Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-220

i 10 A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. ban történik: iratokat, ügyiratokat tetszése szerint bekérhet, s amely az entente-főmegbizotton keresztül befolyhat Magyarország üyeinek intézésébe is konkrét módon — és ezenkívül lesz még a hitelezők csoportjának u. n. bizalmiférfi rendszere, amely bizalmiférfiak — és ezt a magam részéről szinte hihetetlennek tartom, — a főmegbizottnak innen való visszavonulása után átveszik ennek az antant-főmegbizottnak a szerepét. Ausztria esetében ez a két utóbbi kontroll hiányzik és az én felfogásom, szerint ezek a súlyosabbak, mert a népszövetségben végeredményben a kisentente-nak döntő szava nincs, a jóvátételi-bizottságot azonban, sajnos, olyan módon konstruálták meg, hogy abban a francia-ki sen tente befolyásnak feltétlen többsége van. Ennek következtében az a második kontroll amelyet a jóvátételi bizottság által kiküldendő komisszió fog Magyarország ügyeiben gyakorolni, semmi szin alatt sem lesz jóindulatú, barátságos, a magyar ügyeket érdemben elősegítő kontroll, hanem egy okvetetlenkedő nehézségeket kreáló ellenőrzés és Magyarország megfojtására. a magyar fellendülés, a magyar feltámadás aláaknázására irányuló munkát várhatunk csak ettől a második számú bizottságtól. Igen lényeges különbség az is, hogy Ausztria esetében a jóvátételeket illető összes zálogjogokat húsz évre generaliter felfüggesztették, mig Magyarország esetében ez nem történt meg, sőt Magyarországgal szemben konkrét reparációs követeléseket is állítottak fel. Vagyis nemcsak, hogy a zálogjogok felfüggesztése nem történt meg, ami a külföldi tőkének impulzust adhatna a Magyarországra való beözönlésre, hanem még konkrét reparációs követeléseket is állítottak fel, amelyek természetszerűleg minden külföldi tőkést és hitelezőt csak elijeszthetnek attól az országtól, amelyek feje felett a reparációk, mint Damokleskardja. ott lógnak. Végül bátor vagyok rámutatni arra is, hogy a tárgyalások egész folyamán Magj^arország. felfogásom szerint, azért volt igen súlyos taktikai helyzetben, mert az az albizottság, amelyet a népszövetség a magyar ügyek tárgyalására delegált, lényegében olyan módon tevődött össze, hogy abban a kisantant-francia csoportnak többsége volt. Ausztria esetében ugyanebben a bizottságban, amely öt tagból állott: angol, olasz, osztrák, francia és cseh megbízottakból, három : kettő arányban érvényesülhetett a Közép"Európa rekonstrukcióját őszintén kívánó hatalmak akarata. Magyarország esetében az angol, olasz és magyar csoportosulással szembenállott a francia, csehszlovák, román és jugoszláv csoportosulás, amely négy: három arányban minden konkrét kérdésben majorizál hattá, leszavazhatta a Közép- Európa rekonstruálására irányuló követeléseket. Meg vagyok róla győződve, hogy ez talán kardinális oka annak, miért nem sikerült a külföldi tárgyalások során kedvezőbb eredményeket * elérnünk, mert hiszen a bizottság mindenkor a Magyarország szempontjából kevésbé kedvező állásponton volt. Ha még hozzávesszük ehhez azt, hogy határozatait csak egyhangúlag hozhatta meg ez a bizottság, látjuk, hogy a kisentente minden egyes államának külön-külön megvolt a veto-joga a határozatokkal szemben és hogy külön-külön minden kisen tente-megbizottnak módjában volt Magyarországgal szemben f sokszor igazságtalan # és elhibázott követeléseit érvényesiteni. így értjük meg tulajdonképen azt, hogy miért nem sikerült ezeknek a tárgyalásoknak a során kedvezőbb eredményeket biztosítani. Azoknak a jegyzőkönyveknek az alapján, amelyeket ismerünk, ez a külföldi kölcsön kétségévi január hó 10-én, csütörtökön. kivüí fog nyújtani bizonyos előnyöket. Mindenesetre elsősorban abban látom a jelenlegi szituáció előnyét, hogy békésebb és barátságosabb atmoszféra és korrekt szomszédi viszony jött létre a minket közvetlenül környező államokkal. A magam részéről ezt a helyzetet csak örömmel üdvözölhetem, mert kezdettől fogva az volt a felfogásom, hogy Magyarország helyzete a mai európai konstellációban a háború előtti helyzettel ellentétben, amikor a hat nagyhatalom döntő módon rendelkezett a világ dolgaiban, ma külpolitikailag gyökeresen megváltozott, mert ma Közép-Európában olyan gazdasági csoportosulás alakult ki, amellyel szemben Magyarország egyedül tehetetlen és a melynek jobb és erősebb kapcsai vannak a nagyhatalmakhoz, mint Magyarországnak. Ennek következtében meddő és elhibázott minden olyan politika, amely a kisententhatalmak csoportjára kívülről, a nagy-ententen keresztül akar nyomást gyakorolni, mert a nagyentent ennek a politikának magát odaadni sohasem fogja, mert a nagy-eutent nagyobb súlyt helyez, sajnos, a kis-entent barátságára, mint a mienkre. Ha tehát mi szembeállítjuk ezzel politikánkat, ha mi ugy állítunk be bármilyen kérdést? — legyen az külföldi kölcsön vagy bármilyen más nemzetközi kérdés, — hogy az ententre bízzuk a kérdést: válasszon köztünk ós a kisentente között, akkor a mai nemzetközi helyzetben ez a döntés mindenkor feltétlenül Magyarország kárára és rovására fog kiütni. Ennek következtében, ha reálpolitikai akarunk csinálni, —- és ez a külföldi kölcsön tragikus reálpolitikai szituáció — akkor számunkra a helyes megoldási mód az lett volna felfogásom szerint ; nem a nagyentente-on keresztül keresni a kisentente-nál való érvényesülést. (Pikler Emil: Ezt már régen mondtuk, de akkor hazaárulóknak neveztek bennünket!) hanem közvetlen tárgyalások, közvetlen megállapodások, — és itt térek el, azt hiszem, az igen t, baloldal felfogásától — az egész magyar kérdésnek organikus módon való letárgyalása révén lehet csupán ahhoz a jó viszonyhoz eljutni, amely ugy nekünk, mint szomszédainknak életbevágó érdeke. (Rassay Károly: Négy évig hazaárulók voltunk, amikor ezt kívántuk!) Feltétlen hibának tartom azonban azt, hogy komplikált nemzetközi helyzetben egyes kérdéseket izoláltan kiragadunk és izoláltan akarunk megoldani. Soha sem érhetjük el még a külföldi kölcsön esetében sem azt az álláspontot, amelyre törekszünk, ha a problémák egész komplexumát nem sikerül kielégítő megoldáshoz juttatnunk. Felfogásom szerint az eddigi tárgyalások érdeme és előnye abban van, hogy megteremtődött az atmoszféra és az alap arra, hogy a most megindult tárgyalások kiegészitéseképen és azoknak talán még felfüggesztése árán is a magyar kérdésben egy becsületes rendezésre törekedjünk. Mert nemcsak mi vagyunk itt ebben a Házban és ebben a csonka országban, hanem a határokon túl más magyarok is vannak, akiknek nincs idejük várni és akikre nézve véres tragédiát és exisztenciájuknak, vagyonuknak feláldozását jelenti minden egyes nap, amit ebben a tekintetben elmulasztunk. (Rassay Károly: Mennyit ártott azoknak az ostoba irredentizmus ! — Pikler Emii: Azok a magyarok megköszönik az önök fajvédelmét !) Feltétlenül megköszönik. Ebből a szempontból csak helyeselni tudom azt a jegyzőkönyvi megállapodást, amely a kölcsönös propaganda beszüntetése tekintetében létrejött s amelyet a mi kormányunknak korrektül végre kell hajtania, és ugy tudom, hogy a kormány végre is hajtotta. Ezzel a ponttal szemben azonban a magam részéről a kölcsönösség követelését kell felállita-