Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

260 A nemzetgyűlés 225. ülése 1924 is tárgyalást folytatott és megkísérelte, hogy velük megegyezésre jusson s őket az integritás alapján az ország megmentésére szintéi) felhivja. Ebben a nyilatkozatában, amely december 25-én jelent meg a Bácsmegyei Napló karácsonyi számában, dr. Hadzsi Koszta elmondja, hogy szeptember 29-én őt tényleg tárgyalásra kérte fel gróf Károlyi Mihály. Közölte vele, hogy értesülése szerint a király elbocsátja a Wekerle-kabinetet — ez a bolgár front megnyitása után következő napokban történt — és minden valószínűség szerint őt fogja megbízni kormányalakítással; talán már éjjel i'el is kell neki utaznia Bécsbe, hogy az audiencián megjelenve, ezeket a dolgokat a királlyal elintézze. Ezt megelőzőleg gróf Károlyi Mihály kifejezést adott annak, hogy rendkívül örvend, hogy alkalma van beszélni a magyarországi szerb radikálispárt egyik fővezető emberével és megkérdezte tőle, dr. Hadzsi Kosztától, hogy hajlandók volnának-e ők az ország megmentésére, vele együtt közreműködni. Gróf Károlyi Mihály felajánlotta a nemzetiségieknek, hogy a nemzetiségi politikát egészen más, liberális és mindenkit kielégítő alapokra kívánja fektetni és ugy folytatta, hogy természetesen a magyar nemzetiségi politikának ez a transzformálása nem jelenti az ország politikai integritására való törekvés abbanhagyását az ő általa alakítandó kormány részéről. Később is azután váltig hangoztatta Károlyi Mihály — maga dr, Hadzsi Koszta jegyzi meg — hogy ő az ország integritásából semmit nem hajlandó engedni, az ország uj berendezését azonban a nemzetiségek jogainak figyelembevételével, az ő közreműködésükkel akarja végrehajtani. Ebből a, nyilatkozatból, amelyet én itt részletesen felolvasni nem óhajtok, kiderül az, hogy dr. Hadzsi Koszta maga örömmel fogadta gróf Károlyi Mihálynak ezt a kijelentését. Megmondotta ugyan, hogy ő maga nincs jogosítva ebben a kérdésben határozott választ adni, de az egész kérdést a szerb radikálispárt végrehajtó bizottsága f elé terjeszti és majd a párt fog ebben a kérdésben állást foglalni, reméli kedvezően. De elmondotta Hadzsi Koszta — ós ez az a momentum, amiért ezt a Ház elé hozom — gróf Károlyi Mihálynak, hogy az osztrák császári hatalom, amikor a háború kitört 1914 ben, a magyarországi szerb radikálispárt szervezeteit feloszlatta és ennek a pártnak minden megnyilvánulásai a háború alatt megakadályozta. Elmondotta továbbá Károlyinak, hogy az osztrák szoldafeszka részéről a világháború folyamán a magyarországi, a horvátországi különösen pedig a szerémségi szerbeket olyan rettenetes üldözés és szenvedés érte, hogy ez megnehezíti az ő számukra azt, hogy a magyar kormányhoz közeledjenek, ámbár tudják, hogy a magyar kormány ebben többé-kevésbé ártatlan. És mikor gróf Károlyi Mihály azt kérdezte Hadzsi Kosztától — mivel ő idegen fogságban volt, azután részt vett mint katona a háborúban s így személyesen nem tud ezekről a dolgokról — hogy mik hát azok a sérelmek és szenvedések, akkor Hadzsi Koszta elmondotta neki és irásba foglalta a kérésére, — hogy ezekről gróf Károlyi Mihály referálhasson IV. Károly királynak, — hogy az osztrák szoldateszka egész szerémségi falvakat felperzselt, tehát nem Szerbiában, hanem Szent István koronájához tartozó területeken egész falvakat felperzselt, a népet rabigába hajtotta, ezer és ezer ember vagyonából kiforgatott, koldusbotra juttatott, egész családokat kiirtott, tizenkét esztendős gyermekeket halálra ítélt, a politikával mitsem foglalkozó asszonyokat kivégeztetett, és több esetben embereket máglyán égettetett el. (Egy hang a jobboldalon: Mind nem igaz!) Ezeket Hadzsi Koszta mint irásba foglalva átnyújtotta évi január hé 18-án, pénteken. Károlyi Mihálynak, hogy ő ezekről a dolgokról IV. Károlynak jelentést tegyen, nem azért, hogy elmérgesitse a helyzetet, hanem hogy gyógyirt nyújtsanak a szerbeknek és az ő hangulatukat, az ottani lakosság hangulatát is a magyar állam kebelében való megmaradásra hajlamossá tehessék. Tehát tiszta, nemes hazafias intencióból közölte ezeket a sérelmeket. De megerősitette Hadzsi Koszta azt, hogy tényleg ilyen borzasztó dúlásokat végzett az osztrák hadvezetőség, az osztrák szoldateszka a Magyarországhoz tartozó Horvátország területén, azzal is, hogy ezeket a panaszokat az osztrák Tveichsrathban annakidején még a háború folyamán Trszics Pavisics osztrák reichsrathi képviselő szintén elmondta. Ebből a dokumentumból két dolog világlik ki. Az egyik az, hogy az a hazafias magyarországi szerb elem, amely mindig azonositotta magát Magyarország történelmi céljaival, amelynek képviselői ebben a teremben a koalíció uralkodása idején' — mint magam is fültanuja voltam — egymásután állottak fel és kijelentették, (Felkiáltások a jobboldalon: Ki volt as?) — gondolom, Manojlovics vagy Krasznojevies, a névre pontosan nem emlékszem, de itt voltam, hallottam — hogy a magyar függetlenségi párt programmját magukévá teszik, ők — a magyarországi szerb radikálispárt — követelik a magyar hadsereg számára a magyar vezényszót, az a hazafias szerb elem, amelyet mi magyarok a háború folyamán sem bántottunk, ellenben az osztrák hadvezetőség annál kegyetlenebbül kezelt, a háború utolsó hónapjaiban szeptember hónapban is kinyilvánitotta hajlandóságát, hogy az integritásos magyar állani megmentésére közreműködjék magyar politikusokkal. És ezt ezek a szerb politikusok még ma is, amikor ezt az ő részükről hangoztatni nem valami nagy érdéin a jugoszláv kormányzat előtt, jugoszláv állami területen a sajtóban bátran manifesztálják. Azt hiszem, hogy több száz esztendős közösségnek ez az emléke mégis csak érték reánk nézve ós talán biztatás, bátoritás arra vonatkozóan, hogy nem csupán ellenségek környezik ma sem ezt a magyar államot. (Mozgás jobbfelől.) Ezzel kapcsolatban legyen szabad felemlítenem azt, amit egyik szociáldemokrata képviselőtársam mondott el már a múltkor, hogy a mi kormányunk nem tudom, milyen alapon, vagy milyen céllal az utódállamok területén lakó barátainkkal való levelezést még* mindig a legmesszebbmenő cenzúrával kezeli. (Kiárik Ferenc: Még a belső forgalomban is!) Felbontatja az utódáliámokból érkező leveleket, kémeivel elolvastatja, és így nem is lehet tudni, hogy minden küldemény, még az ilyen kedves tartalmú küldemény is, mint ez a kezemben levő két képeslap, eljut-e illetékes kezekbe. (Ernszt Sándor: Hát még a szomszédok hogy kezelik Î) Itt bemutatom nem szociáldemokratáknak-' vagy bolsevistáknak — akiket különben egynek nem tartok, -—hanem tisztességes magyar politikusoknak, például Ballá Aladárnak és dr. Seprényi Imrének levelezését. Ezek a levelek mind »az 1912. évi LXIII. tcikk alapján felbontva«, ilyen cenzúra-vignettával kézhesittetnek, ha egyáltalán kézbesittetnek. Nem tudom, mi szükség vau arra. hogy a kormány tisztességes magyar emberek levelezését ilyen módon a hadijog alapján még ma is ellenőrzés alatt tartsa. Ezek után áttérek azokra a gyakorlati kérdésekre, amelyekkel ma foglalkozni kivánok. Az első a tisztviselőkérdés, amellyel olyan vonatkozásban óhajtok foglalkozni, amilyen vonatkozásban erről a kérdésről eddig kevés szó esett. Természetesen nem szükséges külön kijelentem, hogy barátja vagyok a tisztviselőknek, hiszen szerencsém volt abban a négytagú ellenzéki