Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-225
A nemzetgyűlés 225, ülése 1924, évi január hó 18-án } pénteken. 267 ugy értesültem, hogy ő azt mondotta, hogy volt. Be ha valaki ezredesi uniformisban, teljes diszben megjelenik egy képviselőtestület előtt, nem lehet azt mondani, hogy: »Igazolja magát, ezredes ur!« Ugy-e, ezzel nem fogják kezdeni? (Szili Bálint: Joguk van leigazoltatni! — Drozdy Győző: És egy ezredes egy ilyen faluból mint milliomos megy el! — Mozgás jobb felől. — B. Podmaniczky Endre: Na! Miért gyanúsít? Ezt csak Drozdy mondhatja! — Drozdy Győző: Rendelést szerez onnan, összeszedi a pénzt a néptől pótadóban! — B. Podmaniczky Endre: De nem szedte össze a pénzt!) 170 métermázsa búzáért megrendelt a község egy müvet. (Herczegh Béla: Szolnokon a. tört magyarság volt a baj!) Én mind a kettőt kifogásolom: a tört magyarságot is és az eljárását is, hogy belevitte a községet egy ilyen ujabb pótadóba; mert egy olyan községben, ahol 4000% már a pótadó, nem lehet igy emlékművet felállitani. Ha pedig a kormány engedélyt adott erre, ugy a kormányt hibáztatom. (B. Podmaniczky Endre: De nem vitt el pénzt! — Drozdy Győző: Nem pénzt vitt el, hanem búzát! Micsoda bölcsesség! — Derültség a szélsőbalodalon. Mozgás jobbfelől.) Tisztelt Nemzetgyűlés! A kultuszminis ter ur szükségét látta, még a Petőfi-centennárium előtt, hogy törvényjavaslatot terjesszen elő, amelyben az ország, a nemzet lerója háláját halhatatlan nagy költője, Petőfi Sándor iránt, az emlékét megörökítve. Hát igaz az is, hogy az ilyen emlékek nem törvénytárakban szoktak megörökitődni, (Meskó Zoltán : Az emberek lelkében !) hanem a nemzet, az emberiség lelkének mélyében és ott maradandóbb nyomot hagynak hátra, mint porlepte törvénytárakban. De ha már a kultuszminister ur erkölcsi kötelességének tartotta, hogy a centennárium előtt ezt a törvényjavaslatot beterjessze, hát akkor a mi feladatunk volt-e az, hogy e törvényjavaslat letárgyalását sürgessük? Hiszen elsősorban a kultuszminister urnák kellett volna fellépnie a Ház elnökségénél (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Cserti József : Félnek Petőfi eszméitől, az a baj!) és sürgetni, hogy vegyék elő az ő törvényjavaslatát; nem azért terjesztette elő, hogy ad Graeeas Kalendas el legyen halasztva, hanem hogy tényleg belekerüljön a törvénytárba, hogy az országgyűlés legalább száz év múlva megemlékezzék Petőfiről. Hiszen az is egy A 7 onatkozás, hogy Petőfi is az országgyűlés tagja akart lenni 48-ban. Igaz, hogy radikális eszméi miatt akkor is azt mondták az akkori komzervativok, hogy Petőfi országf elforgató, muszkakémnek, mindennek elnevezték s annyira felbőszítették rá a gazdatársadalmat, hogy kis hija, hogy azt a szégyent meg nem értük, hogy nem a segesvári síkon esett volna el az országnak ez a dicsősége, hanem fokossal magyar kezek verték volna agyon. (Peidl Gyula: Most Zalaegerszegre kerülne! — Egg hang « balközépen: Most Szabó Dezsőt üldözik!) Azokhoz a perekhez szólva, amelyek most foganatban vannak, olyan emberek ellen, mint például Szabó Dezső, aki javitani akarván a közállapotokon, kritizálja a tisztviselői kart, amit ez magára vesz és igy Szabó Dezsőt kétévi fogházra Ítélik; megnyugtathatok mindenkit, akit érdekel, hogy Petőfi ellen is indítottak 48-ban bűnvádi eljárást hazafias versei miatt, még pedig a magyar nemzeti kormány részéről, és csak azért nem folytatták le, mert a szabadságharc kitört és más elfoglaltsága volt az országnak és magúnak Petőfinek is. NAPLÓ XIX. De nem látom én a magyar léleknek ezt a kívánatos felbuzdulását, ezt a kiömlését, ezt a kiáramlását a mi közdolgainlkban más vonatkozásban sem. Itt például egy egészen félszeg hősi kultusz fejlődött ki. A magyar katona legnagyobb történelmi megtestesítőjéül Görgey Artúrt állítják elénk, aki a reménytelenségnek, a feltétel nélkül való fegyverletételnek megszemélyesítője. Egy nemzet választhat magának hőst, választhatja magának Zrínyi Miklóst, Szondyt, Cambronne-t, vagy bárki más nagy katonát, aki, mikor látja, hogy végenyészetben az ügy, amelyért harcolt, hősileg odadobja és feláldozza magát s ezzel a legmagasztosabb példát nyújtja nemzetének. De hogy miként lehessen egy olyan katonatipust választani hősnek, aki egy katonai bonyodalom egyetlen megoldását — más, esetleg gyakorlati és jobb megoldások vagy lehetőségek helyett, amelyek még őneki is kínálkoztak — a fegyverletételben látja: ezt én egyszerű, természetes, paraszti szemmel nem tudom megérteni. De nem tudom megérteni azt sem, hogy ezzel szemben miért történik meg, hogy a 48-as honvédségnek és emlékeknek kultusza az egész vonalon kihalóban van Magyarországon. Amikor egy nagy fényes testületben — gondolom a Pátriában, a keresztény irók és művészek klubjában — a magyar katonaságot glorifikálják, akkor a felköszöntőkben jóformán senki sem emlékezik meg a 48—49-iki szabadságharc hőseiről; nem tudnak semmit Damjanichról, Bemről, nem tudnak semmit Komáromról, nem tudnak semmit a Makk Józsefekről, a komáromi vár tisztikarának hasonlíthatatlan szelleméről, amely, mikor értesült, hogy a várat át akarják adni kapitulációban, a védők személyes biztonságának és szabad elvonulásának biztosítása mellett, lázadást akart csinálni Klapka ellen, azt mondták: »Inkább vesszünk el valamennyien, de saját bőrünkért ne adjuk fel a várat, hanem eszközöljünk ki az ország számára is politikai előnyöket a vár átadása révén.« Hol van ez a gondolkozás napjainkban? Hol van a legnagyobb magyar elmének, a legnagyobb magyar politikusnak, akit valaha e nemzet a világra szült: Kossuth Lajosnak kultusza? Nem látjuk sehol. Végtelenül örvendek rajta és nem kifogásolom, hogy Széchenyi István emlékét olyan 'mélységesen kultiválják, nagyon helyes, magam is nagy gyönyörűséggel látom. De akkor miért nem kultiválnák a másik nagy történelmi alakunknak, Kossuth Lajosnak emlékét is ? Méltóztassék elgondolni, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, milyen szégyenletes dolog már csak a kö J vetkező is : Amikor elbujdosott, elmenekült Kossuth Lajos 49-ben és Amerikába ment az ő külföldi felvilágosítási vándorútjára —mert ez is az volt — és megnyerni akarta az egész világ rokonszenvét az elveszett magyar ügynek: Amerikában tartott beszédeit oly nagyra értékelte az amerikai közvélemény, hogy ezeket a beszédeket össze gyűjtve, amire talán nem volt példa a világhistóriában, egy nagy^ világvárosnak, New-York városának a tanácsa tette közzé mint kiadó, ő lette közzé ezeket a beszédeket ! (Drozdy Győző: Megvan nekem ez a könyv!) Méltóztassék tudomásul venni, t. Nemzetgyűlés, hogy bár maga New-York város tanácsa angol nyelven közzétette Kossuth Lajos ezen beszédeit, magyar nyelven még ezideig nem jelentek meg. (Mozgás^ balfelől) Egy gyűjtemény megjelent belőle, épen talán* bizonyos sajtóagitáció következtében Ballagi Aladár szerkesztésében a Franklin Társulat ki38
