Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
04 • A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. gyón téved, ha a múltról szólva csak az egyházat vádolja kegyetlenséggel. Műveltség által megszelídült századunk elborzad a máglyák előtt, melyeken annyi ész, tudomány, vagy erkölcsi tisztaság által kitűnő férfiú végzé életét; de ne gondolja senki, hogy az anyagi érdekeknek nem voltak mártírjai, hogy a birtoknak nem volt több SzentBertalan-napja. — Eléggé bizonyítja ezt a negyven, vagy mások szerint hetvenezer jobbágy, ki e házban Dózsa lázadásának következtében nem a csatamezőn, hanem nagyrészt a nemesség győzelme után veszté életét.« Azt mondja továbbá, Zápolyát jellemezvén (olvassa): »Zápolya, kegyetlensége hideg számitásnak vala következménye. Dühöngött a parasztok ellen, hogy magát a nemességnél ezáltal még kedveltebbé tegye; kínpadra akará vonatni Ollósít, hogy tőle Bakács ellenében vallomásokat csikarjon ki, s csak azért járhatott Ollósi remegve ugyan, de szabadon Temesvár utcáin, mivel Báthori e kívánatnak állandóan ellenszegült, mondván, hogy becsülete sértetik az által, ha valaki, kinek ő biztosságot ígért, büntettetnék. Mig a legyőzöttek ily szomorú sorsra jutának s ugy látszott, mintha a nemesség inkább a jobbágyok kiirtását, mint egyes lázadók büntetését tűzte volna ki célul. — addig a győzők között a viszongásnak mindig több s több csirái mutatkoztak. Egyezők csak akkor, ha a nép iránti kegyetlenkedés forgott kérdésben; nem vala nap s alkalom, mely minden egyebet illetőleg uj súrlódásokra ne adott volna alkalmat.« T. Nemzetgyűlés ! Csak a dátumot kell kicserélni s a neveket keli megváltoztatni. S itt érezhetjük magunkat 1514-ben Temesvár piacán. Mit mond erről Acsády Ignác »A magyar birodalom története« című művének második kötete V. fejezetének 78. oldalán! (olvassa) : »De nem a fölkelés, hanem az, ami utána következett, amint a győztes urak a diadalt kiaknázták, tette a kuruc mozgalmat századokra kiható nemzeti szerencsétlenséggé. Maga a király, II. Ulászló, kegyelemre hajlott s már szeptember 2-án kihirdette, hogy nem. akarja alapjában megrontani a szegény jobbágyságot. De akkor a király szava nyomott a legkevesebbet, s az urak nem törődve tilalommal, józan ésszel, emberszeretettel, irgalommal, elvadultan vetették magukat a legyőzött félre s az igazi hajsza, az embervadászat, a jobbágyirtás csak akkor kezdődött, amikor a paraszt kezéből kiesett a fegyver. Ütötték, verték, ölték, gyilkolták, mindenéből kifosztották, a legválogatotabb kínzással és megalázassál sújtották.« Ugyancsak ezen a helyen a következőket írja (olvassa): »A várossal is le akartak számolni. Az erdélyi nemesség azzal vádolta a városokat, hogy ők szerzői, okozói minden kárnak. Doboka és Kolozsmegyék nemesei hadjáratot indítottak Kolozsvár ellen.« (Peidl Gyula: A bűnös Kolozsvár!) 1514-ben, több mint 400 évvel ezelőtt, a Dózsaforradalom leveretése után két hónappal a király amresztiát akart adni, mert belátta, hogy ez a politika céltalan és helytelen. A magyar nemesek ezt megakadályozták, országgyűlésre jöttek össze a Rákos mezején 1514 októberében, 33 napig tárgyaltak és ennek a 33 napnak a legnagyobb részét arra szánták, hogy miként büntessék meg a Dózsa-forradalom részeseit és noha a büntetés kegyetlen volt, a magyar urak nem ismertek tréfát és nem ismertek kegyelmet, mégis az 1514-iki országgyűlés amelyet a későbbi történelem vad országgyűlésnek nevezett el, épen vérengző hajlamai miatt, abból indult ki, hogy a jobbágyokat nem szabad teljesen kiirtani, mert a jobbágyok nélkül a nemesi osztály nem ér semmit, tehát évi január hó 10-én, csütörtökön. | csak a vezetőket, a hadnagyokat és a. tizedeseket kell megbüntetni. Azt mondja erről Márki Sándor, akit önök bizonyára ismernek és akit el fognak fogadni tanúnak (olvassa): »A király jobban félt most a nemesektől, mint pár hónap előtt a parasztoktól. Szapolyayt magasztalta mindenki s a királyt és a kétszeres őrséggel Esztergomba zárkózott Bakóczot okolták a roppant bajokért. S a nemesség talán felforgatja Ulászló uralmát, ha a keresztesek ellen Y T iktorin herceg fia, Bertalan által Münsterbergben gyűjtött 12.000 főnyi cseh és morva sereg, mely a harctérre elkésve érkezett meg, pár hónapig nem marad Ulászló oldala mellett. Werbőczy és Szoby erősen kardoskodtak Szapolyay mellett, akinek királyságra való érdemesebb voltát emlegették. A nemesek mint a haza megszabadít óját emlegették; pedig »csak együgyű nép csodálhat oly embereket« — mondja Rousseau —, Rosseaut Márki Sándor idézi —. »kik a nemzeti szabadság védelmének ürügye alatt őt kölcsönösen elárulják, elnyomják és meglopják, hogy önzésöket, kényelemszeretetüket kielégítsék s örökös tétlenségben a szerencsétlenek millióinak verejtékéből és véréből táplálkozzanak.« Azt mondja tovább Márki Sándor (olvassa): »Október 18-án, Szent Lukács napján nyilt meg a megtorló országgyűlés. A király és a nép ellen egyaránt elkeseredett rendeknek eszökbe juthatott volna Szent Lukácsnak e havi egyik evangéliumából: »Megbocsássatok: nektek is megbocsáttatik«. 33 napig tartott a nevezetes országgyűlés, melyről a váci püspök inkább elmondhatta volna, mint az 1510. éviről, hogy az a nép, mely az országgyűlésre jön barbár és esztelen; érvekkel nem lehet rá hatni. Igaz, hogy nem is tudjuk akartak-e hatni rá. A gyűlés tartama alatt a király majdnem orgyilkos kéz áldozatául esett, miben egy iró — igen helytelenül — az alig lezajlott felkelésnek utolsó tettét sejti. November 19-én vasárnap, Szent Erzsébet napján oszlottak szét a rendek, mikor a király szentesitette a hozott törvénycikkeket. Hetvenegy cikkből hatvankettő a jobbágyok ügyeit szabályozta s ezeknek oklevélszerü fontosságuk van a lefolyt forradalom történetére nézve. Dózsa György emlékét az I. törvénycikk örökiti meg*, amennyiben János vajdának a_ királyi felség és az ország iránt tett sok és jeles szolgálatai közé számította, hogy a temesi várat, melyet Székely György erősen megszállva tartott, megszabadította«. Lejebb azt mondja Márki Sándor (olvassa): »A rendek szerint mindazon parasztokat, kik természetes uraik ellen fölkeltek, mint árulókat főbenjáró büntetéssel kellene ugyan sújtani; hogy azonban ne ömöljék ezentúl is annyi vér és hogy az összes parasztságot^ mely nélkül a nemesség keveset ér, el ne töröljék: Cbak a parasztok kapitányait, hadnagyait, tizedeseit és egyéb lázitóit, a nemeseknek nyilvános gyilkosait s a nőknek bántalmazóit jelentették ki olyanoknak, akiket kegyelem nélkül meg kell ölni és mindenütt kiirtani. Azonban azokat a parasztokat, kik kényszerítve lettek tisztekké, nem kell többé fővesztésre ítélni.« És igy tovább. Hogyan vonok párhuzamot Trianon és 1514 között: méltóztassék megfigyelni. A Dózsa-féle forradalmat Zápolya János fojtotta vérbe. Zápolya János ezért a cselekedetéért jutalmat várt, király akart lenni. Hogy király lehessen, el kellett veszejtenie II. Lajost, hogy elveszejthesse II. Lajost, el kellett vesziíenie a mohácsi csatát. A mohácsi csatát Zápolya János, mint tudjuk, néhány kilométer távolságról 40.000 emberrel végigkibicelte. A mohácsi csata elveszett; elveszett II. Lajos
