a vagyonomat és felszereléseimet igy tudtam értékesiteni. Ha maguk az én helyemben volnának, vájjon nem ugyanazt tennék-e, mert ha valaki józanul gondolkozik és a pénz konjunktúráját ki akarja használni, annak csak ezt a dolgot lehet csinálni.» A földbirtokosokat, pláne a lelkiismeretlen földbirtokosokat, akik a földet csak azért vették, hogy a pénzüket belefektessék és nem azért, hogy gazdálkodjanak, rákényszerítik arra, hogy gazdasági felszereléseik, állataik árából kosztpénzüzletet csináljanak. Helyes dolog-e ez, rendben van-e ez? (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Mi lesz a földdel?) Egy ministeri tanácsos özvegye keresett fel a nyáron, aki azt mondotta, hogy : »Én nem tudtam megélni a férjem nyugdíjából. A férjem egy puritán, első tisztviselője volt a belügyministeríumnak. Egyebet nem hagyott reám, mint a nyugdíját és egy egyemeletes házat a Verbőczyutcában a Várban. (Felkiáltások jobbfelől : Elég az !) Meguntam a krumplifőzeléket és csuspajzot enni, mert "egyébre nem telt, a" házam abszolúte semmit'sem jövedelmezett,« — ami igaz is, mert hiszen Berki képviselőtársam is elismeri, hogy 'i
