Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

â?2 À nemzetgyűlés 225. illése 1924 ez a nagy vevőnk — amely az államvasút — megvan, akkor az országnak energiával való gazdaságos ellátása is biztositva van. Ez nem nóvum, sőt szemrehányás alakjában azt mond­ják, hogy az osztrákok már rég megcsinálták. Persze hogy megcsinálták, amikor az osztrá­koknak megvannak az Álpeseik és az ovtlevő állandó nagy vizierők. Ugyanez van Svájcban. Ez nálunk, sajnos, elenyésző csekély mérték­ben van meg. Mi nem bazirozhatjuk az egész rendszerünket másra, mint néhány vizierőre, főleg azonban szénbányáinkra. A csehek is fel­kapták az ideát, a Felvidéket már tervszerűen kezdik igy behálózni. Nekünk, akármilyen ne­héz is gazdasági helyzetünk, legalább töreked­nünk kell hasonló eredmény elérésére. Mint­hogy pedig a vasút a főfogyasztó és a vasút­nál az elektromos üzem legalább 30 százalékos szénmegtakaritást jelent, úgyhogy ez gazdasá­gilag is nagyon előnyös, a vasutak villamosí­tása természetesen előtérbe kerül. Peyer kép­viselő^ ur mármost azt, mondotta, hogy az ügy elhúzódik, hogy kísérletezünk lokomotiv-tipu­sokkal, holott külföld on a zok már készen van­nak, csak ide be kell hozni azokat és a dolog egykettőre meg van oldva. A dolog pedig ugy áll, hogy 1922-ben a világ összes nagyvasutai egy kongresszust tartottak Rómában, amely határozatképen kimondotta, hogy egy határo­zott tipus mellett állástfoglalni nem lehet, mert ilyen tökéletes tipus ezidőszerint még ki­eszelve nincs. Egyetlenegy rendszerre sem lehe; azt mondani, hogy alkalmazása feltétlenül ajánlatos. Az összes rendszerek teljesen más viszonyokra vannak bazirozva, mint amilye­neket nekünk szem. előtt kell tar.anunk. Mind­ezek a külföldi rendszerek ugy keletkeztek, hogy a vasút egészen különálló probléma volt s ennek következtében ezt olyan áramrend­szerrel oldották meg, amely azokra a viszo­nyokra megfelelő. Csak egy számot akarok mondani: a I6V3 periódusú váltakozó árammal, amely azonban ipari felhasználásra teljesen al­kalmatlan. Ennek következménye az, hogy Svájcban, Németországban és Ausztriában, ahol ezt a rendszert elfogadták, az általános energia-gazdálkodási veze ék mellé egy vasúti vezetéket is kellett építeni, amit mi természe­tesen semmi körülmények között sem bír­nánk el. (Az elnöki széket Scltovszky Béla foglalja eh) Amerikában, ahol már nagyon fejlett az elektromos vontatás, hasonló körülmények mutatkoztak; a részletek nem fontosak. Van még egy rendszer, amelyre különösen hivat­koztak: az olasz rendszer. Az olasz rendszert ug*ya.naz a Kandó Kálmán dolgozta ki, aki most nálunk u.j rendszerét vezeti be az egész technikai világ feszült érdeklődése és figyelme mellett. Az uj Kandó-féle lokomotív uj gondolatot képvisel, amely a mi viszonyainkhoz igazodik és a leghelyesebb megoldást látszik képviselni. A lokomotív gyártása azonban elhúzódott a forradalmak és az az után következő nehéz gazdasági helyzet következtében, de körülbelül egy évvel ezelőtt folyamatba indult, még pe­dig a Magyar Államvasutak legkisebb rizikója nélkül. A Ganz-gyár csinál meg mindent a maga veszélyére ; egyévi próbaüzemre vállal­kozott, úgyhogy csak az áramot adná a Ma­gyar Államvasút, s ha ezek a próbák nem sike­rülnek, akkor a magyar államra ebből semmi­féle megterhéltetés nem származik. Ez a loko­évi január hó 18-án, pénteken. | motiv olyan szenzációt keltett, hogy az osztrá­| kok, akiknek ezidőszerint a legtökéletesebb lokomotiv-tipusuk van, amikor valamely szak­lapban ennek rövid leírását olvasták, idejöttek Budapestre és fix feltételek mellett megren­deltek két ilyen mozdonyt. Az érdeklődés mindenütt az egész világon megvan ez iránt az idea iránt, s ez az egyszerű oka annak, amiért nekünk a végleges simítá­sokig meg kellett hoznunk azt a kis időbeli áldozatot, hogy olyan lokomotiv-tipust állít­sunk be, amely ki fogja elégíteni az összes ipari szükségleteket is és amelynek azonkívül még az az erkölcsi előnye is megvan, hogy magyar embereknek készitménye, a gondolat­tól az utolsó srófig. (Éljenzés és taps a jobbol­dalon és a középen.) A másik kérdés, amely az állami üzemek­kel kapcsolatosan felvetődött Reisinger kép­viselő urnák beszédében, az állami vasgyárak­nak kérdése volt. A képviselő ur okmányokkal megalapozott nyilatkozatot tett, amennyiben a költségvetési füzetet vette elő s abból helyesen citálta azt, hogy a rendes kiadások összege négymilliárd és valami, rendes bevétel pedig ennyi és ennyi. Ebből azután ő kisütött három szegény millió üzleti eredményt. Egyet azon­ban már nem olvasott ki belőle, és ez az, hogy Diósgyőrt az ellenségeink még jobban lekop­pasztották, mint a vasutat. Ezt valahogyan pótolni kell, mert hiszen amikor van munkás­ság, van szén, megvan a berendezésnek bizo­nyos része, akkor ennek a berendezésnek ki­egészítő részét meg kell csinálni. Ez lassú tem­póban megy, de mégis ugy, hogy előirányzat­képen 1922-ben — ezt méltóztassék mindig szem előtt tartani — a beruházásokra 794 millió ko­rona volt szánva, ami evvel a hárommillióval együtt azután majdnem kitett egymilliárd tényleges nyereséget akkori koronákban. Magától értetődik, hogy az értékek teljes eltolódása következtében ezek a számok már csak a történeleméi, de azt bizonyítják, hogy az, amit Reisinger képviselő ur kimutatott, igaznak annyiban igaz, hogy hárommilliót mutattak ki felhasználható tiszta nyereségnek, de a tényleges nagy nyereséget egyszerűen és igen okosan beruházásokra használták fel, ugy amint az igen tisztelt gazdatársaim, ha egy kis pénzhez jutnak, azt bizonyára gazdasá­guknak felszerelésére fogják fordítani. (Ugy •van! a jobboldalon.) Ez a faktum. Ennek kö­vetkeztében nem áll az, hogy itt valóban ilyen nevetséges, deficitszámba menő nyereségről volna szó. A képviselő ur ehhez azt fűzte hozzá, hogy bár csak hárommillió nyereségről van szó, mégis a leggyalázatosabban fizetett munkások épen ezek az állami munkások. Ehhez két megjegyzésem van. Magam is nagyon jól tu­dom hogy ők is az élet-standard alatt állanak, s hogy ez a fizetés kevés. Azt is nagyon jól tudom, hogy ennek az állapotnak megváltozta­tására törekednünk kell. Csak az nem helyes, ha ugy állítjuk be a dolgot, mintha ez valami különleges betegsége volna az állami üzemek­nek. Erre nézve egypár számadatot mutatok be. Reisinger képviselő ur az 1923 május, jú­nius és július hónapok adatait mutatta ki: amint kontrolálni tudtam, ebből egy szám sem volt helves. (Bogya János: Érdekes!) Én azon­ban itt csak a májusi adatokkal rendelkezem. És itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy az állami üzemek a munkabérek megállapításánál ragaszkodnak azokhoz a munkabérekhez, ame­lyeket Budapesten állapítanak meg az érdekelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom