Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-208

A hemzetgyüU.« 208. ülése Î923. egyszerű beavatkozás, egy kicsi magyar Ruhr­kérdés mindent felborithat és akkor szükségünk van arra, hogy a megpróbáltatás napjaiban itt egy nagy, hatalmas, milliók szolidaritása által védett állam legyen. Aki ezek ellen van, azt ki­csinyes szempont vezeti, azt az önérdek és önzés vezeti, azt a rosszindulat vezeti, az hazaárulást követ el, mert ha valaha fel kellett ismerni a kérdés jelentőségét, akkor fel kell azt ismerni ma, amikor ez az ország igazán a végpusztulás­nak, végszükségnek, a véletlennek kezében van. Próbáljuk meg ezekben a nagy és nehéz napok­ban, amilyenben Magyarország talán még soha­sem volt, hogy emelkedjünk fel az önzetlen áldozatkészség magasságáig és emberei je meg magát mindenki magáért a nemzetért. Alig hiszem azonban, hogy ezek az óhajtások és kívánságok, amelyeket én itt felvetettem, valóra válhassanak. Hem bizom abban, hogy az önzés le tudja magát győzni; nem bizom abban, hogy kedvenc védekező eszközeit sutba dobja; nem bizom abban, hogy a riasztásokkal, vészkiáltások­kal felhagynak. Nem bizom, mert amint méltóz­tatnak látni s amint már bátor voltam kifejteni is, tulajdonképen egy pár esztendő óta nem ma­gáról a nemzetről, hanem csak egy hatalmi rend­szerről volt szó, amely csak azt nézi, hogy ön­magát hogyan és milyen eszközökkel mentheti meg. Mert hiszen nem volna kérdés ez, amelyről ma itt tárgyalunk és sok minden nem volna kér­dés, és nem volna kérdés az igazságos adóztatás kérdése sem akkor, hogyha nem ennek a kor­mányrendszernek mindenáron való megmentésé­ről, napról-napra való tengődéséről volna szó, ha itt csakugyan a nemzet és annak akarata szab­hatná meg a további jövendő boldogulás útját. Hiábavaló kísérlet és pepecselés mindaz, amit a t. földmivelésügyi minister ur tesz itt. Hiába hozzák ezeket az ezeregyéji meserészleteket, nem tudnak előbbrejutni, mert a hiba nem itt, hanem ott van, hogy a demokráciát árulta el ez a poli­tika ós a t. földmivelésügyi minister ur felelős­sége ott van, hogy engedte a demokráciát sutba dobni, mert elképzelni is lehetetlen, hogy demokra­tikus reformot más rendszer, mint a demokra­tikus rendszer, megvalósítani tudjon. Hiszen nem is kívánhatjuk Bethlen István gróftól és az ő politikai támaszaitól, hogy egy demokratikus rendszerű reformot vigyenek keresztül, ez lehe­tetlen kivánság volna, ilyen kegyetlenek mi nem is vagyunk, de mert nekünk kívánnunk kell, hogy a nemzet élhessen tovább, azt már kell és lehet követelni, hogy álljon az útból félre, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) > ne aka­dályozza ennek a nemzetnek megmentését, amely­nek érdekében hiába koldul be most már orszá­gokat és világot, semmire sem tud menni, mert nem áll mögötte igazi erő, a demokrácia igazi ereje. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélső­baloldalon. Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi mi­nister ur csak akkor fog tudni igazán jó föld­reformot csinálni, és addig soha. És ott vétette el a dolgot, és ott éri a felelősség őt és közvet­len hiveit. hogy engedte elárulni a demokratikus politika rendszerét, engedte elkobozni a nemzet­től az egyenlő és titkos választójogot, (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) engedte, hogy egy politikai rendszer települjön ide, amely­nek első dolga volt az, hogy a földmivesképvise­lők közül is épen a gerinceseket, a derekabbakat, a demokráciáért bátran küzdőket irtotta ki. Én itt állapi torn meg a földmivelésügyi mi­nister ur felelősségét, és minthogy azok a kifogá­sok, amelyeket felhoztam, alaposak, másrészről pedig nincs és nem is lehet reményem a mai adott politikai rendszer mellett aziránt, hogy évi december hó íé-én, pénteken. &Ï ennek a törvénynek végrehajtása ki elégítse a nemzet érdekeit, a demokratikus érdekeket, ezért nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a tör­vényjavaslatot elfogadjam, elfogadjam különösen szemben egy olyan kormánnyal, amelynek a maga nem demokratikus, nem alkotmányos be­rendezkedésénél fogva ezer alkalma és módja van arra, hogy ezt a gyenge, nem határozottan beszélő törvényt ugy hajtassa végre, ahogy neki tetszik, hogy semmi se legyen belőle. A novellát nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Borgulya Pál! Szeder Ferenc: Na ! Most vágd ki a rezet ! Szarvason várják ám! Borgulya Pál : T. Nemzetgyűlés ! Amidőn a múlt nemzetgyűlésen a birtokreformtörvényt megalkottuk, mindnyájan, de különösen kinn az ország népe, az a nép, amely végigküzdötte a háborút, nagy reményekkel nézett elébe, mert hiszen meg volt szentül győződve arról, hogy igenis, annak a hazának földjéből, melyért ott szenvedett, küzdött, maga is vallhat legalább ma­gáénak annyit, ahol a fejét nyugalomra lehajtsa és ahol családjának mindennapi kenyerére valót meg fogja termelni. Mikor ennek a birtokreform­nak végrehajtása kinn a falvakban megkezdődött, ép az ellenkezőjét tapasztaltuk ennek. Az egész közigazgatási apparátus mindjárt elleneszegült és nem azon volt, hogy a föld igénylő és a földhöz juttatandó nép segítségére lett volna, hanem igenis lehetőleg azon dolgozott, hogy mindenütt a lehető legnagyobb akadályokat gördíthesse az útjába, hogy még azokat a jogokat is elvegye, amelyeket kizárólag a törvény biztosított nekik, Ha vizsgáljuk ezeket e kérdéseket, vissza kell tekintenünk a múltba, a múlt század utolsó évtizedeire. A háborút tulajdonkópen nem vesz­tettük el a. frontok összeomlásával, hanem elvesz­tettük a forradalmak kitörésével. Lendvai István: A zsidóforradalommal! (Zaj.) Szeder Ferenc: Gratulálunk a történelmi tudásához ! Nagyszerű ! Borgulya Pál: Ha ugyanis azok a munkások a haza földjéből magukénak vallhatták volna valamit, nem dobták volna magukat eszközül oda azoknak a liberális jelszavaknak, melyek a lejtőre vitték, a magyar hazát pedig a megsemmisülés. a megcsonkulás állapotába juttatták. Ha visszatekintünk a múlt század 70-es éveire, amikor a mezőgazdaság szempontjából, értve ez alatt különösen a magyar Alföld vizszabáiyozá­sát, óriási nagy területek szabadultak fel, nagy­birtokos uraink nem a mi apáinknak adták ha­szonbérbe ezeket a birtokokat, sem pedig f a föld népének, hanem élelmes zsidóknak. Ez az élelmes zsidó faj pedig egészen más földesúrnak bizo­nyult, mint a régi földes urak (Zaj a balközépen és a szélsőbaloldalon.), mert ez igenis kiment a birtokára, utána nézett mindennek és ezért bol­dogult. Szeder Ferenc: Állapítsa meg, hogy a fő­papok azoknak adják ki most is! Mondja csak egészen nyugodtan! Borgulya Pál: Ezzel szemben nagybirtoko­saink az akkori időkben, bár volt közöttük tisz­teletreméltó kivétel is, jóformán nem is látták birtokukat, hanem külföldön éltek és ott költöt­ték el jövedelmüket. Arról fogalmuk sem volt, hogy jószágigazgatójuk a keresztény magyar parasztot nem juttatja földhöz, hanem ha azok bérlethez akartak jutni, másodkézből kellett azt megszerezniük. Szeder Ferenc (közbeszól).

Next

/
Oldalképek
Tartalom