Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-217
A nemzetgyűlés 217. ülése 1924. párt tudja azt, hogy Jászi és Garami azt mondták, hogy nem kell határ, nem kell Isten, nem kell haza, és elmentek Belgrádba ahhoz a francia tábornokhoz, aki a lámpa elé állította őket és azt mondta nekik, hogy sajnálja, hogy idejöttek. (Szomjas Gusztáv: Azt mondta: szép társaság!) Ök csinálták ezt. Amikor ők most tetemre hivnak, akkor én előhívom azokat a névtelen hősöket, akik a korhadt fakeresztek alatt, meg Isten tudja hol, jeltelen sírokban pihennek, akik Mohácsnál, a Mohi pusztán, Szigetvárnál, Egernél, Branyiszkónál és máshol a hazáért ontották vérüket és adták oda mindenüket hazaszeretetből. Amikor rámutatnak arra, — amiről előttem szólott képviselőtársam is beszélt — hogy milyen bajok vannak ebben az országban: munkanélküliség, nyomorúság és sok minden egyéb baj, akkor én előhivom mindezeket és kérdezem, kik ennek az okail (Pikler Emil: Akik a háborút csinálták!) Mindennek a szociáldemokrata párt az oka. Nem négy év óta, hanem hat év óta van igy, 1918 óta. Amikor ők kimondták, hogy nemzetközi alapon állanak, hogy nem állanak a határra, amikor feloszlatták a hadsereget, amikor senki oda nem állt a határra, akkor bejött rajta az a szerb nemzet, amelyet kizavartunk az országából, bejöttek az oláhok, akiket kizavartunk Bukarestből s kiraboltak bennünket. Tessék megnézni, hogy 1918-ban mennyi gabonatermés volt. Elvitték az oláhok, a szerbek! És mennyi az a gazdasági felszerelés, kezdve a legértékesebb dolgoktól a legkisebbig, a kapáig, amit elvittek! Egészen tönkretettek bennünket! Ha ez nem történt volna meg, ma előbb állnánk, mint Svájc. Ezért azt mondom, hogy a szociáldemokrata pártnak, amely itt ma erkölcsi bírálatot gyakorol élők és holtak felett, a kormány felett és mindenki felett, nincs joga arra, hogy a kormány felett olyan éles birálatot mondjon. (Farkas István: Csak bizza ránk! — Pikler Emil: Majd a választók eldöntik ! — Rothenstein Mór: Majd maga mondja meg, mikor szabad nekünk felszólalni!) Nem hallottam, mit mondott. (Esztergályos János: Majd a folyosón megmondjuk!) Esztergályosnak is legkevesebb joga van beszélnie. Ö csak az internálási táborról beszél, Zalaegerszegről. Pedig kik csinálták legelőször az internálást? Elmondotta Huszár Károly; a szociáldemokrata párt csinálta. Tőlünk is, Kunszentmártonból tizenegy túszt szedtek össze, itt Budapesten is összeszedtek túszokat és vitték őket a börtönbe. (Lendvai István: Ök esztergályozták az internáló tábort.) Ők kezdték az internálást, ők mutattak példát. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil : A lövészárkokban kik internáltak egy millió magyar embertl — Szomjas Gusztáv: Ezt nem lehet lármával elütni!) A magyar nemzet nem volt bombavető nép. Oroszországban voltak a nihilisták, az anarchisták, akik a cárokat felrobbantották és Isten tudja, mikét csináltak. Idáig nálunk nem volt meg ez a szellem és Oroszországból küldtek ide ki tanitókat, azokat, akik ott voltak Oroszországban, és ezek nevelték bele a magyar nemzet lelkébe ezt a szellemet. Épen ezért mondom azt, amit már mondottam is, hogy a szociáldemokrata pártnak nincs joga olyan hangon beszélni a kormánnyal szemben, amely kormány épen azt a nyomort, azt a bajt, amelyet ők felidéztek, akarja helyrehozni. Akkor, amikor nekünk szemünkre vetik, hogy a kormányt pártoljuk, erre nézve kijelentem, hogy ezt azért tesszük mert látjuk a kormány részéről a jóindulatot és jóakaratot, hogy amit ők elrontottak, azt iparkodik lassan-lassan helyrehozni. A szociáldemokraták pedig állandóan akadályozzák mindenét'/' január hó 5-én, szombaton. 109 féle beszédekkel és egyéb módon a kormánynak a munkáját. Nem beszélek sokáig. Röviden akartam megmondani az én véleményemet és felfogásomat. Magam részéről elfogadom az indemnitási javaslatot. (Élénk éljenzés a jobboldalon.) (Propper Sándor: Az egységespárt spiritusz-rektora! — Pikler Emil: Éljen Kuna bácsi!—-Zaja jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Nemzetgyűlés! Az egységes párt előttem felszólalt szónokának, Kuna P. András képviselőtársamnak, a beszédében két rész ragadta meg a figyelmemet. Az első az volt, amit ő a Lázár-kávéháeban történt eseményekkel kapcsolatosan mondott s amint nagyon helyesen jegyezte meg, t ott egy jótékony asztaltársaság gyermekfelruházási akciójához kapcsolódott egy nagyon szomorú esemény, amely talán abban az esetben, ha ebben az országban az általános hangulat nem volna olyan, mint valamely földrengése« talajra felépített országban, vagy pedig egy mocsaras területen cölöpökre épített talajon, másképen végződöti volna, mint amilyen szerencsétlenül igy végződött, Azután igen t. képviselőtársam bizonyos közgazdasági fejtegetéseket adott elő a kereskedelemügyi minister urnák az utak javítására vonatkozólag iett intézkedéseivel kapcsolatosan. T. képviselőtársam kifejtette azt, hogy az utak azért rosszak ebben az országban — nagyon helyesen mondotta ezt — mert mire a pénzt kiutalják, amely az utak helyreállítására szükséges volna, az erre a célra nem elégséges. Tény azonban az, hogy az utak tényleg rosszak és tény az is, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, mert ezt a közgazdaság intenzív érdekei is megkövetelik. Nekem azonban az a > véleményem, hogy itt ebben az országban tulajdonképen kár közgazdaságról beszélni, kár komolyan foglalkozni nagy közgazdasági kérdésekkel mindaddig, amíg az országnak egész élete és_ egész közgazdasági helyzete földrengéses talajra van felépítve. Földrengéses talajra palotákat nem lehet felépíteni, csak viskókat. Hogy pedig a viskókat felépitsék, ahhoz már a kőkorszakban is értettek az emberek, amelyhez különös közgazdasági tudományra, különös állami berendezkedésre szükség nincsen. Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után rátérjek beszédemnek tulajdonképeni tárgyára. Nagyon örülök, hogy beszédemnél jelen van a honvédelmi minister ur, mert elsősorban az ö tárcájával óhajtok foglalkozni, illetőleg bizonyos eseményekkel, amelyek az ő tárcájával kapcsolatosak. Elsősorban nem is a csongrádi üggyel óhajtok foglalkozni, hanem a hadifoglyok ügyével. Már hónapokkal ezelőtt bátor voltam a honvédelmi minister ur, valamint az egész kormány figyelmét felhívni egy interpellációmban arra, hogy olyan emberek, akik nem passzióból utaztak külföldre, hanem hazájukat mentek védeni a határra, a magyar aratást védték a Kárpátokban, ez embereknek tizezrei vannak még kinn Oroszországban és ha valaki a honvédelmi, vagy a külügyministeriumhoz fordul abból a célból, hogy a honvédelmi minister, vagy pedig a. kormány segítsen hazahozni ezeket az embereket, akik egyedüli páriái és rabszolgái még ma is a világháborúnak egy idegen országban, akkor a külügyministerium, vagy honvédelmi ministerium küld egy iratot, amelyben nagyon kedvesen megírják, hogy az állami kicserélési akció megszűnt, és ha valaki haza akar jönni, annak szüksége van ilyen és ilyen útlevélre és körülbelül 250 svájci frankra. Nem tudom, hogy ezek az emberek, akik odakünn kínlódtak és szenvedtek, akiket a kormány már 57*
