Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-223
A nemzetgyűlés 223. ülése 192á. szetesen erőteljes pénztárak nem lesznek és ezáltal nem fogják az a célt szolgálni, amelyet szolgálniuk kellene. De nemcsak alkotmányjogi szempontból van sérelmem ezen kiadott rendelkezésekkel szemben, hanem sérelmesnek tartom a rendeletet azért is, mert ha összehasonlítást teszünk azzal a rendelkezéssel, amely nemcsak ezen rendeletben biztosított kategóriákra vonatkozik, hanem a kerületi munkásbiztositó pénztárakban biztositott alkalmazottak ügyeire, azt látjuk, hogy bizonyos eltolódás, bizonyos igazságtalanság mutatkozik ez utóbbiak terhére. Nevezetesen^ azt látjuk, hogy míg ezekre a vasúti és hajózási, úgyszintén a posta- és távirdai alkalmazottakra kiadott rendelet akként szabályozza a biztosítást, hogy az ez üzemekben alkalmazottak tekintet nélkül arra, hogy milyen keresettel rendelkeznek, biztositási kötelezettség alá esnek, addig a kerületi munkásbiztositó pénztárnál, valamint a Ferenc József kereskedelmi kórháznál biztositott alkalmazottakra vonatkozólag már bizonyos fizetési felsőhatárt állapitanak meg és ezen fizetési felsőhatáron túl, akik meghaladják ezt az összeget, azokra a biztositás jótéteményét nem terjeszti ki. Sérelmem tehát nem abban áll, mintha én panasz tárgyává kivánnám tenni, hogy ezekre a vasúti és hajózási alkalmazottakra a biztositás felsőhatárt nem állapit meg, hanem épen ellenkezőleg abban látom a sérelmet, hogy az egyes kategóriákra vonatkozólag bizonyos fizetési felsőhatárt állapit meg és igy egyeseket kiszorit a biztositás intézményéből. De tarthatatlan ezzel a rendelettel kapcsolatban az a helyzet is, hogy az előterjesztett törvényjavaslat, amely itt fekszik a nemzetgyűlés előtt, a munkásbiztositó pénztárak önkormányzatára vonatkozólag olyan rendelkezést tartalmaz, amely látszat önkormányzatot hagy csak meg, s valójában az önkormányzatot teljesen illuzóriussa teszi az által, hogy felügyeleti jogot gyakorol teljes mértékben a népjóléti minister és az önkormányzat által hozott minden határozatot joga van az illetékes pénztári elnöknek, akinek kinevezése a kormányzótól függ, mindenkor megfelebbezni és ezáltal módot ad eme rendelkezés megsemmisitésére. Itt megint csak azt kell látnunk, hogy bizonyos politikai tendencia van e kétféle rendelkezés megalkotásában, mert mig ezeknél az üzemeknél, — mert hiszen elsősorban e rendelet az állami üzemekre vonatkozik — mondom, ezeknél az állami üzemeknél az önkormányzatot teljesen meghagyja, addig azoknál az intézményeknél, azoknál a munkásbiztositó pénztáraknál, amelyekben munkások vannak biztosítva túlnyomórészt és nem állami alkalmazottak, az önkormányzatot a törvényjavaslattal el akarja konfiskálni a népjóléti minister. De, t. Nemzetgyűlés, akkor, amikor ezt a kérdést szóvá teszem a nemzetgyűlés előtt, szóvá kell tennem azt a rendelettervezetet is, amelynek nyilvános megtárgyalása a múlt hét közepén, tehát egy héttel ezelőtt volt a népjóléti ministeriumban. Az 5400/1919. számú rendelet ugyanis felhatalmazást ad a népjóléti minister urnák, hogy abban az esetben, lm a korona vásárló erejében beálló változás folytán és ennek megfelelően a munkások keresetében beálló változás folytán a biztositás felső határában bizonyos eltolódások vannak, akkor ezeknek megfelelően rendeletileg szabályozhassa a biztositás felső határán figyelembe vehető kereseti összeget és azt a segélyrendszert, amely ezen a törvényen épült fel. A múlt héten előterjesztett rendelettervezetből azt látjuk, hogy a népjóléti minister ur a évi január hó 16-án, szerdán. 227 betegségi biztositás felső határát 7,200.000 koro nában kivan ja megállapítani. Le kell szögeznünk azt, hogy a rendelettervezetben megállapított ez a biztositási felső határ ma már nem felei meg azoknak a követelményeknek, amelyeknek meg kellene felelnie; ez ma már túlhaladott álláspont, úgyhogy a minister urnák legalább is arra az álláspontra kellene helyezkednie, amely álláspontra helyezkedett a 9210/923. számú rendelet kibocsátásánál, hogy t. i. felső határra való tekintet nélkül, tehát keresetre való tekintet nélkül legyenek kötelezve a munkások betegségi biztosítására. Mindenesetre azonban ezt a 7,200.000 koronát lényegesen fel kellene emelni ugy, amint az a mai megélhetési és kereseti viszonyoknak megfelel és igy a minimumot legalább is évi 12 millió korona keresetben kellene megállapítani. De további sérelem is van ebben a rendelettervezetben, amely még égbekiáltóbb: a baleset esetére biztositott munkások biztositási felső határa. Az 1907. évi XIX. tc.-nél ugyanis az volt a helyzet, hogy ugy a betegségi biztositásnál, mint a baleseti biztositásnál a biztositási felső határ, amely a járadékok és segélyek kiszolgáltatásánál figyelembe jön, évi 2.400 koronában állapi itatott meg. Ez az évi 2.400 korona nem volt sok, és már akkor, a törvény megalkotása idejéu is tálhaladott összeg volt, de mégis a munkásoknak egy nagy kategóriája esett bele ebbe a biztositási határba és igy ezek tagjai lettek a Munkásbiztositó Pénztárnak. Idők folyamán eltolódások mutatkoztak ebben a kérdésben, ós igy az 1907 : XIX. tc.-nek az a rendelkezése, amely szerint mindkét biztositási ágra vonatkozólag a biztositás felső összege egyenlő összegben állapíttatott meg, az idők folyamán bizonyos eltérő intézkedésekkel alkalmaz* tátott s a balesetbiztosításnál figyelembevehető kereseti határt már nem a betegségi biztosításnál figyelembe jöhető felső határral egyenlően állapították meg, hanem ahhoz képest bizonyos csökkent összegben. Ahelyett, hogy a későbbi rendelkezésekkel ezt az anomáliát megszüntették volna s ezt az igazságtalanságot később kiküszöbölték volna, azt kell tapasztalnunk, hogy később az igazságtalanságok állandóan növekedtek s mind nagyobb és nagyobb eltolódás volt a két biztositási ágnál ûgyelembevehető kereseti összegnél, amivel a népjóléti minister ur azt a célt kivánta szolgálni, hogy a munkaadói érdekeltség által viselendő terheket a lehető legkisebb mértékig leszállítsa és ezáltal a munkaadókat felmentse a biztositási díjak fizetése alól. Ez az eltolódás ma már annyira haladt, hogy mig a népjóléti minister urnák rendelettervezete a betegségi biztositásnál figyelembe vehető felső kereseti határt 7,200.000 koronában állapitja meg, amit — ismétlem — súlyos sérelemnek tartok a foglalkoztatott alkalmazottakra vonatkozólag, addig a balesetnél figyelembe vehető felső határt évi 4,800.000 koronában kívánja megállapítani, sőt a sérelem elkövetésében még ennél is tovább megy a népjóléti minister ur, mert itt is disztingvál azok között a sérültek között, akiknek munkaképességcsökkenése 50°/o-on alul van, szemben azokkal, akiknek munkaképességcsökkenése 50°/o-on felül van. Az 50%-on aluli munkaképességcsökkenés esetén ugyanis a figyelembevehető kereseti határt a rendelettervezet 1,200.000 koronában állapitja meg. Teljesen nóvum s a korábbi törvényes intézkedésekben teljesen ismeretlen a rendelet-tervezetnek ez az intézkedése, amely súlyos sérelmet jelent a dolgozó munkásokra és amely teljesen alamizsnaszerii járadékot kiváxi juttatni azoknak 31*
