Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-223
196 A nemzetgyűlés 223. ülése 1924. évi január íió 16-án, szerdán mellett és a szellemi, ipari és technikai anyagok, a vizierők, energiaforrások, szénbányák és egyéb ilyen hatalmas energiakészletek mellett Oroszország talpraállása gazdaságilag sokkal hamarább be fog következni, mintsem gondoljuk. Amikor bejártuk Oroszországot, mint hadifoglyok, nyilt szemmel igyekeztünk áttekinteni a helyzeten és elmondhatjuk, hogy a világgazdaságot nagy próbára fogja tenni az, ha Oroszország ebből a letargiájából életrekél és aktivitásához jut. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Rá akarok mutatni ez alkalommal arra is, hogy nekünk, Magyarországnak, mint úgyszólván közvetlen szomszédnak nem lehet tétlenül néznünk Oroszország gazdasági újjáéledését (Egy hang jobb felől: Agrárszempontból!) és a kormánynak fokozottabban kell gondolnia arra, hogy belekapcsolódjunk abba a nagy ujjáépitési munkába, amelyet majd egész lázasan fog igyekezni felkínálni arra a kiaknázatlan területre (Dénes István: Mivel, ha egyszer nincs pénzünk! Mit csináljunk?), s nekünk is szerepet kell abban vállalnunk. Azt mondják, hogy mi nem tudjuk tanult embereinket elhelyezni; hát igyekezzünk itt elhelyezni őket! (Dénes István: Ez az egyetlen, amiből kivitelünk van! — Zaj jobbfelől.) Igen t. Nemzetgyűlés! Igenis, gondoskodnunk kell arról, hogy a mi szellemi feleslegeinket ott helyezzük el, ahol az bőséges kamatokat, gyümölcsöket fog majd hozni azon befektetés után, amelyet itt a neveltetéssel, a felnevelési költségekkel okozott. Midőn egyszer ezt szóba hoztam egy közgazdasággal foglalkozó szakember előtt, azt mondotta: hát hogy adhassuk a mi embereinket, akiket 25—26 évig tápláltunk, hogy adhassa az ország ezeket, mint kész értéket idegen országbal (Rupert Rezső: Ugyanezt mondta Kunfi is!) Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Nem arról van szó, hogy akarjuk-e adni, hanem arról van szó, hogy el tudjuk-e helyezni őket, vagy sem? Mert minden energia érvényesülést keres magának és minden energiát be kell állitani nemcsak az ország, hanem a világ felépítésének munkájába. (Dénes István: Mi csak maradjunk itthon!) Azok az energiát jelentő szellemi erők, ha ki is mennek, azért magyarok maradnak. Igaz, azt hozzák fel, hogy mi kiürítettük a tőlünk lekapcsolt részeket. Ideiglenesen lehet, hogy igy van lehet, hogy — talán a kényszerszülte következmények miatt — ez jórészben igy történt, azonban a magyarságnak még mindig vannak ott számottevő szellemi tényezői, akik dolgoznak a magyar feltámadásért, Amidőn Oroszországnak a gazdasági életbe való bekapcsolódásáról itt futólag szót emelek, különösen azért teszem ezt, mert Oroszország velünk szemben különösen mint konkurrens, mezőgazdasági állam jön számításba. Egyszer hallottam igen t. Erdélyi képviselőtársamtól, hogy nagyban egészben ismerjük mi a termő orosz földet, hiszen megástuk, mint katonák sokszor másfélmeter mélyen is, és bizony vastag humust találtunk ott, s ha egyszer ez a föld megint normális gazdasági viszonyok közé kerül, akkor most verseny nélküli mezőgazdaságunk erős próbának lesz kitéve, (Ugy van! jobbfelől.) Ha Oroszország, mint amely fekvésénél fogva legközelebb van hozzánk, teljes erejével, belekapcsolódik a mezőgazdasági terményekkel folytatott versenybe, akkor Magyarországon csak azok a gazdaságok fognak megmaradni, amelyek akkora már versenyképes állapotba hozták magukat. (Dénes István: Nem kell félni, hiszen ott már csak kisbirtokok vannak! — Propper Sándor: Egyszerre kedves a bolsevista Oroszország! — Zaj jobbfelől.) Igaz, hogy nehéz helyzet van Magyarországon, nehéz helyzeteket szül az élet, de legalább annyi haszon volna az agrárius kormányzatból, hogy ez az agrárius gazdasági életre hivatott Magyarország megerősödött volna. (Propper Sándor: Arra várhatnak! Méteres szakálluk nő addig!) De sajnos, igazat kell adnom nekik, ha ez a mezőgazdasági élet folytatására hivatott Magyarország ebben az úgynevezett agrárius kurzusban sem erősödött meg, ha távolról sincs olyan erős, hogy a világgazdasági versenyének nyugodtan nézhetne elébe. Ne méltóztassék rossz néven venni, ha azt mondjuk, hogy a mezőgazdasági társadalom a legnagyobb fogyasztó. Hiszen a mezőgazdasági társadalomnak vannak a legnagyobb igényei a fogyasztási cikkekben. (Ugy van! a jobboldalon.) Rá kell mutatnom hogy ha a mezőgazdaságnak pénze van, akár a kis- akár a nagygazdának (Propper Sándor: Akkor beteszi a ládafiába!), akkor kelendő a portéka. És én csak azt mondom, hogy legyen mindig búzája és pénze a mezőgazdaságnak, akkor lesz forgalom a portékákban, ipari termékekben, ekében, vasban, mindenféle ipari cikkben; akkor lesz pénz, tudunk fizetni s akkor nem kell majd üzemredukciókra gondolni. (Ugron Gábor: Ez igaz!) A napokban hallottam, hogy december hónapban olyan üzemredukciókat kellett csinálni, hogy sok gyárban egy tizedrészére szorították össze a munkálkodást. Ez roppant szomorú példa, de igy van a mezőgazdaságban is. Száz és száz példát tudnék felhozni, hogy egyes mezőgazdasági ágakat jobban fel kellene lendíteni, üzembe kellene hozni, taláia iparosítani is, de ez nem lehetséges, mert nincs tőke. Miért nincs tőkei (Propper Sándor: Azért, mert kell az Alföldi Brigádnak! — Nagy zaj a jobboldalon. — Erdélyi Aladár: Ez csak elég komoly és tárgyilagos beszéd! — B. Podmaniezky Endre: Ez tárgyilagos közbeszólás volt?) T. képviselőtársaim nagyon egyszerűen ki tudnak lovagolni minden kérdést, de majd elmúlik ez is. A politikai életben is áll az a szabály, hogy minden csoda három napig tart. (Saly Endre: Ez már négy éve tart! — Zaj.) Nem akarok ennél a témánál tovább időzni; nem akarom túlságosan hosszura nyújtani és kiszélesíteni a vitát. (Vanczák János: Pedig a rabszolga parasztokról jó lett volna beszélni! — Zaj jobbfelől.) Az üzemredukeió, — amint mondottam, — megvan a mezőgazdasági üzemekben is. Méltóztassék elhinni, hogy azokon a tereken, ahol megvan az anyag s megvan a lehetőség, ujabb munkaalkalmat fogunk teremteni. Csak egy példát hozok fel erre. Akkor, amidőn módomban volt ilyen mezőgazdasági érdekek alátámasztásánál aktívabb és hatékoi^abb szerepet vinni, láttam egy esetet, amelyet fel akarok említeni. Arról volt szó, hogy egy vármegyében minél több munkaalkalmat biztosítsunk s ezt valahogy összhangzásba kellett hozni a földreform kérdésének tökéletes és minél alkalmasabb megoldásával. Egy mezőgazdasági iparnak kiszélesbitéséről, egy cukorgyár alapításáról volt szó és megállapítást nyert, hogy ha az a cukorgyár létesülhetett volna, hatezer hold cukorrépa termelő földnek, mint kontingensnek feltételezésével, hat hónapig ezer munkásnak adott volna nyári munkát és ezer munkásnak hat hónapig téli munkát. Ezzel szemben, ha azt a hatezer holdat ezer család között felosztottam volna, nem tudtam volna nekik egész esztendőre biztos kenyeret nyújtani. {Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Látjuk tehát, milyen tapintatosan és körültekintéssel kell ezeknek a nagy kérdéseknek megoldásánál eljárni. Nem akarok ebből helyi vagy személyi érdekű konzekvenciákat levonni ; csak annak bizonyítására hoztam ezt fel, hogy vannak még itt lehetősé-