Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. évi január hó 10-én, csütörtökön. 113 parancsokat fogadjunk el arra nézve, hogy gazdasági életünket hogyan rendezzük be, hogy állandóan egy nagyhatalmi csoporttal mint áttörhetetlen falanksszal álljunk szemben, hogy ne lehessen külön-külön az egyes szomszédokkal megállapodni, s ha kell, igen messzemenő megállapodások révén is a magunk nemzeti érdekeit biztosítani, és hogy mi egyszerűen kötelezve legyünk arra, hogy mint elszegényedett mezőgazdasági állam, szomszédainkat olcsó nyersanyagokkal és élelmiszerekkel lássuk el, s ennek ellenében sohasem legyen nagyobb vágyunk, mint az, hogy a föl dm ivesek azt az egypár csizmát, amelyre szükségük van, évente megvehessek. (Ugy van a balközépen.) A ministerelnök urnák teljesen igaza volt, amikor Ausztria helyzetével való összehasonlítás rendjén rámutatott arra, hogy a mezőgazdaságnak az a speciálisan favorizált helyzete, amelyet a háború teremtett, szünőfélben van és apránként helyreáll az a régi állapot, amikor az indusztria és kommercializmus sokkal fontosabb és lényegesebb eredményeket érnek el egy országban, mint a mezőgazdaság, amikor az ipar a pénznek gyors megforgatása révén kétszer, háromszor, négyszer szedi be egy évben ugyanazt a kamatot, amelyet a mezőgazdaság csak egyszer és azt is bizonytalanul, a jó időtől és egyéb körülményektől függően tud magának biztosítani. (Ugy van! a balközépen.) Ebben a szituációban én minden gazdasági megkötöttséget, minden rendszabályt, amely a mi önrendelkezési jogunkat gazdasági téren a legtávolabbról is korlátozná, a legmesszebbmenőén perhorreszkálók, mert egy ilyen rendelkezés még azokat az előnyöket sem biztosítaná nekünk, amelyekel valamikor az Ausztriával való összeházasítás biztosított. Ez t. i. a szabad forgalmon, a szabad kereskedelmen, a javak szabad kicserélésén alapult, ebben az esetben azonban a javak szabad forgalmáról csak abban az értelemben lehetne beszélni, hogy mi kötelesek leszünk megtenni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket tőlünk kivannak, velünk szemben azonban a represszáliáknak, az elzárkózásnak egész rendszere változatlanul fenmarad. T. Nemzetgyűlés! Abban a kivánságban is, amely a külkereskedelemnek szabaddátételét priuszként állítja be, tökéletes falsumot látok. Amennyire szükséges a kereskedelem szabadságára való törekvés, amennyire életbevágó ugy a kereskedelem, mint az egész ország érdekében, hogy az az elevenség, az az individualizmus, amely a kereskedelem szabadságában rejlik, kibonthassa szárnyait, másfelől a mai speciális helyzetben, amikor a kereskedelmi megkötöttségek külpolitikai vonatkozásban azért létesültek, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megfizethessük azokat az iparcikkeket, amelyeket ma az országnak esetleg jobb körülmények között módja volna megvásárolni, ma egy bizonyos korlátozás fentartását, és pedig egyedül és kizárólag az ország fizetési mérlegének egyensúlya érdekében, elengedhetetlenül szükségesnek tartok. A kereskedelem szabadsága helyreállítható lesz akkor, amikor a több termelés fokozása egy helyes gazdasági és pénzügyi politika országunk termelését abba a helyzetbe hozta, hogy nem a kereskedelmi mérlegünket, — mert ez csak nagyon messze jövőnek lehet az ambíciója — de legalább fizetési mérlegünket egyensúlyba hozhatjuk. Mig ez be nem következik, nem látok lehetőséget külpolitikai vonatkozásban a szabadkereskedelemre való visszatérésre, mert hiszen a szabadkereskedelemnek inaugurálása ebben az esetben tökéletes pénzügyi felborulást jelentene s ebben az esetben a korona stabilizábiójára irányuló minden törekvés elveszett és meddő volna: ebben az esetben egy jegybankkal való kísérletezés eleve elhibázott dolog volna s ily politikát csak mérhetetlen inflációs politikával kapcsolatban tudnék ma a jelenlegi Magyar országon elképzelni. Néhány nagyon fájdalmas kérdést akarok még felemlíteni ezekkel a jegyzőkönyvekkel kapcsolatosan. Rá akarok mutatni arra, hogy az első számú politikai jegyzőkönyvben ismételten benfoglaltatik és pedig ezúttal nem a külső kényszer és nyomása hatása alatt, hanem önként, saját elhatározásunkból — a trianoni határozmányoknak elismerése. Valamikor — ezelőtt két évvel — a magyar kormány abban a tragikus helyzetben volt, hogy a katonai presszió és terror nyomása alatt nem szegülhetett ellene a jegyzőkönyv aláírásának. Igen jól emlékszem, a magyar békedelegációnak akkori válasziratára, amely kifejezetten hangsúlyozta, hogy Magyarország ezt kizárólag a külső kényszer hatása alatt teszi meg és a szerződést egyúttal csupán abban a feltevésben irja alá, hogy a Millerand elnök kísérőlevelében is említett igazságtalanságok reperáltatni fognak. Én egy évvel ezelőtt a túlsó padokról beszédet mondottam, melynek végén hivatkoztam arra, hogy ha tudtuk volna, hogy azok a határmegállapitó bizottságok és egyéb ideküldött ententebizottságok milyen szellemben fogják a maguk hivatását itt gyakorolni, akkor azt az átkozott trianoni papirost soha alá nem irtuk volna. Most pedig egy esztendővel azután önként, saját elhatározásunkból, minden külső kényszer nélkül, Örökre fel akarjuk adni azt az erkölcsi és nemzetközi jogot, amelyet nekünk Trianonban a reánk erőszakolt békével szemben használt tiltakozás és ünnepélyes protestálás jelent. A trianoni békeszerződés önkéntes elismerése ismételten bennefoglaltatik ebben a jegyzőkönyvben. (Ugy van ! a balközépen. Zaj.) És én nem akarok oly dőre lenni, hogy perbeszálljak felsőbb hatalmakkal, amelyekkel megküzdeni ma nincs erőm és lehetőségem, de ha már egyszer Trianon és az egész politikai kérdés felmerült : ha szóbakerült. hogy Maoyarországon hogyan fogják fel a magyar kérdést, ha arról van szó, hogy ezekkel a trianoni határokkal és a határokon túl élő magyar kisebbséggel és egységes magyar tömbökkel szemben minő álláspontra helyezkedünk: akkor ma sem tehetünk egyebet, minthogy ünnepélyesen megujitjuk azt a tiltakozást, (Helyeslés a balközépen.) amely a nemzetközi jog és adott ünnepélyes Ígéretek ellenére embertelenül elkobozza a magyar nemzeti kisebbségek jogait s a Wilson-i elvek ellenére és a nemzeteknek biztosított önrendelkezési jog ellenére a rutén földtől kezdve mindazokat az egységes tömbben élő magyarokat, akik a magyar nemzet mostani határain túl élnek, megszállásuk és hatalmuk alatt tartják. S ha már a magyar kérdés nem pénzügyi szempontból, hanem ebben a politikai beállításban tárgyaltatik, akkor igenis jogom van tudni és tudnia kell az egész magyar nemzetnek, hogy mi lesz a magyar kisebbségek jogaival, mi lesz az igazságtalanul elszakitott magyar^ területekkel. (Pikler Emil: Idebenn is sanyargatják a magyar népet!) Nem lehet 20 esztendőre kiszolgáltatni ezeket a magyarokat; nem köthetünk vásárt az ő életük, vagyonuk, egészségük kárára, (ügy van a balközépen. — Zaj a jobboldalon. — Szomjas Gusztáv: Nines ezzel semmi összefüggésben.) A magyar kormányok öt esztendőn keresztül következetesen — ez nem csupán az én álláspontom, persze az euvém is, de nem én találtam 16*